9. fejezet

Carlisle szemszöge

Esmet még mindig a karjaimban tartom, miközben ő békésen szuszog. Annyira boldog vagyok, hogy ennyire szeret engem. Képes bármiről lemondani értem. Persze én is megtennék érte bármit. Ráadásul nem fél tőlem, pedig lenne rá oka, de ő mégis velem van.
Ahogy hallom, Jasperre átragadtak az érzéseim…
Megpróbáltam nem rájuk koncentrálni, ezért Esme arcát néztem továbbra is. Annyira gyönyörű. Nem tudom elhinni, hogy tényleg létezik egy ilyen angyal, mint ő. Közelebb bújt hozzám és én készségesen fontam szorosabbra körülötte karjaimat, mire elmosolyodott.
Hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő, ha vele vagyok. Már csak azt vettem észre, hogy Esme már nem alszik olyan mélyen. Óvatosan lehámoztam magamról kezeit, majd mikor „kiszabadultam”, gondosan visszatakartam, majd kimentem a szobából és a konyha felé vettem az irányt. Lent találkoztam Aliceszel és Jasperrel. Mind a ketten a nappaliban ültek, és csak mosolyogtak. Mikor Alice meglátott, csodálkozva nézett rám.
-Miért nem vagy Esmevel? – kérdezte döbbenten.
-Arra gondoltam, hogy készítek neki reggelit. Már ha tudok. Nemsokára fel fog ébredni.
-Értem, segítsek? – kérdezte.
-Azt megköszönném, te mégis csak nő vagy. Ez a te szakterületed – vigyorogtam rá.
Kinyújtotta rám a nyelvét, majd így szólt:
-Hogy fogsz neki később egyedül reggelit készíteni? – kérdezte sejtelmesen mosolyogva.
-Mit tudsz Alice, amit én nem? – kérdeztem gyanakodva.
-Konkrétan semmit. Ezt te is tudod. Viszont a megérzéseim általában helyesek – vigyorgott. – Majd idővel úgyis megtudod.
Fogalmam sem volt róla, hogy mire célozhatott Alice. Majd megpróbálom valahogy kiszedni belőle. Vagy majd csak elszólja magát.
-Abban ne is reménykedj! – szólt ki Alice, immár a konyhából. – Nem szedsz ki belőlem semmit sem.
Sóhajtottam egyet, majd utána mentem a konyhába.
-Még szerencse, hogy vásároltam emberi ételt is a múltkor – hát igen. Ez Alice, ő mindenre gondol. – Azt hiszem, tudok készíteni valami egyszerű reggelit. Csak figyelj – majd pár percen belül kész is volt egy szendviccsel, amit lerakott egy tányérra az étkezőasztalon. Aztán lerakott a tányér mellé egy pohár narancslevet, azt hiszem. Amióta vámpír vagyok, sokszor előfordult már velem, hogy meg kellett ennem emberi ételeket, de mindnek borzalmas íze volt. Ráadásul valahogy meg kellett utána szabadulnom tőle, mert nem tudom megemészteni az emberi ételeket. Mondjuk, egyik vámpír sem. Nagyon elbambulhattam, mert már csak azt vettem észre, hogy Alice az orrom előtt hadonászik.
-Hahó, Carlisle, itt vagy? – kérdezte vigyorogva.
-Igen, persze. Bocsi, csak elbambultam. Mit is mondtál?
-Semmi gond. Csak annyi, hogy szerintem menj föl hozzá. Nehogy nélküled ébredjen – kacsintott rám, majd ott hagyott egyedül a konyhában. Azonnal fölrohantam Esmehez, aki szerencsére még aludt. Visszabújtam mellé, óvatosan, nehogy fölébresszem és átkaroltam a derekát. Épp az arcában gyönyörködtem, amikor mocorogni kezdett mellettem. Végigsimítottam az arcán, mire ő kinyitotta a szemeit.
-Jó reggelt! – köszöntem neki mosolyogva, majd apró csókot nyomtam ajkaira.
-Neked is jó reggelt! – mondta. – Bár gondolom te nem aludtál.
-Hát, nem igazán – mosolyogtam. – Volt jobb elfoglaltságom is – már vigyorogtam.
-És pedig? – kérdezte kíváncsian.
-Téged néztelek – erre elpirult és elkapta a tekintetét. – Héj, ezért nem kell zavarban lenned – simítottam végig arcától egészen a derekáig, ahol megállapodott a kezem. Mozdulatom közben kissé megremegett. – Úgy látom, nem szoktad még meg, hogy bókoljanak neked. – Ő csak nemet intett a fejével.
Ujjaimmal fölemeltem az állát, majd ajkaimat övéihez érintettem. Aztán elszakadtam tőle és rámosolyogtam. Ő viszont nem hagyta ennyiben a dolgot. Közelebb húzódott hozzám és ajkaival finoman csókolgatni kezdte államat, majd egyre feljebb haladt, míg végül elérte ajkamat. Elképesztően finomak voltak a csókjai. Óvatosan közelebb húztam magamhoz, és simogatni kezdtem. Kezem végül beleszántott selymes hajába és tarkóján állapodott meg. Ha most dobogna a szívem, biztosan felgyorsulna, vagy leállna. Kissé elhúzódtam tőle, hogy homlokomat az övének támasszam. Mind ketten hangosan ziháltunk.
-Lent vár rád a reggelid – suttogtam fülébe, mikor már valamennyire lenyugtattam magam.
-Olyan ünneprontó vagy – vágott sértődött arcot.
-Nem vagyok az, csak nem szeretném, ha éheznél.
-Rendben, viszont előbb elvégeznék néhány emberi teendőt – mondta zavartan.
-Menj csak nyugodtan. Ha végeztél, gyere le a konyhába.
Ekkor Alice jelent meg az ajtóban.
-Jó reggelt Esme! Segítsek? – kérdezte.
-Igen, azt megköszönném.
-Akkor gyere – mondta Alice, majd pillanatokon belül Esme háta mögött termett és elkezdte tolni őt a fürdő felé.
-Nyugi Alice! Mitől vagy ilyen izgatott? – kérdezte Esme meglepetten.
-Alice mindig ilyen – mondtam egy mosollyal az arcomon. – Vigyázz rá, kérlek! – suttogtam még oda Alicenek, hogy csak ő hallja. Csak bólintott, majd mind a ketten eltűntek a fürdőben, én pedig lementem a nappaliba Jasperhez.
-Nagyon boldog vagy – mosolygott rám.
-Az nem is kifejezés – indultam el egy könyvér a szekrényhez, majd leültem mellé. Nem mondott mást, így olvasni kezdtem.

Alice szemszöge

Miután Esmevel bementünk a fürdőbe, én azonnal az egyik szekrényhez indultam, míg ő leült a kád szélére.
-Engednél addig magadnak vizet a kádba? – kérdeztem kinézve a szekrény ajtaja mögül.
-Persze – válaszolta, majd már hallottam is, ahogy megnyitja a csapokat. Amíg ő a vízzel foglalkozott, én azon töprengtem, hogy melyik tusfürdőt és sampont kellene neki adnom. Úgy emlékszem, Carlisle nagyon szereti a kókusz illatát, így biztos, hogy olyan tusfürdőt választok. De milyen legyen a sampon? Azt hiszem, hogy az epres jó lesz. Az tökéletes összeállítás a kókusszal. Elégedetten vettem ki a szekrényből „szerzeményeimet”, amiket utána a kád melletti tartóra pakoltam. Segítettem Esmenek a fürdésben, majd mikor kész voltunk, eszembe jutott, hogy nem hoztam be neki ruhát. Egy törölközőt csavartam köré, majd így szóltam:
-Pillanat, hozok be neked ruhát – mondtam neki, majd kisiettem a fürdőből. Jó ideig keresgéltem a megfelelő ruhát, mikor végre megtaláltam. Egy lila blúz, egy sötét szoknya és egy sötétlila, magas sarkú cipő. Plusz egy alsónemű szett. Tökéletes! Visszasiettem Esmehez a fürdőbe a ruhákkal, de a látvány hatására megtorpantam.

Esme szemszöge

Alice pár percig keresgélt a szekrényben, majd kivett valamit és lerakta a kád melletti tartóra. Segített nekem a fürdésben, majd mikor készen voltunk, körém csavart egy törölközőt.
-Pillanat, hozok be neked ruhát – mondta, majd kisietett a fürdőből. Már jó ideje nem jött, én pedig nem értettem, hogy egy ruha kiválasztása, hogy tarthat ennyi ideig. Aztán lépteket hallottam, így az ajtó felé fordultam. Ott azonban nem Alice állt, Hanem Carlisle! Tátott szájjal állt a fürdő ajtajában és engem nézett.
-Gyönyörű vagy – mondta elfúló hangon.
Már jó ideje így állhattunk, mikor egyszer csak megjelent Alice. Megfogta Carlisle karját és kihúzta a fürdőből. Döbbenten álltam a fürdő közepén. Egyszerűen nem tudtam magamhoz térni a történtek után. A törölköző, ami körém volt csavarva, épp hogy elérte a fenekemet. Hirtelen Alice mellettem termett egy ruhakupaccal a kezében. Odaadta a fehérneműt, én pedig szó nélkül felvettem. Miután rajtam volt, egy tükör elé húzott és leültetett egy székre. Megfésülte, majd alaposan megszárította a hajamat. Miután az már száraz volt, segített fölvenni a többi ruhát is.
-Minden rendben, Esme? – kérdezte. – Csak, mert egy szót sem szóltál, mióta visszajöttem.
Csak bólintani tudtam.
-Akkor gyere reggelizni – mondta, miközben húzni kezdett kifelé a fürdőből. Mikor a konyhába léptünk, megláttam az asztalon egy szendvicset és egy pohár narancslevet, ha jól láttam. – Nyugodtan egyél – húzott egy székhez, majd leültetett rá.
-Köszönöm – mosolyogtam rá halványan.
-Nincs mit – válaszolta, majd kiment a konyhából. Ott maradtam egyedül, és egy ideig csak néztem magam elé, majd elkezdtem enni. Pár perc után lépteket hallottam az ajtóból, így fölnéztem. Carlisle állt ott az ajtófélfának dőlve.
-Csatlakozhatok? – kérdezte egy mosollyal a száján.
-Persze.
Leült mellém, és egy ideig csak nézte az arcomat, amitől persze én meg elpirultam. Mikor ezt észrevette, csak még jobban mosolygott.
-Sajnálom – mondta hirtelen. Felnéztem rá és láttam rajta, hogy tényleg így gondolja. – Mármint azt, hogy rád nyitottam. Én azt hittem, hogy már felöltöztél. Sajnálom – hadarta el egy levegővel.
-Hé, hé, nyugi! Nem kell hadarni. Semmi gond. Nem történt semmi – mosolyogtam rá. Nem tudnék rá haragudni. Ráadásul nagyon jól esett a reakciója, mikor meglátott. És olyan édes, amikor zavarban van.
-Köszönöm – sóhajtott fel megkönnyebbülten.
-De hát mit? – kérdeztem.
-Hát, hogy nem haragszol.
-Nincs miért haragudnom – mosolyogtam rá. Ekkor Alice táncolt be az ajtón.
-Esme, ha megreggeliztél, eljönnél velem vásárolni? – kérdezte izgatottan.
-Persze, mehetünk.
-Köszi – ölelt meg, majd kiment.
-Nem tudod, mire vállalkoztál – mondta Carlisle. Aztán elmosolyodott.
-Ezt meg hogy érted? – kérdeztem döbbenten.
-Úgy, hogy Alice van, hogy egész nap csak vásárol.
-Így már értem – mosolyogtam. – Majd csak kibírom valahogy.
-Ezt én is hallottam – viharzott be Alice. – Még megbánod, Carlisle, hogy ellenem „úszítottad” Esmet. Igenis nagyon jól fogjuk érezni magunkat – mondta magabiztosan.
-Majd hiszem, ha látom – mondta Jasper. Észre sem vettem, hogy ő is itt van.
-Majd egyszer eljöhetsz csomaghordónak – nyújtotta ki rá Alice a nyelvét.
-Inkább kihagynám – osont ki Jasper a konyhából.
-Mehetünk, Esme? – fordult felém Alice.
-Persze – mondtam, mire ő kiviharzott a helyiségből.
-Mindig ilyen? – kérdeztem mosolyogva Carlsilet.
-Van, mikor még ennél is rosszabb – sóhajtott.
-Hát ezt elég nehéz elképzelni.
-Hát, jó szórakozást. Talán te jobban fogod élvezni, mint Jasper és én.
-Esme, gyere! Indulunk! – szólt be Alice a konyhába.
-Mindjárt megy – válaszolt helyettem Carlisle, majd oda jött hozzám és felsegített a székről. Mikor már álltam, megfogta a derekamat és óvatosan közelebb húzott magához. Végigsimított az arcomon, majd finoman megcsókolt.
-Vigyázz magadra – suttogta a fülembe. Éreztem hűvös leheletét, amitől teljesen elkábultam.
-Re… rendben – kicsit késve válaszoltam. Mindig ez lesz, mikor megcsókol, vagy csak a fülembe suttog? Nem lehetek ennyire érzékeny az érintéseire.
-Majd én is vigyázok rá, de most már menjünk – jött be Alice. – Ha hazaértünk, annyit lehettek együtt, amennyit csak akartok.
Carlisle még egy csókot nyomott ajkaimra, majd elengedte a derekamat. A következő pillanatban arra eszméltem, hogy már egy kocsiban ülünk Alice-szel, az ölemben pedig egy kabát van.
-Juneau-ba megyünk. Szerencsére ma egész nap nem fog sütni ott sem a nap.
-Rendben – csak ennyit válaszoltam. Egész nap nem fog sütni a nap? Úgy látszik, tényleg sokáig leszünk ott. Azért ennyire nem szeretek vásárolni.
Alice egész úton csak kérdezgetett. Kérdezett a családomról, bár róluk nem volt könnyű beszélnem, hogy mi a kedvenc színem, és így tovább.
-Barátok? – jött a következő kérdés.
-Barátnőim nagyon nem voltak. Sosem voltam az a beszélgetős típus, így nem barátkoztak velem annyian. Viszont volt egy nagyon jó barátom, Jonathan. Vele mindent meg tudtam beszélni és megbíztam benne. És ez fordítva is így volt. Ráadásul ő vitt be a korházba, mikor eltörött a lábam.
-És ki mesélt neked a vámpírokról?
-Nath. Kislány koromban nagyon sok régi legendát mesélt nekem, amiket még a szülei, meg a nagyszülei meséltek neki.
-Megérkeztünk – parkolt le egy áruház előtt. Csodálkoztam, hogy nem válaszolt, de úgy láttam, nagyon elgondolkodott, így nem firtattam a dolgot. Alice kisegített a kocsiból, majd bezárta az autót. Rögtön elindultunk egy ruhabolt felé. Amint beléptünk az ajtón, Alice már el is tűnt a ruhák között. Ugyan emberi tempóban mozgott, mégis nagyon gyors volt. Tétován elindultam a sorok felé. Már vagy fél órája nézelődtem, mikor Alice odajött hozzám egy nagy halom ruhával a kezében. Nálam csak egy-két ruha volt.
-Tényleg csak ennyi ruhát választottál eddig? – kérdezte rosszallóan.
-Igen, és nem is szándékoztam többet.
-Pedig, ha már itt vagyunk, nem fogunk egy-két ruhával távozni.
-De hát Alice, ez egy vagyonba fog kerülni.
-Ugyan, ez nekünk nem gond. Ha akarnánk, az egész boltot megvehetnénk és utána még párszor elmehetnénk 1 hónapra Hawaira nyaralni. És még utána is maradna pénzünk. Esetleg vehetnénk egy házat is Hawaion.
-Alice! Elég! – mondtam.
-Na, gyere próbálni – azzal egy próbafülkéhez húzott. A ruhák nagy részét megvettük és mikor a pénztárnál fizettünk, szörnyülködve néztem, ahogy Alice kifizeti a hatalmas összeget, amit az eladónő mondott.
Miután kiléptünk az ajtón, rögtön egy másik bolthoz húzott. Egy fehérnemű bolthoz. Itt is, mint az előző boltban, Alice rögtön eltűnt, amint beléptünk. Elindultam, hogy kiválasszak pár darabot, majd egy negyed óra nézelődés után Alice ismét mellettem termett, újabb adag ruhával a kezében. Ismét egy próbafülkéhez húzott, majd egyesével adogatta be nekem a próbálnivalót. Az egyik összeállításnál nem bírtam tovább, és belenéztem a tükörbe. Leesett az állam a látványtól. Tökéletesen állt rajtam. Alicenek nagyon jó ízlése van, az már biztos. Kifejezetten tetszett a látvány a tükörben.
Miután ebben a boltban is végeztünk, Alice beráncigált még vagy három boltba, hogy kiegészítőket, cipőket és még sok minden mást megvegyünk.
-Éhes vagy? – kérdezte.
-Még nem.
-Akkor elmegyünk még élelmiszert vásárolni, majd haza.
-Rendben – lélegeztem fel. Nem volt annyira szörnyű, de már nagyon fáradt voltam. Miután mindennel végeztünk, haza indultunk.
-Ne menjünk be egy étterembe? – kérdezte Alice.
-Nem kell. Majd készítek magamnak ebédet. Vagyis inkább vacsorát.
-Ahogy gondolod.
A hazafele út többnyire csendben telt. Mikor hazaértünk, Carlisle rögtön kint termett a ház előtt, majd mosolyogva neki dőlt a falnak. Ez a mosoly.
Miután kiszálltam a kocsiból, azonnal odasiettem hozzá. Rögtön szorosan a karjaiba zárt, majd szenvedélyesen megcsókolt.

KOMIKAT LÉCCI!!!!!