75. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam végre a friss fejezetet :) Elnézést, hogy csak most, de az elmúlt egy hétben nyaralni voltam (pontosabban nyári munkáztam egy rokonunknál :D), így nem nagyon tudtam írni a fejezeteket. De aztán pillanatok alatt elkészültem vele, így nem várok már a feltevésével :) Most végre kiderül, hogy mi történhetett Carlisle-lal, amiért "eltűnt" és fény derül Esme egy (számára is) tudatlan titkára :D Emellett jön a második nagy békekötés a farkasokkal, úgyhogy jócskán bővelkedik ez a fejezet izgalmakban :) Azért Jasperre ne haragudjatok... :) Remélem, tetszeni fog :)
Jó nyaralást kívánok mindenkinek!

Ui.: A másik blogon nemsokára olvashattok egy kis tájékoztatót a nyarat illetően, és ezt mindenkinek ajánlom figyelmébe, mert fontos tudnivalók "hangzanak" el benne!

Puszi


Carlisle szemszöge

Sokszor gondolok vissza a velünk történtekre. Sok dolognak még máig sem értem a miértjét, de lassan kezdek beletörődni, hogy még én sem tudhatok mindent. Az összes eddigi gond az életünkben előbb vagy utóbb megoldódott, de a helyét mindig újabb és újabb problémák vették át. Így volt ez most is. Talán már sosem lesz másként.
Alice még mindig a szőnyegen térdelt és rémülten nézett rám. Nem értettem, miért nem láthatott engem a látomásában.
- Tessék? – kérdeztem csodálkozva. – De hát én végig itt voltam – ellenkeztem.
- De én láttam! – erősködött tovább a lányunk. – Láttalak egy látomásomban, aztán egyszer csak eltűntél. Miután bejöttem, újra megjelentél – rázta a fejét értetlenül. – Nem tudom, mi történhetett – rogyott le a padlóra.
Szerelmem ijedten kapta felém a tekintetét, de én is értetlenül álltam a dolog előtt. Aztán lassan mindenki megjelent a szobánk ajtajában és érdeklődve figyelték a jelenetet. Jasper letérdelt felesége mellé és megnyugtatóan átkarolta.
- Nyugodj meg, Kedvesem – csitítgatta fiúnk. – Pont te mondtad, hogy aztán mégis megjelent. Talán csak egy pillanatra… - hirtelen megakadt és Esmére pillantott. Összevont szemöldökkel figyelte a feleségemet, majd rám nézett. A tekintete végül az összekulcsolt kezeinkre tévedt. – Mit csináltatok, mielőtt Alice berontott a szobába? – kérdezte komolyan.
A kisebb sokk hatására eléggé meg kellett erőltetni magam, hogy a pár perccel ezelőtt történtekre gondoljak, de aztán mégis eszembe jutott.
- Csak feküdtünk egymás mellett – feleltem elbizonytalanodva. – De miért érdekes ez?
Jasper figyelembe sem vette a kérdésemet, hanem Esméhez fordult.
- Nem éreztél valami furcsát Carlisle közelében? Valami különös… kötődést?
Szerelmem még mindig ijedten pillantott le Alice-re, majd vissza rám.
- Nem tudom – rázta a fejét szorongva. – Én…
- Esme! – szólt élesen Jasper hangja. – Nyugodj meg, nem lesz semmi baj, csak próbálj meg visszaemlékezni – utasította őt komolyan.
- Mi… ahogy a szemébe néztem… mintha… mintha egy pillanatra egyek lettünk volna. Egy és ugyanaz a személy – válaszolt bizonytalanul.
Jazz fellélegzett, majd felhúzta Alicet a földről és átkarolta a derekát.
- Kicsim, próbálj meg még egy kicsit Carlisle-ra koncentrálni, ha szólok. Esme, te pedig próbáld meg ugyanezt a kötődést létrehozni közöttetek.

Esme szemszöge

Újra belenéztem Carlisle aranybarna íriszeibe. Próbáltam a lehető legközelebb vonni magamhoz a tekintetemmel, de egyszerűen nem sikerült újra úgy elmerülnöm a pillantásában.
- Esme, koncentrálj – szólt rám Jasper. – Próbálj megnyugodni.
Megfogtam szerelmem kezét, de közben egy pillanatra sem engedtem el a tekintetét. Közelebb húztam magamhoz, hátha jobban tudok koncentrálni. Carlisle értetlen, de elszánt tekintete megkavart. Ez egyáltalán nem ugyanaz a pillantás…
- Carlisle – nyögtem halkan. A koncentrálás kezdte elvenni minden erőmet. – Jasper, minek kéne történnie?
- Ez így nem lesz jó – rázta meg a fejét válasz helyett. – Esme, ne görcsölj. Próbálj minden mást kizárni és csak Carlislet látni. Carlisle, te pedig csak fogadd el, hogy most nem érted a helyzetet és tedd azt, amit Esme.
A percek csak teltek és éreztem, hogy kezd egyre jobban egymásba fonódni a tekintetünk. Lassan ugyan az az érzés kezdett elfogni. Egyszerűen csak beleláttam Carlisle-ba. Láttam a lelkét és megesküdtem volna rá, hogy még a gondolatait is ki tudnám találni ebben a pillanatban.
Jasper hangja csak tompán és elmosódottan jutott el a tudatomig, én azonban próbáltam még tovább fenntartani ezt az állapotot. Az erőm azonban lassan kezdett elhagyni és vámpír létemre szédülni kezdtem. Szerelmem arca egy elmosódott folttá olvadt előttem, majd erőmet vesztve dőlni kezdtem előre. Az utolsó emlékem már csak az volt, hogy két erős kar elkapott és angyali hangon kezdett szólongatni a tulajdonosuk. Én azonban csak süllyedtem egyre mélyebbre a sötétségben, mígnem teljesen elnyelt a sötét víztükör. Minden végtagomat pehelykönnyűnek éreztem, de megmozdulni képtelen voltam. A szemeimre ólomsúly nehezedett és a tudatomig elszálló hangok is hamar elhaltak, teljes csöndben, egyedül hagyva engem.
Fogalmam sem volt róla, mennyi ideig lebeghettem az öntudatlanságban, de egyszer csak, mintha emelkedni kezdtem volna a vízben. Újra érzékeltem a körülöttem történő dolgokat és lassan már teljesen a tudatomnál voltam. Az eddig beszélgetésfoszlányoknak hitt hangok most veszekedésbe mentek át.
- Baja is lehetett volna! Igazán elmagyarázhattad volna nekünk, mielőtt próbálgatni kezdenéd, hogy mennyit is bír. – Michelle hangja élesen hatolt a tudatomba, amitől a halántékom lüktetni kezdett.
- Nem gondoltam volna, hogy nem bírja ki – védekezett Jasper. – Csak biztos akartam lenni benne, hogy ez tényleg csak egy…
- De elmondhattad volna! – vágott közbe. - Ha nem erőlteted annyira, Esme szólt volna, hogy már nem bírja. Ennek az egésznek nem így kellett volna történnie.
Szólni akartam nekik, hogy hagyják abba a veszekedést, hiszen egyikükre sem voltam mérges, de a torkomat mintha ezer kéz kaparta volna. Az égető érzéstől köhögni kezdtem, mire azonnal megéreztem egy hideg kezet a homlokomon.
- Esme, drágám – suttogta Carlisle angyali hangon.
Lassan kinyitottam a szemeimet és felnéztem rá. A köhögés lassan halk hörgésbe ment át, mire kezemet ijedten emeltem a nyakamhoz.
- Michelle, hozz neki egy kis vért – utasította a nővérét Carlisle. – Jól vagy? – kérdezte tőlem óvatosan. Válaszolni akartam, de csak tátogni bírtam, így inkább bólintottam. – Jól rám ijesztettél – simogatta meg az arcom.
- Tessék, itt van – nyújtott át Mitch egy poharat Carlisle-nak. Ahogy megéreztem a vér illatát, a torkom még jobban égni kezdett. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy a szomjúságtól nem bírok megszólalni.
Carlisle egyik kezével kissé megemelte a fejemet, a másikkal pedig a számhoz emelte a poharat, mire én azonnal inni kezdtem annak tartalmát. Amikor végül kiürült, visszanyújtotta a nővérének.
- Mi történt? – szólaltam meg halkan. Az erőm ugyan nagyrészt visszatért a vértől, mégsem akartam túl sokat elhasználni a tartalékaimból.
- Jasper kísérleti nyulasat játszott veled – morgott Michelle.
- Nem, nem úgy értem – ráztam meg a fejem. – Arra még emlékszem, de utána mi történt? Miért ájultam el? – néztem értetlenül Carlisle-ra.
- Mert túlságosan megerőltetted magad – felelt halkan. – Lehet, hogy vámpírként nem ájultál volna el, de így, félig emberként, nagyon legyengült a szervezeted.
- De hát miért? – kérdeztem újra. – Egyszerűen csak a szemedbe néztem.
- Tulajdonképpen nem csak ennyi történt – szólt közbe Jasper. – Már elmondtam a többieknek is az elméletemet, de nem nagyon helyeselték, hogy így próbáltam meg kideríteni, igazam van-e.
- Elmondanád nekem is? – ültem fel az ágyban szerelmem segítségével.
- Amikor Carlisle eltűnt Alice látomásából, eszembe jutott, hogy talán ez miattad van. Sokáig nem tudtuk, hogy miért is nem látja Alice a jövődet, és miért nem érzem én az érzéseidet. Sokféle elméletet gyártottam erről az elmúlt időszakban, de mindezidáig csak két lehetséges eset jutott eszembe. Ezzel az „eltűnéssel” azonban már csak az egyik lehetséges.
- Kiböknéd végre? – sürgettem meg kicsit. Pedig általában nem szoktam ilyen türelmetlen lenni.
- Úgy gondolom, hogy van egy pajzsod, ami a testi és gondolati „támadások” ellen véd téged. Ezért nem működnek nálad a képességek. Egyszerűen csak elhárítja őket a pajzsod.
- De hát ennek mi köze van Carlisle-hoz? – értetlenkedtem. Fogalmam sem volt róla, miért tűnt volna el miattam ő Alice látomásából, ugyanakkor kirázott a hideg a gondolatra, hogy ilyen képességem van.
- Hát, Alice és én is az utóbbi időben elkaptunk egy-két foszlányt tőled, ami valószínűleg azért lehetett, mert a pajzsod nem feltétlenül működik az akaratodon kívül is. Mikor Carlisle megmentett téged évekkel ezelőtt, és mi nem érzékeltünk felőled semmit sem, az azért volt, mert féltél, a pajzsod így mindig készen állt elhárítani a támadásokat. Sosem volt egyszerű éltünk, talán nektek akkor, mikor egy időszakra külön költöztetek tőlünk. Bár mind tudjuk, hogy akkor sem volt éppen felhőtlen, viszont akkor mi olyan távol voltunk egymástól, hogy észre sem vettük volna rajtad a változást. De mint mondtam, sosem voltunk felhőtlenül boldogok az elmúlt években és, ha elő is fordultak ilyen napok, akkor mi is éreztük a változást rajtad. Akkor kezdtelek el érzékelni – magyarázta.
- Ez mind szép és jó, de még mindig nem értem, mi köze van ennek Carlisle-hoz – pillantottam szerelmemre.
- Hagyd, hogy befejezzem – intett le. – A mostani időszakunk is tele van gondokkal, így a pajzsod egyfolytában véd téged. De azzal, hogy te azokra a pillanatokra lelkileg is összekötötted magad Carlisle-lal, őt is bevontad a pajzsod alá.
- De hát ez… ez lehetséges? – csodálkoztam.
- Ezek szerint igen – bólintott rá Jasper. - Ne haragudj, hogy csak úgy, az engedélyed nélkül cselekedtem, de annyira felpörgettek az események, hogy eszembe sem jutott megkérdezni – sütötte le a szemeit.
- Én nem haragszom – mosolyogtam rá. – És Michelle, örülnék, ha ti sem marnátok emiatt egymást. Jól vagyok, legalábbis jobban, és semmi bajom sem lett.
Miután Michelle – bár az orra alatt morogva – és a többiek elhagyták a szobánkat, Carlisle érdeklődően csillogó szemekkel fordult felém. Mielőtt még megszólalhatott volna, mutatóujjamat a szája elé tettem.
- Most nem szeretnék erről beszélni. Kicsit még rakd félre, kérlek az orvos feledet – mosolyogtam rá.
Halkan felnevetett, majd magával együtt lehúzott az ágyra.
- Azért az érdekes, hogy először nem fárasztott ki ennyire, nem gondolod?
- Javíthatatlan vagy – forgattam meg a szemeimet, majd egy lágy csókot leheltem az ajkaira.

A következő találkozó estéje hamar eljött. Nath kicsit feszengett ugyan a bírálat miatt, mi Carlisle-lal teljesen nyugodtak voltunk. Már ismertük Ephraim reakcióját a történtekre, így nem aggódtunk annyira. Jaspernek még most sem tetszett, hogy ugyan már nem ketten, hanem hárman megyünk, mégis védtelenek leszünk. Bármennyire is bizonygattuk neki, hogy ha akartak volna, már előző alkalommal végezhettek volna velünk, egyfolytában csak a saját véleményét hajtogatta erre.
- Talán csak Jonathan kell nekik. És ha titeket megtámadtak volna, akkor ő nem ment volna a közelükbe – érvelt.
- Tudják, hogy összetartóak vagyunk. Bosszút álltatok volna, ha ez történik. Abból pedig, ha Nath még ki is maradt volna, Michelle biztosan nem. Vele pedig nagyon könnyen zsarolható lenne.
- Rendben, akkor menjetek csak! Kockáztassátok az életeteket egy vérfarkas miatt. Lehet, hogy igaza volt Rosie-nak és nem kellett volna beengednünk őt a házunkba, a családunkba pedig főképp nem.
Jasper szavai megleptek, de egyben el is borzasztottak. Hát ennyire rossz ötlet volt ez? Már ketten is ellene vannak. Nem lesz ez így jó.
Félve pillantottam fel Carlisle-ra, aki tanácstalan arccal figyelte fiúnkat, majd tekintete Rose-ra tévedt.

Carlisle szemszöge

Lányunk arca megviselt volt az egy hete történtek miatt. Bármennyire is próbálta palástolni a valódi érzéseit, én átláttam rajta. Emmett állapota nem javult a medvetámadás óta, de szerencsére nem is rosszabbodott. Ez a köztes állapot azonban nagyon rossz hatással volt Rosalie-ra. A kedve, bár máskor sem volt olyan felhőtlen, csak rosszabbodott, és nekem fogalmam sem volt róla, hogyan tudnék rajta segíteni. Elhatározta, hogy számára nem létezik semmilyen Emmett és, hogy ő senkit sem mentett meg. Az első pár napban úgy viselkedett, mint aki teljesen jól van. Még vásárolni is elment Alice-szel a városba. Aztán a kedve romlani kezdett, és már senki sem tudta felvidítani. Nem tudtam, mi lenne erre a helyes lépés. Ha újra megpróbálom őt meggyőzni az érzéseiről, akkor lehet, hogy végre engedne nekem, de akkor amiatt zárkózna el előlünk, mert Emmett nem tér magához. Ha viszont nem beszélek vele, akkor marad ez az állapot. Nem tudom, melyik lenne a jobb.
Rose a tekintetét hirtelen elszakította az enyémtől és lehajtotta a fejét, mire én is visszatértem a valóságba.
- Közös megegyezés alapján hoztuk ide Jonathant – kezdtem bene komolyan, Jasperre nézve. – Te is igennel szavaztál, ezt ne felejtsd el. Egyikünk sem tudhatja, mi lesz a döntésük, de… - Mély levegőt vettem és kimondtam azt, amit családfőként és apaként a legnehezebb volt számomra. – Nem kötelező nektek is mellénk állnotok. Senki nem kényszerítene arra titeket, hogy kockáztassátok az életeteket, ha ti nem akarjátok. Mi döntöttünk, és ez végleges választás volt. A lányok kötődnek Jonathan-hoz, én pedig ott vagyok, ahol Esme.
Jasper szégyenkezve sütötte le a tekintetét, míg Jonathan kissé zavartan fészkelődött a kanapén Michelle mellett.

Esme szemszöge

Alice felnézett Carlisle-ra, aki csak némán bólintott a ki nem mondott kérdésre. Lányunk odalépett férjéhez és kézen fogta, majd vele együtt felment a szobájukba. Szerelmem szomorúan, lehunyt szemmel sóhajtott, mire én szorosan hozzá bújtam. A karjai automatikusan fonódtak körém, és arcát a hajamba temette.
- Nem neheztel rád emiatt – simítottam végig a hátán együtt érzően. – Csak neki is nehéz még. Pont te mondtad, hogy idő kell a családnak, amíg megszokjuk.
- De én nem akartam Jaspert választás elé állítani – túrt bele a hajába. – Egy percig sem fordulna meg a fejemben neheztelni rá, ha nem akarja kockáztatni Alice és az ő életét.
- Ne feledd, hogy ő is igennel szavazott – emeltem föl kissé az arcát, hogy a szemébe nézzek. – Ne értsd félre, nem állok senkinek sem az oldalára csak…
- Csak neked is nehéz – fejezte be helyettem a mondatot. Ujjai hegyével végigsimított az arcomon, majd eldőlve az ágyon, engem is magával húzott. – Jobban érzed magad? – nézett a szemembe aggódóan.
- Sokkal – hajtottam a fejemet a mellkasára.
- Ennek örülök – mosolyodott el. – Mit szólnál hozzá, ha elmennénk vadászni, mielőtt újra találkoznánk a farkasokkal?
- Én inkább kihasználnám, ezt a kevéske kettesben töltött időt – bújtam hozzá még jobban. – Hamarosan már nem lesz esedékes a mi kis kiruccanásunk – simítottam egyik kezemet a hasamra. – Lehet, hogy egy kicsit el kéne tolnunk. Legalább a baba születése utánra – gondolkodtam el szomorúan. Mindketten annyira vártuk azt a kettesben töltött időt, és most lehet, hogy még többet kell várnunk rá.
- Szerintem nagyon is esedékes lesz. Michelle a jövő héttől kezdve újra visszamegy a kórházba dolgozni, így lesz, aki figyelje Emmett állapotát, mert őt nem szeretném más orvosra bízni – magyarázta. – Az eseteimet átirányítom Mitch-nek, így nem kell hazarohannom, ha valami nagy baj történik, mert ő ugyanolyan jól lekezeli a dolgokat, mint én. Csak mi ketten leszünk, elzárva mindentől és mindenkitől – mosolyodott el, majd egy csókot lehelt ajkaimra. – Ha gondolod, akár már a jövő hétvégén.
- Hm… ez igazán jól hangzik – fontam karjaimat a nyaka köré. – És hova mennénk? – kíváncsiskodtam.
- Az legyen meglepetés. Ne aggódj, időben meg fogod tudni – kuncogott.
- Hát jó, úgysem tudom kihúzni belőled – sóhajtottam fel színpadiasan. Feltérdeltem az ágyban, majd ujjaimmal játszadozni kezdtem ingjének felső gombjával. Amint sikerült kiszabadítanom azt a helyéről, máris áttértem a következőre és így tovább, egészen addig, míg szabaddá nem tettem a mellkasát. A tekintetét végig fogva tartottam, így láttam, mikor érem el nála a felső határt. Az ő tekintete tele volt vágyakozással, így gondoltam, még egy utolsó kis kísérlet belefér. Egyik lábamat átvetettem a derekán, majd lassan az ágyékára ültem. Kívánalmát már igencsak érezni lehetett, de még nem állított meg. Szemeit lehunyta és belemarkolt maga mellett a lepedőbe. Lassan lehajoltam hozzá, közben ujjaimat végighúztam fedetlen mellkasán, és úgy súgtam a fülébe.
- Mmm… jól bírod – mormoltam.
Szinte fel sem fogtam, mikor mozdult meg, de egy pillanat alatt már én voltam alul.
- Nagyon rossz vagy – motyogta a bőrömbe, miközben a nyakamat kezdte kényeztetni.
- Hát, igyekeznem kell – nyögtem fel az érzésre -, mert a végén még… megunsz és lecsapnak téged… a kezemről – kuncogtam akadozva.
- Az nem történhet meg – rázott aprót a fején. – Mindennél jobban és csakis téged szeretlek. Ezen semmi sem változtathatna – nézett komolyan a szemembe.
- Azért nem árt, ha vigyázok – csókoltam meg lágyan.
Bár én sosem voltam az a féltékenykedős típus, nem szerettem, hogy minden egyes nő megfordult Carlisle után az utcán. Ki tudja, a nővérek mennyi bókkal elhalmozzák őt a kórházban, és hiába tudom, hogy ő csak és kizárólag engem szeret, nem esik jól ez a reakció. Bár kétség sem férne hozzá, hogy én is így reagáltam volna, ha Carlisle annak idején elmegy mellettem az utcán, sőt! Talán már akkor is a kórházban, mikor először megláttam. Az a nap még ma is élénken él bennem.
Szerelmem, miután elváltunk egymás ajkaitól, fejét a nyakamhoz fúrta és mélyeket lélegzett. Ezúttal talán tényleg egy kissé messzire mentem, ha ennyire sikerült kikészítenem őt.
- Ezt inkább hagyd meg a következő hétvégére – mormolta a nyakamba pár perc elteltével. – Legközelebb nem biztos, hogy lesz ennyi erőm megállni – sóhajtott. – Sokkal nehezebb, mint rászokni az állatvér fogyasztására.
- Jó leszek – ígértem a fülébe suttogva.
- Látod, megint kezded – háborodott föl színpadiasan.
- De hát mit? – csodálkoztam. Nem értettem, hogy mire érti. Most nem is csináltam semmit sem.
- Elég csak megszólalnod, vagy a fülembe súgnod.
- Ó, szóval azt szeretnéd, ha most egy héten keresztül nem szólnék hozzád? – vontam fel a szemöldököm viccelődve.
- Természetesen nem – húzta végig az orrát az állam vonalán. – Csak akkor is túlságosan csábító vagy, amikor éppen nem csinálsz semmit sem – suttogta a fülembe olyan halkan, hogy a család többi tagja ne hallja.
Ezt a bódító pillanatot zavarta meg a kopogtatás az ajtónkon. Szerelmem egy sóhaj és a puszi után legördült rólam, majd felülve az ágyon gyorsan begombolta az ingjét. A blúzomat a helyére igazította, majd egyszerre nyúltunk a másik felé, hogy megigazítsuk egymás haját, mire halkan felnevettünk. Ez az egész pillanatok alatt zajlott le, így az ajtó túloldalán álló Michelle be is léphetett a szobánkba.
- Nemsokára indulnotok kell – közölte velünk. – Kérlek, nagyon vigyázzatok rá – mondta gondterhelt arccal.
- Ne aggódj, nem lesz baja, ahogy nekünk sem – nyugtatta meg őt Carlisle. – Ephraim nem cselekszik meggondolatlanul.
- Csak siessetek haza – pillantott Carlisle-ra. – Jasper nagyon szégyelli magát azért, ahogy viselkedett és beszélt veled – jegyezte meg halkan.
- Pedig nekem kellene szégyellnem magam – hajtotta le a fejét szerelmem.
Michelle megforgatta a szemeit.
- Most jön az, hogy mindketten szégyellitek magatokat, majd mikor visszajöttök és minden rendben van, már semmi gond nincs.
- Ez nem ilyen egyszerű – ellenkezett Carlisle. – Senki sem köteles…
- De egy család vagyunk – vágott közbe Mitch. – És ez azzal jár, hogy bajban is együtt vagyunk és segítnünk egymásnak. Jasper nem gondolta át jól azt, amit mondott.
- Ha hazajöttünk, mindent megbeszélünk, de most már tényleg indulnunk kell – kulcsoltam össze Carlisle-lal az ujjainkat. – Nath lent van?
- Igen, már nagyon izgatott. Pontosabban szinte szó szerint reszket, és képtelen vagyok megnyugtatni őt – sóhajtott. – Úgyhogy tényleg jobb lesz, ha minél előbb indultok.

Jonathan az egész út alatt szótlan volt, pedig ez nem igazán jellemző rá. Bár nem kellett olyan sokat futnunk, ő egy kicsit lassított a tempónkon, ugyanis közös megegyezés alapján emberalakban jött. Így talán Ephraim is látja majd, hogy nem veszélyes rájuk.
Mikor végül odaértünk a rétre, a farkasok még nem voltak ott, pedig már majdnem éjfél volt. Oldalra pillantottam Carlisle-ra, de ő csak rezzenéstelen arccal nézte a velünk szemben levő fákat.
- Biztosan el fognak jönni? Nem lehet, hogy meggondolták magukat? – kérdeztem halkan.
- Akkor üzentek volna nekünk – rázta meg a fejét. – Már érzem is a szagukat.
Az ágak recsegésére mind felkaptuk a fejünket. Még csak messziről jött, de én ösztönösen közelebb húzódtam szerelmemhez.
- Ők is emberalakban jönnek – vonta össze a szemöldökét Nath. – Túl lassan haladnak.
- Vagy csak óvatosak – találgatott Carlisle.
Lassú tempójuk ellenére sem telt bele öt percbe, míg ők is elérték a tisztást. Nath-nek lett végül igaza, ugyanis mind emberalakban léptek ki a fák közül. Ezúttal hárman voltak. Gondolom, figyelembe vették a tényt, hogy mi is egyel többen fogunk jönni.
- Dr. Cullen – biccentett a vezérük.
- Ephraim – lépett egyet előre Carlisle. – Sikerült dönteniük? – vágott bele azonnal a téma közepébe.
- Igen – felelt szűkszavúan.
Carlisle felvonta a szemöldökét és úgy állta a vezér tekintetét.
- Bár nem mindenkinek tetszik ez a megoldás, mi nem akarunk konfliktust magukkal – kezdett bele lassan, de határozottan. – Szavazásra bocsátottuk az ügyet a tagok között, és végül arra a döntésre jutottunk, hogy ezúttal megkegyelmezünk Jonathan-nek. Emellett még… Ha esetleg úgy döntene, visszajöhet La Push-ba, és akár végérvényesen is a falka tagjává választanánk. Viszont addig engedély nélkül ő sem léphet a területünkre. Remélem, ez így világos – fejezte be végül.
- Ne aggódj, nem megyek vissza abba a porfészekbe – szólalt meg Nath éles hangon.
- Jonathan! – szóltam rá figyelmeztetően, Ephraim azonban nem törődött vele. Csak Carlislet nézte fürkésző tekintetével.
Nath villámló pillantást vetett felém, de nem mondott mást.
- Természetesen elfogadjuk az ajánlatot. És ha Jonathan így döntene, nem fogjuk visszatartani – felelt Carlisle Ephraim-nak. – De szeretnénk megbizonyosodni afelől, hogy azok a tagok, akik nemmel szavaztak az ötlet ellen, nem fognak rátámadni.
- Erről biztosíthatom magukat. Megparancsoltam nekik, hogy ne menjenek át a maguk területére és azt is, hogy bármilyen saját döntés szerint támadjanak. A béke egészen addig fenn áll, amíg valamelyik fél meg nem szegi a feltételeket. Ha ez a maguk részéről fog megtörténni, akkor mi mindent elkövetünk majd azért, hogy minden egyes vámpír örökre eltűnjön a környékről – mondta komolyan.
- Rendben – bólintott rá szerelmem. De valami mégis átsuhant az arcán. Mintha lenne valamilyen ellenvetése ez ellen. Végül úgy döntöttem, hogy majd, ha már otthon leszünk, megkérdezem tőle.
- Ez esetben, ennyi lenne – nyújtotta Carlisle felé a kezét.
- Köszönjük – fogadta el a kézfogást. – Remélhetőleg nem lesz szükség több ilyen egyezkedésre.
A hazafele út kicsit gyorsabban telt. Talán csak a megkönnyebbülés miatt, vagy mert Nath már sokkal merészebb volt, nem tudom. De az biztos, hogy így a pillanatnyilag legnagyobb gondunk végre megoldódott. Most már koncentrálhatunk a kicsire, hogy megfelelően fel tudjunk készülni a világrajövetelére. Carlisle is megérezhette rajtam a megkönnyebbülést, mert futás közben összekulcsolta a kezeinket és rám mosolygott. Végre az ő arca is kisimult volt, ami azt jelentette, hogy ő is ugyanezt érzi.
A házunk elé érve ugyanaz a látvány fogadott minket, mint egy héttel ezelőtt, csak annyi különbséggel, hogy Jonathan most mellettünk jött. Michelle azonnal oda is szaladt hozzá és szorosan átölelte, majd megcsókolta. Éreztem, hogy Carlisle izmai megfeszülnek, így, hogy megnyugtassam, a hüvelykujjammal a kézfejét kezdtem simogatni. Karjával átfonta a derekamat és közelebb húzott magához.
Ezúttal nem úgy alakult, mint legutóbb. Jasper némán és mereven állt Alice mellett, még csak a lány kezét sem fogta meg. Komoly tekintettel mérte végig Carlislet, de nem szólalt meg.
- Jasper… - szólalt meg szerelmem halk hangon. – Talán te tudhatod a legjobban, mennyire sajnálom azt, amit mondtam neked. Persze komolyan gondoltam, hogy ha nem akarsz, nem kell mellettünk a harcban is kiállnod, de ezt nem azért mondtam, mert neheztelnék is rád emiatt. Elfogadnám, ha így döntenél.
- Tudom – bólintott rá fiunk. – Viszont ezek szerint erre nem is lesz szükség, úgyhogy ezt itt le is zárhatjuk – fordult meg, majd elindult befelé a házba. Alice bizonytalanul követte őt. Nem tudta, mi is lenne most a megfelelő lépés. Ha Jasper után megy, minket bánthat meg. Ha viszont itt marad, Jazz hiheti azt, hogy már a felesége is elpártolt mellőle. Így hát végül egy bocsánatkérő pillantást küldött felénk, majd szerelme után sietett.
- Menjünk mi is – sóhajtott Carlisle. – Ki kell pihenned magad.
Bementünk a házba, majd mindenki a szokott módon elindult a szobájába. Az ajtónkhoz érve megállítottam szerelmemet és finoman a falnak döntöttem.
- Nem csak Jasper a baj, igaz? – kérdeztem együtt érzően. Hangom csak alig hallható suttogás volt.
Halványan rázott egyet a fején.
- Hát akkor mi bánt? – simogattam meg az arcát.
- Sajnálom, de… - megakadt, nem tudta, hogyan folytassa. – Megígértem Rose-nak, hogy nem beszélek senkinek sem erről.
- Carlisle, nem vagyok vak. Mi köze van ennek a szerződéshez? – kérdeztem értetlenül. – Ez az egész családunkra vonatkozik, ha veszélybe kerülhetünk miatta.
- Legyen elég annyi, hogy ha arra kerülne a sor, nem lenne más választásunk, mint átváltoztatni Emmettet – suttogta. – Különben a lányunkat is elveszíthetjük vele együtt.
Elkerekedett szemekkel kaptam a szám elé a kezemet.
- Csak nem…?
- De igen – hajtotta le a fejét. – És ha már csak ez lenne az egyetlen megoldás, akkor költöznünk kell – sóhajtott.
- De… még magához térhet, nem? Nem kell ennek bekövetkeznie – ráztam a fejemet kétségbeesetten.
Carlisle a derekamra kulcsolta az eddig falnak támasztott kezeit, majd befordult velem az ajtón.
- Nem tudom, mennyi esélye van rá. Nagyon sok vért veszített és nagy sokk is érte – magyarázta, miközben engem az ágyra ültetett, ő pedig elkezdte kigombolni az ingjét. Miután lekerült róla a ruhadarab, leült mellém. – De remélem, hogy erre nem kerül sor és magához tér pár hónapon belül.
Pár percig szótlanul ültünk egymás mellett, de ezt a csöndet én hamarosan megtörtem.
- Próbálj meg egy kicsit másra koncentrálni – húzódtam közelebb hozzá. – Mit szólnál… mondjuk egy közös fürdőzéshez? – súgtam a fülébe és egyik tenyeremet a combjára simítottam. Felcsillanó szemeit látva még hozzátettem. – Tényleg csak fürdés – emeltem föl a mutatóujjam.
- Nem biztos, hogy képes lennék megállni, hogy ne érjek hozzád… – nevetett fel halkan. – Egyébként is aludnod kellene…
Összevontam a szemöldököm és tettetett sértődöttséggel húzódtam el tőle.
- Most le akarsz rázni magadról? – fontam karba a kezeimet a melleim előtt.
- Eszemben sincs – húzott vissza magához. – De azt hiszem, jelen pillanatban tényleg képtelen lennék rá.
Szemeit zavartan lesütötte, miután egy vágyakozó pillantással végigmért.
- Akkor csak feküdj ide mellém – paskoltam meg magunk mellett az üres helyet az ágyon.
- Ez ellen nem tiltakozok – mosolyodott el, miközben eldőlt velem. – De most már aludj – lehelt egy csókot ajkaimra.
- Jó éjszakát, Carlisle – pusziltam meg a mellkasát, mielőtt ráhajtottam volna a fejemet.
- Jó éjt, Drágám – kuncogott fel.
Pillanatok alatt elnyomott engem az álom, ahogy szerelmem kezei egyfolytában simogattak. Még félálomban tudatában voltam, hogy elmosolyodok, és valószínűleg így is aludhattam el végleg.

Egy-két kép :)

Sziasztok!

A mai napom nagyrészt képek szerkesztgetésével telt, úgyhogy szeretnék most veletek megosztani párat :) Van néhány régebbi is, és a különbség látszani is fog, mert ma egy kicsit más technikával dolgoztam, mint eddig, és sokkal pontosabban is :) Na de nem is dumálok tovább, íme, itt vannak a képek, egy-két hózzáfűzéssel megszórva ;) :D

Ezt a képet egészben még szerintem nem láthattátok, csak Liz-t vágtam ki belőle egyszer-kétszer, de most itt a teljes :)

Ez mai kreálmány, méghozzá a legutolsó :D Csak egy hirtelen ötlet és egy jó kép inspirált az elkészítéséhez :D Na meg Winnie is... :D

Ez nemrégen készült egy Peter-Jennie fotóból :) hát, nekem ez jobban tetszik, mint az eredeti, bármennyire is látszik rajta, hogy "kicsit" át lett vágva :D Itt már elkezdtem alkalmazni a háttér effektusokat is :P

Hát, ez egy ideig az egyik kedvencem volt :) Nem azért, mert olyan "jól" sikerült, hanem mert az eredeti kép alapján elképzelt fotó nagyon megtetszett :D

Ez csak egy kis ízelítő a másik történethez ;) Igen, egyszer ez is bekövetkezik :D

Na, itt az egyik mostani személyes kedvencem :D Itt még egy-két feliratot is átszerkesztettem, amit észre is vehet az, aki látta az eredeti borítót :D Na meg persze a neveik is... :P

Egy újabb "jövőkép" :D Ez most erre a blogra értendő :D

Ez a mai nagy kedvencem :) Ehhez is Winnie adta az ötletet a legutóbbi szerkesztéseivel, csak én kicsit másképpen oldottam meg és nem is lett olyan jó :) Szintén ma készült ^^

Nos, ez ismét csak mai, de ez készült másodszorra, ami látszik is a minőségén :/ Azonban még ki akartam rakni, mert ezen már nem fogok változtatni :)

És ismét egy kis célzás, ezúttal ismét a másik történethez ;)

Nos, ennyi lenne :) Remélem, tetszettek a képek :)

Puszi