40. fejezet

Sziasztok!
Itt van a 40. fejezet, ahogy ígértem:) nincs sok hozzáfűzni valóm, csak amit már az előzőhöz is mondtam: még egy két fejezet erejéjig nem lesznek izgalmak:)) veszélyre legalábbis nem kell számítani:)
jó olvasást hozz!!:D
puszi:CC&EC

ui.: Boldog 37. születésnapot kívánok Peter Facinellinek (itt is:P)!
puszi



Esme szemszöge

-Készen vagy – jelentette ki mosolyogva Alice. – Most már megnézheted magad – fogta meg a kezem, majd az egész alakos tükör elé vezetett. Szinte tátott szájjal meredtem a tükörben látszó gyönyörű nőre. Persze sosem tartottam magam annyira szépnek, nem is értettem, Carlisle miért pont engem szeret, de mindegy is. A lényeg, hogy röpke negyed órán belül már Mrs. Cullen leszek. Az Ő felesége. – Látom, tetszik – szakított ki Alice kuncogása a gondolataimból.
-Szinte magamra sem ismerek – hüledeztem.
Halk kopogás hallatszott, majd Jasper feje jelent meg az ajtórésben.
-Készen vannak a hölgyek? – mosolygott, miközben végigmért minket.
-Pont most készültünk el – bólintott rá Alice.
-Szabad, Hölgyem? – nyújtotta felém a karját Jasper.
-Igen, Uram – karoltam bele boldogan. Mivel Eleazar vezeti le a szertartást, és persze Carlisle értelemszerűen nem kísérhet az oltárhoz, így az egyetlen lehetőség csak ő volt. Persze nem bántam. Fiamként szerettem őt.
-Itt a csokrod – nyújtotta át a virágokat.
-Köszönöm. Kérlek, kapj el, ha megbotlanék, vagy valami történne – néztem rá kérlelőn.
-Természetesen – kuncogott. – De nem lesz semmi baj – szorította meg a kezem nyugtatásként. – Igazán indulhatnánk már. Carlisle érzései az őrületbe kergetnek – sóhajtott fel. – Még szerencse, hogy a tiedet nem érzem. Hogy lehet valakiben ennyi érzelem egyszerre? – szorította össze a szemeit. – Egyszerűen nem tudok hatni rá.
-Nyugi, már nem kell sokat várni.
-Gondolod? Mire vége lesz ennek a napnak, én diliházba kerülök – grimaszolt. – Pedig ez lehetetlen a mi fajtánknál. Carlisle érzései az elmúlt évek alatt egyre csak erősödtek. És ma van a tetőfokon.
-Viszont most két hétig egyetlen érzelme sem fog téged zavarni – szorítottam meg most én az ő kezét.
-Igaz – vett mély levegőt. – Nyugalom – motyogta maga elé.
-Mi indulunk – nyitott be Alice az ajtón. Ő lesz az egyik koszorús lány. Rajta kívül még Kate, Irina és Tanya is elvállalták ezt a szerepet. Carmen pedig, mivel már férjnél van, csak zongorázni fog. – Ti a lépcső tetejénél várjatok a belépőtökre – utasított, majd eltűnt az ajtó mögött.
-Felkészültél? – nézett rám Jasper mosolyogva.
Izgatottan bólintottam.
Lassan elsétáltunk a lépcső tetejéig, majd vártunk, hogy elkezdődjön a dal, ami a mi belépőnket is jelentette egyben.
Aztán felcsendültek az első dallamok. Jasper bátorítóan rám mosolygott, majd mindketten egyszerre indultunk el a lépcsőn lefelé.
Ahogy megláttam a nappalit, rögtön elakadt a lélegzetem. Az egész helyiség vörös és fehér színekben pompázott. A korlátot vörös és fehér rózsákat összetűzve fonták körül.
Aztán amint elértük a lépcsőfordulót, szemeimmel azonnal szerelmemet kezdtek keresni. Nem érdekelt már a díszítés.
Amint megláttam őt, szinte kín volt visszatartani magam. Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá. De tudtam, hogy nem szabad, így csak türelmetlenül lépkedtem kísérőm oldalán. Mikor végre kedvesemhez értünk, Jasper lágyan hátra hajtotta a fátylamat, óvatosan megpuszilt, majd kezemet lágyan Carlisleéba csúsztatta, aki azonnal közelebb vont magához.
-Gyönyörű vagy – súgta fülembe halkan.
-Te sem panaszkodhatsz – szorítottam meg egy pillanatra a kezét.
Együtt fordultunk a pap, azaz Eleazar felé. Carlisle azonban fogva tartotta a tekintetem az övével, így csak őt néztem. De nem bántam. Szerelemtől csillogó tekintete az enyémet tükrözhette. Arcán boldog mosoly játszott, ahogy az enyémen is.
Gondolataim egyfolytában Carlisle körül jártak. Csak akkor eszméltem föl, mikor elhangzott a nevem.
-Esme Ann Platt, fogadod-e, hogy örökké hűséges és odaadó felesége leszel az itt megjelent Carlisle Cullennek? Szeretni fogod, és vele leszel szomorúságban, boldogságban az örökkévalóság végéig?
-Igen, fogadom – húztam még szélesebb mosolyra a számat. Már ha ez még lehetséges volt.
-Carlisle Cullen – fordult most szerelmem felé -, fogadod-e, hogy örökké hűséges és odaadó férje leszel az itt megjelent Esme Plattnak? Óvni fogod őt minden bajtól és veszélytől? Szeretni fogod bánatban és boldogságban, az örökkévalóság végezetéig?
-Igen, fogadom – mondta határozottan kedvesem.
-Kérem a gyűrűket – mondta Eleazar, mire Jasper rögtön mellette is termett. – Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket, amely a végtelen szerelmeteket jelképezi e naptól fogva.
Mi pedig megtettük, amit kért. Először ő húzta fel az én ujjamra, majd én az övére az arany karikát.
-Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket – mondta Eleazar boldogan. – Megcsókolhatod a menyasszonyt, barátom.
Szerelmem egy pillanatig sem késlekedett. Fölhajtotta a fátylamat, majd magához húzott és gyengéden, de szenvedélyesen megcsókolt. Szinte csak most tudatosult bennem, hogy beteljesült az álmom. Végre hivatalosan is Cullen lettem. Esme Cullen… Mrs. Cullen… Carlisle férje.
Karjaimat nyaka köré fontam a csokorral együtt.
Hangos tapsvihar törte meg a romantikus pillanatot, mire lassan elszakadtunk egymás ajkaitól. Boldogan egymásra mosolyogtunk, majd családunk felé fordultunk. Igen, már a Denalik is a családunkhoz tartoztak, még ha név szerint nem is.
Először Alice jött oda hozzánk, hogy szorosan megölelgessen minket, majd utána sorban a többiek.

A nyitótánc természetesen a miénk volt a férjemmel. Hm… férj. Milyen jó érzés tudni, érezni, hogy ez a csodálatos férfi csak az enyém. Nemsokára én is olyan leszek, mint ő és akkor már semmi sem állhat közénk. Bár eddig sem volt ilyen.
Hosszan keringtünk a zene ütemére, aztán a többiek is csatlakoztak párosunkhoz. A zongorázást Kate vette át Carmentől, aki Eleazarral tartott a parkett felé. Aztán Jasper és Alice is táncolni kezdtek, így már három pár keringett egymás mellett.
Miközben táncoltunk, szorosan szerelmemhez simultam, hogy érezhessem hűvös bőrét. Már annyira vágytam rá, mégsem mutattam ki. És egy kicsit féltem is. Ez lesz az első alkalom, hogy ilyen közel kerülök egy férfihez. Féltem, hogy csalódást okozok neki, vagy hogy ő esetleg nem fogja élvezni.
-Hogy érzi magát, Mrs. Cullen – szakított ki szerelmem hangja gondolataimból. Úgy tűnt, neki is éppen annyira tetszik az új nevem, mint nekem.
-Soha nem voltam még ennyire boldog, Mr. Cullen – mosolyogtam föl rá.
Közelebb hajolt, majd megcsókolt, mire megpróbáltam még közelebb simulni hozzá. Bár ez már szinte lehetetlen volt.
-Anya, azt hiszem, itt az ideje, hogy eldobd a csokrot – hallottam meg Alice csilingelő hangját a hátam mögül.
Meghatottan fordultam felé. Éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Kápráztató mosoly játszott az arcán.
-Ó, Alice! – borultam a nyakába, miközben a könnyek megállíthatatlanul törtek utat maguknak a szememből. – Köszönöm! – suttogtam a fülébe.
Vállamnál fogva gyengéden hátrébb tolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Nem emlékszem az anyukámra – mondta komolyan – és bennetek megtaláltam azt, amire vágytam. Szerető szülök és egy testvér. Carlislet már megismerése óta nevelőapánkként szeretjük, és most már hivatalosan is ti vagytok a szüleink. Ezen nincs mit megköszönni – mosolygott.
-Ez így van – lépett mellénk Jasper és Rose is boldogan.
Fölpillantottam férjem arcára, amin ugyan azt a meghatódottságot és meglepettséget láttam, mint ami az enyémen is lehetett.
-Nem is tudom, mit mondhatnék… mondhatnánk – javítottam ki magam. Boldogan öleltem meg őket sorba, majd kedvesem is követte a példámat. Láttam, hogy belesuttogott valamit Alice fülébe, mikor megölelte, aki erre csak jobban mosolyogni kezdett. Végül nem csináltam ebből nagy ügyet. Majd rákérdezek Carlislenál.
-Csak dobd el a csokrot – toporgott türelmetlenül Alice. – Gyerünk! – kezdett el a lépcső felé tolni.
A korlát tetejénél álltam már. Összehívtam a lányokat, majd háttal fordultam feléjük.
-Figyeljetek! Háromra! 1… - kezdtem el visszafele számolni – 2… - remélem, senkit nem találok fejbe vele – 3! – azzal eldobtam a csokrot a fejem fölött, majd kíváncsian fordultam meg. Gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd megöleltem a csokrot szorongató Rosaliet. Boldogan ölelt vissza. Ő is pontosan tudta, mit jelent, ha ő kapja el a csokrot.
Aztán ismét táncolni kezdtünk. A fiúk sorban megtáncoltatták az összes lányt. Akik éppen nem táncoltak, azok beszélgettek.
A lassú, romantikus, lágy dallamokra mindig visszatértem kedvesemhez.
-Elkérhetném a menyasszonyt egy táncra, barátom? – állt meg mellettünk Eleazar.
-Igen, de hozd vissza utána – kuncogott szerelmem.
-Visszahozom – nevetett Eleazar is, majd egyik kezét a derekamra rakta, másikkal az én kezem fogta meg, majd keringeni kezdtünk a zene ritmusára.
Pár másodperc múlva újra megszólalt.
-Nagyon hálás vagyok neked – nézett rám komolyan. – Mind azok vagyunk – bökött fejével a többiek felé. Értetlenül pillantottam föl rá. Már miért lennének hálásak nekem? – Te nem tudod, milyen volt Carlisle mielőtt találkozott volna veled. Alig lehetett mosolyogni látni, nevetni meg még annál is ritkábban. Alig ismertem a hangjára, mikor telefonon beszéltünk. És az állandó jókedv… Hihetetlen, mennyire megváltozott. Persze csak jó irányba – mosolygott. – Nagyon jó hatással vagy rá.
-Most már visszakérhetem a feleségemet? – fogta meg a derekamat szerelmem.
-Természetesen – bólintott Eleazar, majd egy puszit nyomott az arcomra, aztán meghajolt, megköszönve ezzel a táncot. Én pukedliztem egyet, majd ismét kedvesem felé fordultam, aki azonnal magához húzott.
-Nem vagy még felkészülve – súgta gyengéden a fülembe. – Elbizonytalanodtál.
Meglepetten néztem föl rá.
-Miről beszélsz? – húztam össze a szemöldököm gyanakvóan.
-Az átváltozásodról. Az előbb, mikor Aliceék anyának szólítottak… - még folytatta volna, de én közbe vágtam.
-Nem bizonytalanodtam el! – mondtam határozottan. – Pontosan tudom, hogy mit akarok. Téged! – mutattam mellkasára. – Örökké! – folytattam teljes komolysággal. Láttam, hogy meg akar szólalni, így tenyeremet szájára tapasztottam. – Ne mondj semmit! – néztem rá könyörgőn. – Ne rontsd el azt a csodás napot.
Hosszan nézett a szemeimbe, majd megadóan bólintott.
-Szeretlek! – temette arcát a hajamba.
-Én is szeretlek! – szívtam be édes illatát.
Hosszú ideig csak táncoltunk egymást ölelve, mikor Alice hangja törte meg a meghitt pillanatot. Megint!
-Nemsokára indulnotok kell – táncolt oda hozzánk, de mi nem engedtük el egymást. – El fogom neki mondani Carlisle, hogy hova viszed, ha nem engeded el – fenyegetőzött toporzékolva.
Szerelmem sóhajtva elengedett, majd gyilkos pillantást vetett Alicre, akinek erre hatalmas vigyor jelent meg az arcán.
-Köszönöm – fogta meg a kezem, majd az emelet felé kezdett húzni. Bementünk a szobánkba, ahol már ki volt készítve az ágyra a ruhám. Egy lila, pántos ruha volt, mellette egy kis kabátkával.
-Nem gondolod, hogy ehhez kicsit hideg van kint? Igaz, hogy nyár van, de itt Portoban… - néztem rá kétkedve.
-A repülőn meleg lesz és ott is, ahova mentek. – mondta rejtélyesen.
-Hát jó… - mint végszóra, Alice elkezdte lehámozni rólam az esküvői ruhám, majd mikor végzett vele, fölvettem a kikészített ruhát. Aztán elindultunk lefelé, hogy végre elinduljunk újdonsült férjemmel a nászutunkra. Bár még nem tudom, hogy hova megyünk, de nekem bárhol jó, ahol szerelmemmel lehetek.