40. fejezet

Sziasztok!
Itt van a 40. fejezet, ahogy ígértem:) nincs sok hozzáfűzni valóm, csak amit már az előzőhöz is mondtam: még egy két fejezet erejéjig nem lesznek izgalmak:)) veszélyre legalábbis nem kell számítani:)
jó olvasást hozz!!:D
puszi:CC&EC

ui.: Boldog 37. születésnapot kívánok Peter Facinellinek (itt is:P)!
puszi



Esme szemszöge

-Készen vagy – jelentette ki mosolyogva Alice. – Most már megnézheted magad – fogta meg a kezem, majd az egész alakos tükör elé vezetett. Szinte tátott szájjal meredtem a tükörben látszó gyönyörű nőre. Persze sosem tartottam magam annyira szépnek, nem is értettem, Carlisle miért pont engem szeret, de mindegy is. A lényeg, hogy röpke negyed órán belül már Mrs. Cullen leszek. Az Ő felesége. – Látom, tetszik – szakított ki Alice kuncogása a gondolataimból.
-Szinte magamra sem ismerek – hüledeztem.
Halk kopogás hallatszott, majd Jasper feje jelent meg az ajtórésben.
-Készen vannak a hölgyek? – mosolygott, miközben végigmért minket.
-Pont most készültünk el – bólintott rá Alice.
-Szabad, Hölgyem? – nyújtotta felém a karját Jasper.
-Igen, Uram – karoltam bele boldogan. Mivel Eleazar vezeti le a szertartást, és persze Carlisle értelemszerűen nem kísérhet az oltárhoz, így az egyetlen lehetőség csak ő volt. Persze nem bántam. Fiamként szerettem őt.
-Itt a csokrod – nyújtotta át a virágokat.
-Köszönöm. Kérlek, kapj el, ha megbotlanék, vagy valami történne – néztem rá kérlelőn.
-Természetesen – kuncogott. – De nem lesz semmi baj – szorította meg a kezem nyugtatásként. – Igazán indulhatnánk már. Carlisle érzései az őrületbe kergetnek – sóhajtott fel. – Még szerencse, hogy a tiedet nem érzem. Hogy lehet valakiben ennyi érzelem egyszerre? – szorította össze a szemeit. – Egyszerűen nem tudok hatni rá.
-Nyugi, már nem kell sokat várni.
-Gondolod? Mire vége lesz ennek a napnak, én diliházba kerülök – grimaszolt. – Pedig ez lehetetlen a mi fajtánknál. Carlisle érzései az elmúlt évek alatt egyre csak erősödtek. És ma van a tetőfokon.
-Viszont most két hétig egyetlen érzelme sem fog téged zavarni – szorítottam meg most én az ő kezét.
-Igaz – vett mély levegőt. – Nyugalom – motyogta maga elé.
-Mi indulunk – nyitott be Alice az ajtón. Ő lesz az egyik koszorús lány. Rajta kívül még Kate, Irina és Tanya is elvállalták ezt a szerepet. Carmen pedig, mivel már férjnél van, csak zongorázni fog. – Ti a lépcső tetejénél várjatok a belépőtökre – utasított, majd eltűnt az ajtó mögött.
-Felkészültél? – nézett rám Jasper mosolyogva.
Izgatottan bólintottam.
Lassan elsétáltunk a lépcső tetejéig, majd vártunk, hogy elkezdődjön a dal, ami a mi belépőnket is jelentette egyben.
Aztán felcsendültek az első dallamok. Jasper bátorítóan rám mosolygott, majd mindketten egyszerre indultunk el a lépcsőn lefelé.
Ahogy megláttam a nappalit, rögtön elakadt a lélegzetem. Az egész helyiség vörös és fehér színekben pompázott. A korlátot vörös és fehér rózsákat összetűzve fonták körül.
Aztán amint elértük a lépcsőfordulót, szemeimmel azonnal szerelmemet kezdtek keresni. Nem érdekelt már a díszítés.
Amint megláttam őt, szinte kín volt visszatartani magam. Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá. De tudtam, hogy nem szabad, így csak türelmetlenül lépkedtem kísérőm oldalán. Mikor végre kedvesemhez értünk, Jasper lágyan hátra hajtotta a fátylamat, óvatosan megpuszilt, majd kezemet lágyan Carlisleéba csúsztatta, aki azonnal közelebb vont magához.
-Gyönyörű vagy – súgta fülembe halkan.
-Te sem panaszkodhatsz – szorítottam meg egy pillanatra a kezét.
Együtt fordultunk a pap, azaz Eleazar felé. Carlisle azonban fogva tartotta a tekintetem az övével, így csak őt néztem. De nem bántam. Szerelemtől csillogó tekintete az enyémet tükrözhette. Arcán boldog mosoly játszott, ahogy az enyémen is.
Gondolataim egyfolytában Carlisle körül jártak. Csak akkor eszméltem föl, mikor elhangzott a nevem.
-Esme Ann Platt, fogadod-e, hogy örökké hűséges és odaadó felesége leszel az itt megjelent Carlisle Cullennek? Szeretni fogod, és vele leszel szomorúságban, boldogságban az örökkévalóság végéig?
-Igen, fogadom – húztam még szélesebb mosolyra a számat. Már ha ez még lehetséges volt.
-Carlisle Cullen – fordult most szerelmem felé -, fogadod-e, hogy örökké hűséges és odaadó férje leszel az itt megjelent Esme Plattnak? Óvni fogod őt minden bajtól és veszélytől? Szeretni fogod bánatban és boldogságban, az örökkévalóság végezetéig?
-Igen, fogadom – mondta határozottan kedvesem.
-Kérem a gyűrűket – mondta Eleazar, mire Jasper rögtön mellette is termett. – Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket, amely a végtelen szerelmeteket jelképezi e naptól fogva.
Mi pedig megtettük, amit kért. Először ő húzta fel az én ujjamra, majd én az övére az arany karikát.
-Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket – mondta Eleazar boldogan. – Megcsókolhatod a menyasszonyt, barátom.
Szerelmem egy pillanatig sem késlekedett. Fölhajtotta a fátylamat, majd magához húzott és gyengéden, de szenvedélyesen megcsókolt. Szinte csak most tudatosult bennem, hogy beteljesült az álmom. Végre hivatalosan is Cullen lettem. Esme Cullen… Mrs. Cullen… Carlisle férje.
Karjaimat nyaka köré fontam a csokorral együtt.
Hangos tapsvihar törte meg a romantikus pillanatot, mire lassan elszakadtunk egymás ajkaitól. Boldogan egymásra mosolyogtunk, majd családunk felé fordultunk. Igen, már a Denalik is a családunkhoz tartoztak, még ha név szerint nem is.
Először Alice jött oda hozzánk, hogy szorosan megölelgessen minket, majd utána sorban a többiek.

A nyitótánc természetesen a miénk volt a férjemmel. Hm… férj. Milyen jó érzés tudni, érezni, hogy ez a csodálatos férfi csak az enyém. Nemsokára én is olyan leszek, mint ő és akkor már semmi sem állhat közénk. Bár eddig sem volt ilyen.
Hosszan keringtünk a zene ütemére, aztán a többiek is csatlakoztak párosunkhoz. A zongorázást Kate vette át Carmentől, aki Eleazarral tartott a parkett felé. Aztán Jasper és Alice is táncolni kezdtek, így már három pár keringett egymás mellett.
Miközben táncoltunk, szorosan szerelmemhez simultam, hogy érezhessem hűvös bőrét. Már annyira vágytam rá, mégsem mutattam ki. És egy kicsit féltem is. Ez lesz az első alkalom, hogy ilyen közel kerülök egy férfihez. Féltem, hogy csalódást okozok neki, vagy hogy ő esetleg nem fogja élvezni.
-Hogy érzi magát, Mrs. Cullen – szakított ki szerelmem hangja gondolataimból. Úgy tűnt, neki is éppen annyira tetszik az új nevem, mint nekem.
-Soha nem voltam még ennyire boldog, Mr. Cullen – mosolyogtam föl rá.
Közelebb hajolt, majd megcsókolt, mire megpróbáltam még közelebb simulni hozzá. Bár ez már szinte lehetetlen volt.
-Anya, azt hiszem, itt az ideje, hogy eldobd a csokrot – hallottam meg Alice csilingelő hangját a hátam mögül.
Meghatottan fordultam felé. Éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Kápráztató mosoly játszott az arcán.
-Ó, Alice! – borultam a nyakába, miközben a könnyek megállíthatatlanul törtek utat maguknak a szememből. – Köszönöm! – suttogtam a fülébe.
Vállamnál fogva gyengéden hátrébb tolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Nem emlékszem az anyukámra – mondta komolyan – és bennetek megtaláltam azt, amire vágytam. Szerető szülök és egy testvér. Carlislet már megismerése óta nevelőapánkként szeretjük, és most már hivatalosan is ti vagytok a szüleink. Ezen nincs mit megköszönni – mosolygott.
-Ez így van – lépett mellénk Jasper és Rose is boldogan.
Fölpillantottam férjem arcára, amin ugyan azt a meghatódottságot és meglepettséget láttam, mint ami az enyémen is lehetett.
-Nem is tudom, mit mondhatnék… mondhatnánk – javítottam ki magam. Boldogan öleltem meg őket sorba, majd kedvesem is követte a példámat. Láttam, hogy belesuttogott valamit Alice fülébe, mikor megölelte, aki erre csak jobban mosolyogni kezdett. Végül nem csináltam ebből nagy ügyet. Majd rákérdezek Carlislenál.
-Csak dobd el a csokrot – toporgott türelmetlenül Alice. – Gyerünk! – kezdett el a lépcső felé tolni.
A korlát tetejénél álltam már. Összehívtam a lányokat, majd háttal fordultam feléjük.
-Figyeljetek! Háromra! 1… - kezdtem el visszafele számolni – 2… - remélem, senkit nem találok fejbe vele – 3! – azzal eldobtam a csokrot a fejem fölött, majd kíváncsian fordultam meg. Gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd megöleltem a csokrot szorongató Rosaliet. Boldogan ölelt vissza. Ő is pontosan tudta, mit jelent, ha ő kapja el a csokrot.
Aztán ismét táncolni kezdtünk. A fiúk sorban megtáncoltatták az összes lányt. Akik éppen nem táncoltak, azok beszélgettek.
A lassú, romantikus, lágy dallamokra mindig visszatértem kedvesemhez.
-Elkérhetném a menyasszonyt egy táncra, barátom? – állt meg mellettünk Eleazar.
-Igen, de hozd vissza utána – kuncogott szerelmem.
-Visszahozom – nevetett Eleazar is, majd egyik kezét a derekamra rakta, másikkal az én kezem fogta meg, majd keringeni kezdtünk a zene ritmusára.
Pár másodperc múlva újra megszólalt.
-Nagyon hálás vagyok neked – nézett rám komolyan. – Mind azok vagyunk – bökött fejével a többiek felé. Értetlenül pillantottam föl rá. Már miért lennének hálásak nekem? – Te nem tudod, milyen volt Carlisle mielőtt találkozott volna veled. Alig lehetett mosolyogni látni, nevetni meg még annál is ritkábban. Alig ismertem a hangjára, mikor telefonon beszéltünk. És az állandó jókedv… Hihetetlen, mennyire megváltozott. Persze csak jó irányba – mosolygott. – Nagyon jó hatással vagy rá.
-Most már visszakérhetem a feleségemet? – fogta meg a derekamat szerelmem.
-Természetesen – bólintott Eleazar, majd egy puszit nyomott az arcomra, aztán meghajolt, megköszönve ezzel a táncot. Én pukedliztem egyet, majd ismét kedvesem felé fordultam, aki azonnal magához húzott.
-Nem vagy még felkészülve – súgta gyengéden a fülembe. – Elbizonytalanodtál.
Meglepetten néztem föl rá.
-Miről beszélsz? – húztam össze a szemöldököm gyanakvóan.
-Az átváltozásodról. Az előbb, mikor Aliceék anyának szólítottak… - még folytatta volna, de én közbe vágtam.
-Nem bizonytalanodtam el! – mondtam határozottan. – Pontosan tudom, hogy mit akarok. Téged! – mutattam mellkasára. – Örökké! – folytattam teljes komolysággal. Láttam, hogy meg akar szólalni, így tenyeremet szájára tapasztottam. – Ne mondj semmit! – néztem rá könyörgőn. – Ne rontsd el azt a csodás napot.
Hosszan nézett a szemeimbe, majd megadóan bólintott.
-Szeretlek! – temette arcát a hajamba.
-Én is szeretlek! – szívtam be édes illatát.
Hosszú ideig csak táncoltunk egymást ölelve, mikor Alice hangja törte meg a meghitt pillanatot. Megint!
-Nemsokára indulnotok kell – táncolt oda hozzánk, de mi nem engedtük el egymást. – El fogom neki mondani Carlisle, hogy hova viszed, ha nem engeded el – fenyegetőzött toporzékolva.
Szerelmem sóhajtva elengedett, majd gyilkos pillantást vetett Alicre, akinek erre hatalmas vigyor jelent meg az arcán.
-Köszönöm – fogta meg a kezem, majd az emelet felé kezdett húzni. Bementünk a szobánkba, ahol már ki volt készítve az ágyra a ruhám. Egy lila, pántos ruha volt, mellette egy kis kabátkával.
-Nem gondolod, hogy ehhez kicsit hideg van kint? Igaz, hogy nyár van, de itt Portoban… - néztem rá kétkedve.
-A repülőn meleg lesz és ott is, ahova mentek. – mondta rejtélyesen.
-Hát jó… - mint végszóra, Alice elkezdte lehámozni rólam az esküvői ruhám, majd mikor végzett vele, fölvettem a kikészített ruhát. Aztán elindultunk lefelé, hogy végre elinduljunk újdonsült férjemmel a nászutunkra. Bár még nem tudom, hogy hova megyünk, de nekem bárhol jó, ahol szerelmemmel lehetek.

Sorry!!:(

Sziasztok!
Bocsi h késik a feji és megértem ha most mindennek elmondtok... nem akarok mindig csak magyarázkodni (a másik blogon már megírtam) így most csak annyit mondok h nagyon elfoglalt voltam (Horvátország, meccsek, stb...) igyekszem behozni a lemaradást, de mivel most hévégén sem leszek itthon, sőt még gépközelbe sem nagyon, így még ma fölrakom a már majdnem egy hete késő fejit:SS amennyit lesz időm, irogatok jövő héten és megpróbálok majd ebből is dupla fejit hozni... meglátom még h hogy sikerül és majd tájékoztatlak titeket:)
még egyszer sajnálom!!
puszi:CC&EC

39. fejezet

Sziasztok!
És itt a 39. fejezet:D most néhány könnyedebb fejezet lesz, mint ahogy ez is:D nem akarom elrontani a nászútjukat:D aztán majd megint jön valami (és valaki(k)) ami majd kicsit felbolygatja tökéletes életüket:P:D - ne aggódjatok... még koránt sincs vége az izgalmaknak:D de most egy ideig még nem kell aggódnotok:D;)
jó olvasást:)
puszi:CC&EC



„Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek.”


Esme szemszöge

Szinte föl sem tűnt az idő múlása. Csak arra eszméltem föl, hogy még egy nap, és már Mrs. Cullen leszek. Milyen jó ebbe belegondolni. Carlisle felesége… Mrs. Esme Cullen… hm…
Alice gyönyörű ruhát „varázsolt” nekem. Az alakja nem különbözött egy átlagos menyasszonyi ruhától, de a kialakítása… Egyszerűen csodálatos volt az egész. Nagyon sok munkája volt vele neki és Rosenak is.
Egyetlen hátránya volt az esküvő közeledtének. Maximum napi egy órát tölthettem el kettesben szerelmemmel, és már talán ezzel is sokat mondok. Persze ebben benne volt a reggeli, az ebéd és a vacsora ideje. Az utóbbi két hétben alig láttam kedvesemet és már nagyon hiányzott. Még az éjszakákat sem mindig tölthettem vele.
-Alice, kérlek, hadd menjek le Carlislehoz – néztem rá könyörgőn.
-Mindjárt mehetsz, de ők is nemsoká indulnak a legénybúcsúztatóra.
-Már annyi az idő? – hüledeztem.
-Este 8 óra van, Esme – kuncogott.
Hát akkor most sem leszünk valami sokáig kettesben. De nem fogom megint felhúzni magam ezen. Holnap esküvő, aztán nászút. 2 teljes hét kettesben a szerelmemmel. Bár azt nem tudom, hogy hova megyünk, de ha Carlislelal lehetek, akkor mindegy is.
Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat.
-Várj egy kicsit, még nem jöhetsz be – szólt ki Alice. – 5 perc. Emeld föl a karodat – utasított engem, majd szép lassan lehúzta rólam a ruhát. – Öltözz fel! – mondta mosolyogva. – Carlisle már nagyon türelmetlen.
Erre a mondatra azonnal felélénkültem és rögtön a szekrényemhez – bocsánat –, gardróbomhoz rohantam. Fölkaptam az első ruhákat, amik a kezembe kerültek, majd gyorsan felöltöztem.
-Köszönöm – nyomtam egy puszit Alice arcára, hogy elengedett, majd az ajtóhoz siettem és kinyitottam azt. Azonnal szerelmem nyakába ugrottam.
-Hm… hízelgő, hogy ennyire vágysz a társaságomra – súgta a fülembe. Hallottam a hangján, hogy mosolyog közben.
-Talán neked nem hiányoznak a kettesben töltött órák? – böktem vádlón mellkason.
-Dehogynem! De gondolj arra, hogy holnap estétől kezdve 2 héten keresztül csak egymással foglalkozhatunk majd – motyogta a számba. – Senki sem fog minket zavarni. És nem lesz ott Alice, hogy elvigyen tőlem vásárolni és ruhát próbálni – kuncogott.
-Szerencsére! Azt hiszem, egy időre most megutáltam a vásárlást – nevettem.
-Gyere – fogta meg a kezem. – Nemsokára indulunk a fiúkkal. Legalább ennyi időt hagynak nekünk – sóhajtott. Persze nagyon szerettük a gyerekeket és a Denali családot is, de azért szükségünk volt néha egy kis egyedüllétre.
Szerelmem szó nélkül feküdt el az ágyon, majd engem magával húzott. Szorosan hozzá bújtam. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudjuk, mit érez a másik. Csak feküdtünk egymás karjaiban, néha egy-egy csókot lopva a másiktól. Közben ő gyengéden simogatta a hátam.
-Elárulod, hogy hol lesz a nászutunk? – kérdeztem hirtelen. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy hova megyünk, de eddig ahányszor rákérdeztem, egyszer sem mondta el.
-Nem – ingatta a fejét mosolyogva. – És nem fogod kihúzni belőlem – tette hozzá, miután még közelebb bújtam hozzá és végigsimítottam a mellkasán. – Bármit is teszel, nem mondom el. Légy türelmes! – csókolt meg lágyan. – Kicsit több mint egy nap múlva már ott leszünk.
-Egy nap? – kérdeztem hitetlenkedve. – Hova megyünk, Ausztráliába? – nevettem.
-Hát nem egészen – kuncogott. – Annál kicsit közelebb van – ült föl az ágyban, hátát az ágytámlának döntve.
-Pontosan merre? – térdeltem két combja közé, ráülve a sarkamra. Kezemet combomra simítottam.
-Nem fogom elmondani – ingatta a fejét.
-Kérlek! – néztem rá a szempilláim alól.
-Csak annyit mondhatok, hogy Riotól nem messze van a hely, ahova megyünk – simított végig a karomon.
Szélesen elmosolyodtam. Ha ezt ki tudtam belőle húzni, akkor a pontos helyszínt is ki tudom.
-Arról ne is álmodj – nevetett. – Többet nem szedsz ki belőlem.
-Honnan...? – kezdtem bele.
-Ismerlek – mondta egyszerűen.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
-Mindjárt megyek! – szólt ki. – Sajnálom – rakta le lábait az ágyról, majd visszafordult, hogy magához húzzon. – Ne hagyd, hogy Aliceék felidegesítsenek reggelig – nevetett, majd hosszan megcsókolt. Bólintottam. Elsétált az ajtóig, de miután kinyitotta azt, megállt. – Az oltárnál találkozunk – mosolygott.
-Fehérben leszek – kuncogtam.
Nevetve tűnt el az ajtó mögött. Szinte még láttam az arcát, Alice máris a szobában termett, a lányokkal a sarkában.
-Akkor kezdődhet is a leánybúcsúztató – mondta vidáman, majd lerakott az ágyamra sorban három kis dobozt. Kinyitotta az elsőt, majd keresgélni kezdett benne. – Rose!
-Tied a forma, enyém a többi – nem nagyon értettem, miről beszélnek, de aztán megláttam Alice kezében egy körömreszelőt, és rögtön rájöttem, mit akarnak.
-És a többiek mit csinálnak? - kérdeztem Kateékre nézve, akik közben leültek a szőnyegre.
-Tökéletesítik a díszítést – válaszolt Alice. – Már készen van, csak gondoltam jobb, ha más véleményét is kikérem.

Az este további része nagyrészt eseménytelenül telt. Alice tökéletes formájúra reszelte a körmeimet, Rose pedig gyönyörű külsőt varázsolt nekik.
Nem engedték meg, hogy megnézzem a díszítés terveit. Pontosabban Alice nem engedte. Azt akarta, hogy meglepetés legyen, és akkor lássam először, mikor a szertartás kezdődik. Milyen butaság. Mióta kell rejtegetni a díszítést a menyasszony elől? Ehhez semmilyen babona sem fűződik. Azt még elfogadtam, hogy Carlisle nem láthat a menyasszonyi ruhámban, pedig én egyáltalán nem hiszek az ilyen babonákban. Mondjuk, a vámpírok létezését is csak babonának hittem sokáig, és lám… kiderült, hogy mégis léteznek.
-Most már aludnod kéne – törte meg Kate a hosszú csendet.
-Igen, nem lenne jó, ha holnap fáradt lennél – bólogatott helyeslően Alice is. – Fürödj le gyorsan, aztán bújj ágyba minél hamarabb – utasított, majd elkezdte összeszedni az eddig használt dolgokat az ágyról.
Én meg bementem a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Megnyitottam a csapot és vártam. Közben leültem a kád szélére, arcomat pedig tenyerembe hajtottam. Teljesen ki voltam merülve. Az előző esküvőm előtt nem volt ilyen nagy felhajtás. Bár azt nem Aliceék tervezték – fintorogtam magamban. – Nem fogok ezek miatt idegeskedni – döntöttem el. – A holnapi lesz életem legszebb napja, és ezt nem fogom elrontani.

-Esme, ideje felkelned! – jött be Alice a szobába, majd egy suhanás után vakító fény töltötte be a szobát. – Szörnyen nézel ki – ingatta rosszallóan a fejét.
-Nem bírtam aludni – nyújtózkodtam nagyot. – Túlságosan izgatott voltam.
-Remélem, Rosenak sikerül eltüntetnie a karikákat. Irány a fürdő, különben sohasem végzünk – rántotta le rólam a takarót, majd megfogta a kezemet, és a fürdő felé kezdett húzni. – Be a kádba – utasított, mire lekapkodtam magamról a ruháimat és beleültem a jó meleg vízbe. – Hol lehet? – nem nagyon értettem, hogy mit motyog, mert félig a szekrényben volt. – Á, megvan! Ezzel mosd meg a hajad, és tessék itt egy tusfürdő is – rakott le a kád szélére két flakont. – Siess! – azzal kirohant a fürdőből.
-Most nem jöhetsz be, Carlisle – hallottam meg ismét a hangját. – Éppen fürdik, és amúgy sem láthatod a szertartásig. Így is sietnünk kell, hogy el tudjunk készülni időben.
Mivel ezek után már egy szót sem hallottam, így folytattam a fürdést.
Mikor végeztem, kiszálltam a kádból, majd jó alaposan megtörölköztem. A törölközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből. Rögtön megakadt a szemem az ágyon fekvő ruhadarabokra. Ruhadarab? Inkább csipkekollekció.
-Alice! – tudtam, hogy meghallaná akkor is, ha rendes hangerővel mondanám ki a nevét, mégsem így tettem.
-Igen? – jelent meg ártatlan képpel az ajtóban, pedig pontosan tudta, hogy mi a bajom.
-Én ezt nem veszem föl – emeltem magam elé a kikészített fehérneműt.
-Dehogynem! – termett előttem. – Mi a bajod vele? – kérdezte értetlenül.
-Szerinted? – ironizáltam.
-Szerintem Carlislenak tetszene – somolygott. – Csak nézd meg magadon is – unszolt.
Sóhajtottam, majd a fehérneművel a kezemben a fürdő felé indultam ismét. Nem akartam, hogy Alice lássa a reakciómat, ha netalántán mégis tetszene, amit látok. Fintorogva, de azért óvatosan vettem föl. Azért elszakítani nem akartam. Aztán elsétáltam az egész alakos tükörig. Csukott szemmel megálltam előtte, majd egy mély levegővétel után fölpillantottam. Elakadt a lélegzetem a látványtól.

Carlisle szemszöge

-Mehetünk? – fordult felém Eleazar.
Bólintottam.
-Remek! – csapta össze a tenyerét Jasper. – Akkor induljunk – nyitotta ki a bejárati ajtót.
Mind a hárman futásnak eredtünk az erdő felé.
-Merre megyünk? – futottam Jasper mellé. Ugyanis egymás mögött futottunk, hogy ne tudjak elmenekülni és visszamenni Esmehez. Így értelemszerűen Jasper előttem, Eleazar pedig mögöttem futott.
-A hegyekbe – válaszolta könnyedén. – Reggelre éppen visszaérünk, így még lesz jó pár órád elkészülni.
Egy órába telt csak, mire megérkeztünk a kiszemelt helyre.
-Mire vadásszunk? – szagolt bele a levegőbe Eleazar. – Ha jól érzem, van medve arra – mutatott kelet felé -, szarvas és puma, pedig arra – mutatott most északnak.
-A puma és a szarvas tökéletes lesz. Nektek megfelel? – kérdeztem, mire csak bólintottak, majd futásnak eredtünk.
Hamar végeztünk a vadászattal, pedig én többet ettem a szokásosnál. Nem akartam még a legkisebb gondot sem létezésem leggyönyörűbb napján… és éjszakáján.
Leültünk egy rétre beszélgetni. Egészen hajnalig kint voltunk, majd mikor elkezdett felkelni a nap… – itt elakadtam. – Felkel a nap? Ezek szerint ma szép idő lesz. Alice biztos látta és azért választotta ezt a napot. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.
-Gyönyörű napunk lesz – mosolygott Eleazar is. – Jó időpontot választottatok.
-Igen, majd meg kell köszönnöm Alicenek. Mehetünk?
-Igen – mondták egyszerre.

Amint hazaértünk, én rögtön Esme szobája felé vettem az irányt. Mikor odaértem, bekopogtam.
-Most nem jöhetsz be, Carlisle – hallottam meg Alice hangját. – Éppen fürdik, és amúgy sem láthatod a szertartásig. Így is sietnünk kell, hogy el tudjunk készülni időben – magyarázta sietve.
Ha Alice nem engedi, akkor nem fogok bejutni, ez biztos. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam Jasper szobája felé. Mivel a lányok elfoglalták a szobánkat, így én Jaspernél készülődtem. Először a fürdőbe mentem, hogy alaposan megmosakodjam. Hosszú ideig csak áztattam magam a kádban, és sorban szedegettem elő az emlékeimet a fejemből. Az első találkozásunk, mikor eltörött a lába és én láttam el a sérülését. Mikor először kimondta álmában, hogy szeret. Még most is hihetetlen ez a gondolat. Ha nem tudnám, hogy egy vámpírnál ez képtelenség, azt hinném, álmodok. Aztán ott van még az első csókunk. A kettesben töltött órák. Mikor megkértem a kezét és ő igent mondott.
Folyamatosan ezek a gondolatok keringtek a fejemben. Mikor az esküvőhöz értem, újra visszatértem az első találkozásunkra és ismét végigfuttattam fejemben azt a napot és az elmúlt majdnem három évet.
-Carlisle! – szakította meg gondolataimat Eleazar hangja. – Siess, ha nem akarsz elkésni.
Szentséges ég! Vajon mióta lehetek itt a fürdőben. Azonnal kiugrottam a kádból, majd villám gyorsan megtörölköztem. Derekam köré csavarva a törölközőt mentem át a szobába, majd fölvettem a kikészített öltönyt. Alaposan eligazítottam a nyakkendőt és a gallért, hogy tökéletesen nézzek ki. Gondosan megigazítottam a hajamat is. Közben ránéztem az órámra. Fél 12. Kicsit több mint fél óra múlva Esme már a feleségem lesz. Levakarhatatlan mosoly jelent meg erre a gondolatra az arcomon. Elindultam, hogy lemenjek a nappaliba, de a lépcső felénél megtorpantam. A földszint gyönyörűen volt kidíszítve. Szinte tátott szájjal folytattam az utamat és ültem le a kanapéra. Aztán már csak vártam. Vártam, hogy elteljen az a maradék kis idő, mikor végre újra megpillanthatom szerelmemet. A leendő Mrs. Cullent.

A menyasszonyi ruha

38. fejezet

Sziasztok!
Éééééés meghoztam a 38. fejezetet:D kicserélem a 37. és 36. (asszem) feji képét egy másikra:D szal akit érdekel az nézze meg:D
ez a feji most rövidebb lett:( csak 3 oldal meg még egy kisci:(( de azért remélem tetszeni fog:)
jó olvasást!:D
puszi:CC&EC



Esme szemszöge

Már lassan egy hete, hogy Carlisle megkérte a kezemet. Azóta egyetlen nyugodt percünk nem volt szerelmemmel, pedig már nagyon vágytam egy kis kettesben töltött időre. Alice erre csak annyit mondott, hogy a nászúton majd eleget leszünk együtt. Ez meg is ragadt bennem. A nászúton… Vajon a vámpíroknál a nászút és nászéjszaka ugyanazt jelenti, mint az embereknél? Azt hiszem jobb lesz, ha előbb beszélek Aliceszel.
-Alice… - szólítottam meg tétovázva. Éppen a ruhámat igazgatta rajtam. Nem mertem mozogni, mert a ruha tele volt gombostűkkel, így csak a fejemet fordítottam felé.
-Igen? – kérdezte mosolyogva.
-Öhm… -köszörültem meg a torkomat. - Lehetne egy kérdésem? – éreztem, hogy az arcom fokozatosan válik vörössé.
-Persze! Mondjad csak!
-Ugye a többiek nem hallanak most minket? – kérdeztem zavartan. Persze ez még nem a fő kérdés volt, de nem akartam, hogy valaki, főként Carlisle, meghallja, miről beszélünk.
-Nem – ingatta a fejét. – Carlisle a korházban van, Jasper és Rose, pedig vadásznak.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Esme, ne legyél zavarban – fordított maga felé, majd végigsimított vöröslő arcomon. – Mond el nyugodtan, hogy mi bánt.
-Csak az… az… az, hogy a vámpíroknál ugyanazt jelenti a nászút és nászéjszaka, mint az embereknél? – hadartam el gyorsan a kérdést, majd lesütöttem a tekintetem.
Nem néztem rá. Még akkor sem, mikor már percek óta nevetett.
-Ne nevess ki! – morogtam az orrom alatt.
-Bocsáss meg – szólalt meg végre. – Igen, ugyanazt jelenti – mondta mosolyogva. Fölpillantottam rá. Látszott rajta, hogy alig tudja visszatartani a nevetését.
Tovább tűzögette a ruhámat, így gondoltam, nem akar már mást hozzáfűzni.
-Nem lesz neki túl csábító a vérem? – böktem ki a számomra igen csak nehéz kérdést.
Fölnézett rám.
-Azt hittem, szeretnéd, ha átváltoztatna – nézett rám gondolkodón.
-Szeretném is, de előtte még át szeretnék élni vele… bizonyos… emberi érzéseket – sütöttem le ismét a szemeimet. – Carlisle azt mondta, hogy az első évben csak a vérre fogok vágyni. Mi van, ha már soha többé nem fogom annyira kívánni őt, mint most így emberként? Az az érzés már nem ugyanaz lesz.
-Esme – fordította maga felé az arcom, hogy a szemembe nézzen. – Eddigi létezésem során soha nem láttam még embert így szeretni, ahogy te tudsz. Lehetetlen, hogy csillapodjanak az érzéseid Carlisle iránt. Sőt még erősödni is fognak szerintem. Az első dolgot, pedig vele kell megbeszélned. Erre a kérdésre csak ő tud válaszolni neked.
-Köszönöm Alice – öleltem meg óvatosan, nehogy belém szúródjanak a tűk.
-Nincs mit – nyomott puszit az arcomra. – Szeretnél most beszélni vele? Mindjárt hazaér.
Rémülten pislogtam rá.
-Ugyan, ne félj. Nem harap – vigyorgott. – Jobb előbb túlesni a kínos beszélgetéseken. Bár emiatt nem kéne zavarban lenned.
-Igazad van – sóhajtottam. – Levennéd rólam a ruhámat?
-Igen, amúgy sem szeretném, ha Carlisle meglátná.
Lassú, emberi tempóban kezdte el lehámozni rólam a ruhát, majd kezembe nyomott egy kis kupacot.
-Gyorsan öltözz fel. Én addig elrakom a ruhát.
Azonnal öltözni kezdtem, majd miután végeztem, kisiettem a szobából. Végre kettesben lehetünk egy kicsit a szerelmemmel.
A folyosó végén elfordultam jobbra, mire beleütköztem egy kellemes, de kemény valakibe. Azonnal fölismertem az illatát. Karjai a derekam köré fonódtak, nehogy elessek a nagy lendülettől.
-Ennyire azért nem kell elém sietni – kuncogott, majd megcsókolt.
Dehogynem! – mosolyodtam el magamban.
-Hiányoztál – bújtam közelebb hozzá. – Az elmúlt héten olyan kevés időt töltöttünk kettesben – fintorodtam el.
-Alice csak azt akarja, hogy tökéletes legyen az esküvőnk – mosolyodott el lágyan.
-Tudom – sóhajtottam.
-Most viszont ketten vagyunk – mosolygott.
Döbbenten néztem föl rá.
-Miért, a többiek hol vannak?
-Elmentek a városba sétálni egyet, hogy Rose gyakoroljon kicsit – magyarázta.
-Akkor csak ketten vagyunk? – csillantak föl a szemeim.
-Igen – bólintott rá.
Rögtön eszembe jutott az előbbi problémám. Minél előbb beszélnem kellene Carlislelal.
-Meg kéne beszélnünk valamit – hajtottam le szégyenlősen a fejemet. – Pontosabban kérdezni szeretnék – javítottam ki magam.
-Rendben – komolyodott el az arca. Kézen fogott, majd bementünk a szobánkba. – Hallgatlak – ült le velem szemben az ágyra. – Miről szeretnél velem beszélni? – kérdezte kíváncsian.
-Hát… öhm… - zavartan pislogtam. Mindenhova néztem, de rá nem és ezt ő is észrevette.
-Esme, kicsim, nyugodtan mond el – emelte föl az államat.
-Csak ez annyira kínos – éreztem, ahogy elpirulok.
-Előttem nem kell zavarban lenned – mosolyodott el kissé megkönnyebbülten.
-Szóval… - haboztam. – Aliceszel beszélgettem ma erről.
-Miről? – kérdezett közbe.
-A nászútról – válaszoltam félénken. -, és a nászéjszakáról. Sokat gondolkodtam már ezen – nyeltem nagyot. – Tudod, nekem te vagy az első. Egy cseppnyi tapasztalatom sincs erről. Én még nem… - nem tudtam, hogyan fejezhetném be. Eddig sem beszéltem valami összefüggően. Csak reménykedtem benne, hogy ennyiből megérti.
-Ó… emiatt nem kell zavarban lenned – simogatta meg gyengéden az arcomat. – Bevallom, én is sokat gondolkodtam ezen. Hozzám képest te olyan törékeny vagy. Elég lenne egy rossz mozdulat, vagy erősebb szorítás és… - de nem fejezte be a mondatot. – Még mindig beleborzongok, ha belegondolok, hogy mennyi fájdalom ért már téged miattam.
-Ez nem igaz – hangom teljesen határozott volt. Miért hibáztatja mindenért magát?
-Úgy gondolod? Mikor elhagytalak egy félreértés miatt… mikor összevesztünk, és utána te két hónapig kómában voltál.
-Megmentettél Dominictől, majd Danieltől. Elköltöztél csak azért a családodtól, hogy engem megvédj. Elhagytál, mert „én” ezt kértem tőled. Aztán ismét megmentettél egy vámpírtól. Abban a veszekedésben mindketten hibásak voltunk.
Nem hagyhattam, hogy mindent magára vegyen.
Hosszú percekig csak némán néztünk egymás szemébe.
-Megkérted a kezem – szólaltam meg végül. – Igent mondtam. És most tökéletesen boldog vagyok. És remélem, hogy te is az vagy – sütöttem le a tekintetemet.
-Soha, egész létezésem során nem voltam még ennyire boldog, mint melletted – emelte föl a fejem, majd lágyan megcsókolt. – Évszázadokon keresztül azt hittem, hogy a vámpírok képtelenek olyan érzések produkálására, mint az emberek. De mikor megláttalak a korházban… – révedt el a tekintete. – Az az átható tekintet, a gyönyörű mosolyod… El sem tudod képzelni, mekkora örömet éreztem, mikor nem húzódtál el tőlem. Olyan hosszúra próbáltam nyújtani a vizsgálatot és a gipszkészítést, amennyire csak tudtam – mosolyodott el az emlék hatására. – És most csodálatos módon itt vagy velem – nézett rám csillogó szemekkel. – Nem tudom, minek köszönhetem ezt a szerencsét, de minden nap hálát adok érte – húzott magához, majd megcsókolt. Kényelmesen elhelyezkedtem az ölében, majd karjaimat a nyaka köré fontam. Csókunk befejeztével boldogan fölmosolyogtam rá.
-Jó, hogy sikerült mindent megbeszélnünk – simogatta a hátamat. Vállára döntöttem a fejemet, szemeimet pedig lehunytam.

-Carlisle! Ne! – sikítottam fel. A szívem őrült tempóban dobogott, a levegőt ész nélkül kapkodtam.
-Ssssh… szerelmem – éreztem meg egy hideg érintést az arcomon. – Csak egy rossz álom volt. Nyugodj meg – csitítgatott Carlisle. Szorosan hozzá bújtam. Szörnyű álom volt. Valahonnan ismerős volt az a tekintet, de nem tudom, hogy honnan. Akármennyire is próbáltam előidézni egy emlékképet ezzel kapcsolatban, nem sikerült. Sőt! Egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy láttam már azokat a szemeket.
-Elmondod? – simogatta meg a hátamat.
-Nem szeretnék róla beszélni – motyogtam. Ez volt a második alkalom, hogy megálmodtam szerelmem halálát, csak két különböző módon.
-Pedig lehet, hogy segítene – győzködött.
-Nem hinném – ráztam meg a fejem. – Inkább aludnék – fordultam háttal neki. Nem akartam megbántani a viselkedésemmel, de azt sem akartam, hogy tovább faggasson az álmommal kapcsolatban.
Aztán megéreztem a karját a derekam köré fonódni, majd szorosan a mellkasához húzott.
-Jó éjt, édesem – puszilta meg a hajam, mire lehunytam a szemem. – Mi a baj? – kérdezte. Talán már órák is eltelhettek azóta, de én még mindig nem tudtam visszaaludni. – Miért nem tudsz aludni? – fordított maga felé.
-Nem tudom – ingattam a fejem. Persze nagyon is tudtam, hogy miért, de nem fogom megmondani neki, hogy az álom miatt, mert akkor addig fog kérdezgetni, amíg el nem mondok neki mindent. – Honnan tudtad, hogy nem alszok? – kérdeztem, elterelve a témát.
-A légzésedből. Egészen más, mikor alszol – simogatta meg az arcomat. – Hozzak valamit?
-Nem, nem kell semmi – ráztam meg a fejem. – Azt hiszem, most már nincs értelme visszaaludnom – sóhajtottam az ablak felé nézve. Már kezdett világosodni. – Inkább lemegyek reggelizni – ültem föl az ágyban, majd felálltam. Csak most vettem észre, hogy nem ugyanaz a ruha van rajtam, mint amibe elaludtam.
-Öhm… - éreztem, hogy arcomba zúdul a vérem. – Ki öltöztetett át? – ha Carlisle, akkor én itt helyben szívrohamot kapok.
-Alice – válaszolta úgy, mintha ez egyértelmű lenne. – Gondoltam, nem lehet valami kényelmes nappali ruhában aludni, így megkértem Alicet, hogy öltöztessen át.
-Ohh – könnyebbültem meg.
-Azt hitted, én voltam, igaz? – kérdezte vigyorogva.
-Hát… - hajtottam le a fejemet szégyenlősen.
-Öltözz fel – kelt föl ő is mosolyogva. – Addig én készítek neked reggelit – csókolt meg, majd kilépett az ajtón.
-Legalábbis megpróbálsz – motyogtam magam elé.
-Ezt hallottam – tájékoztatott nevetve.
Felöltöztem. Közben végig az álmomon járt az eszem. Valami jelentősége csak van ezeknek. Vagy csak szimplán aggódok érte? De hát most semmilyen veszély nem fenyeget minket.
Gondolataimba mélyedve indultam le a konyhába. A lépcsőnél nem vettem észre, hogy van még egy fok, így elvesztve az egyensúlyomat estem el. Tompa puffanás jelezte az érkezésemet. Hát, ez az én formám – bosszankodtam magamban.
-Úristen! Esme, jól vagy? – termett mellettem azonnal szerelmem.
-Igen, jól vagyok – nyugtattam meg. Derekamnál fogva fölhúzott.
-Mit csináltál? – kérdezte megkönnyebbülten, látva, hogy tényleg nincs semmi bajom.
-Csak nagyon elgondolkoztam és nem vettem észre az utolsó lépcsőfokot – magyaráztam kicsit zavarban. Nem szoktam ilyen ügyetlen lenni.
-Legközelebb nézz a lábad elé – fogta meg a kezem, apró mosollyal az ajkain, majd velem együtt elindult a konyha felé. – Nagyon rám ijesztettél.

Új blog!

Sziasztok!
Megnyitottam az új blogomat:D:P (Csillagok boldogsága) most épp tervezgetem a külsejét:P ha van kedvetek és időtök örülnék ha megnéznétek és elmondanátok róla a véleményeteket:P még a mai nap folyamán fölrakom a prológust, úgyh lessétek azt az oldalt is:P remélem ez is tetszeni fog nektek:P:D Egy kis szereplőváltozás történt benne... de a lényeg maradt:D
köszi, puszi:CC&EC

blog url-je: http://csillagok-boldogsaga.blogspot.com/