45. fejezet

Sziasztok!

örömmel tudatom, hogy sikerült megírnom a 45. fejezetet még 2011 előtt:D most föl is rakom:) legyen ez egy ajándék az ünnepre:D
a másik blogon még nem tudom, hogyan lesz friss, de igyekszem vele:)
jó olvasást a fejezethez:)
Előre is BOLDOG ÚJÉVET! bár még várhattok majd tőlem egy ilyen bejegyzést;)

puszi



Carlisle szemszöge

Nem szívesen hagytam ott szerelmemet egyedül, de már muszáj volt elmennem vadászni. Nem akartam még véletlenül sem kárt okozni benne.
Felültem az ágyban, majd megpróbáltam kibújni a takaró alól, de szerelmem nem engedett. Karjait szorosan körém fonta. Halkan fölkuncogtam, majd elkezdtem lefejtegetni magamról a kezeit.
-Hova mész? – kérdezte álmos tekintettel fölnézve rám.
-Ne haragudj, hogy fölébresztettelek. Csak vadászni megyek – magyaráztam bocsánatkérően. – De te nem akartál elengedni – kuncogtam fel halkan.
-Oh, persze – húzta vissza gyorsan a kezeit. – Menjél csak.
-Nem leszek sokáig távol. Mire reggel fölébredsz, újra itt leszek – ígértem, majd megcsókoltam. Lassan fölkeltem mellőle, majd fölvettem egy nadrágot és visszaléptem mellé. – Sietek vissza, édesem – csókoltam meg újra, majd egy szempillantás alatt eltűntem a szobából.
Olyan gyorsan futottam, amennyire csak tudtam. Minél hamarabb vissza akartam érni szerelmemhez.

Elégedetten futottam vissza a ház felé. A biztonság kedvéért nem csak annyit vadásztam, amennyire pillanatnyilag szükségem volt, hanem kicsivel többet. Őrült iramban futottam visszafelé. Nagyon rossz előérzetem volt, ami még jobban fölerősödött bennem, mikor Esmet nem találtam a hálószobában. Csöndben füleltem, hogy honnan hallom meg a szívverését. A fürdőben. Hát persze, biztos fürdik. De ilyenkor? Nagyon korán ébredhetett. Halkan, emberi tempóban indultam el a fürdő felé. Gondoltam, meglepem őt egy kicsit. Valami azonban nem stimmelt. A szívverése ugyanis nagyon gyors volt. Nem olyan, mint az átlagos. Félve löktem be a fürdőszoba ajtaját. Megtorpantam. A földön ült, hátát a falnak támasztva, térdeit felhúzva. Nem nézett fel. Talán elaludt. De miért itt a fürdőben?
Lassan leguggoltam mellé. A homloka verejtéktől csillogott. Tökéletes látásom ellenére is csak most vettem észre, hogy rázza őt a hideg.
Lassan fölemeltem karcsú testét a padlóról. A bőre most még forróbb volt, mint máskor. Biztosan lázas.
Lassan elindultam vele vissza a szobába, majd óvatosan lefektettem őt az ágyra, és gondosan betakargattam. Úgy láttam, hogy közben fölébredt, de pár másodperc múlva már újra aludt.
Gyorsan elrohantam egy vizes rongyért, hogy a homlokára tegyem. Még jó, hogy hoztunk magunkkal gyógyszereket.

Esme szemszöge

Mikor ismét magamhoz tértem, éreztem, hogy egy hideg, vizes rongy van a fejemen. A fájdalomtól hunyorogva nyitottam ki a szemeimet. Egy hideg tenyér simult az arcomra, majd bekúszott a látóterembe szerelmem arca is. Még mindig vacogtam. A fogaim össze-összekoccantak.
-Cssh… Nemsokára jobban leszel. Már adtam be neked lázcsillapítót – húzta vissza a kezét az arcomról, mire panaszosan felnyögtem. Olyan jól esett a jéghideg érintése még a vacogásom ellenére is. – Fáj valamid? – kérdezte aggódva.
-Csak olyan jól esett a hideg az arcomon – panaszoltam.
Pár pillanatig megkönnyebbülve nézett rám. Aztán szemei fölcsillantak.
-Ez az! – suttogta maga elé. – Majd én lehűtelek – magyarázta.
Fölemelte a takaró szélét, majd bebújt mellém. Az oldalamra fordított, majd szorosan hozzám simult egész testével. Összerezzentem a hideg érintéstől. Karjait körém fonta, hogy még jobban magához húzzon. Megkerestem a kezét, majd összekulcsoltam az ujjainkat. Fejét a vállamra döntötte.
-Próbálj meg elaludni – suttogta a fülembe. – Akkor gyorsabban lemegy a lázad. Mire fölébredsz, már sokkal jobban leszel – ígérte.
Aztán elkezdett halkan dúdolni a fülembe. Már az első pár hang után rájöttem, hogy a kedvenc dalunkat dúdolja.
Ahogy lassanként kezdtem megszokni hideg testét, a vacogásom is alább hagyott és végre sikerült egy kicsit megnyugodnom. Pár perc múlva, pedig már aludtam is.

Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet. A nap meleg sugarai átszűrődtek a csukott ablakokon és az erkélyajtón.
-Jobban vagy? – kérdezte halkan.
Hátra akartam fordítani a fejemet, hogy válaszoljak neki, hogy megnyugtassam, de megint hányingerem támadt, ahogy éjszaka is. Gyorsan lefejtettem magamról a karjait, majd fölugrottam és elrohantam a fürdő felé.
Öklendezve hajoltam a vécé fölé. Éreztem, hogy Carlisle összefogja a hajamat a tarkómnál.
-Carlisle… - suttogtam. – Menj innen! Ezt… nem… kell… látnod – ziháltam.
Ő azonban nem tágított mellőlem. Letérdelt mellém a kőre és megvárta, amíg jobban nem leszek. Aztán fölsegített a földről és visszakísért a szobába. Fölösleges volt az aggodalma, ugyanis már sokkal jobban éreztem magam. Ugyan kicsit még szédültem, de azt leszámítva már jobban voltam.
Leültetett az ágyra, majd a bőröndömhöz lépett. Elkezdett keresgélni benne, majd egy kupac ruhával tért vissza hozzám.
-Ezeket vedd fel – rakta le mellém a ruhákat, majd elkezdte összeszedni a dolgainkat.
-Mit csinálsz? – kérdeztem értetlenül, nem törődve zavartságommal, ahogy eszembe jutott, hogy egész eddig meztelen voltam.
-Összepakolok – mondta, mintha ez egyértelmű lett volna. – Haza megyünk.
-De… - akartam ellenkezni, de pillantása hallgatásra készetetett.
Szemei tele voltak aggodalommal és nem úgy tűnt, mint akit most bármiről is meg lehetne győzni.
-Nem maradhatunk itt. Valószínűleg elkaptál valami trópusi betegséget. Nem akarok addig várni, amíg már késő lesz. Minél előbb meg kell, hogy vizsgáljalak és itt nincsenek megfelelő műszerek hozzá.
Közben végzett a ruháink összepakolásával.
-Addig hozd rendbe magad egy kicsit a fürdőben. Én összeszedem a többi dolgunkat.
Azzal már el is tűnt a szobából.
Egy nagy levegővétel után elindultam a fürdőbe. Ahogy beléptem az ajtón, megtorpantam. Eddig észre sem vettem a zuhanyzó állapotát.
-Majd rendbe hozatom a takarítókkal – hallottam meg magam mögül szerelmem hangját. – Fürödj meg gyorsan, hogy minél hamarabb indulhassunk.

Szomorúan álltam meg a ház előtt. Hiányozni fog ez a hely. De még jobban a kettesben töltött idő. Annyi élményünk volt ezen a szigeten szerelmemmel, hogy felsorolni is nehéz. A sok gyönyörű hely, ahova elvitt engem. Minden nap máshova.
-Akkor jöhetünk ide, amikor csak akarunk – szorította meg a kezem. - Megígérem, hogy nem most voltunk itt utoljára – nyomott csókot a hajamra, majd elindult velem együtt a csónak felé.
Szótlanul lépkedtem mellette, majd szálltam be a csónakba.
Szomorúan néztem az egyre távolodó szigetet. Reméltem, hogy tényleg eljövünk majd még egyszer ide.

Hamar kiértünk a reptérre. Mindenfelé nyüzsögtek az emberek. Félve kapaszkodtam Carlisle karjába. Nem akartam eltévedni ennyi ember között.
-A francba! – suttogta szerelmem. Meglepve néztem föl rá. A váróterem kellős közepén voltunk. Nem értettem, mi a baja. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy mi történt, mikor ismét megszólalt. – Maradj itt! – ültetett le gyorsan egy székre. – Ne gyere utánam, mindjárt visszajövök – suttogta fojtott hangon. – Addig is, nem ismerjük egymást – nézett rám szigorúan. – Rendben?
-Oké, de… - kezdtem, de befogta a szám.
-Bízz bennem! – kérte, majd elindult a bőröndökkel a csomagleadó felé.
Értetlenül néztem utána. Megijesztett a viselkedése. Még sohasem csinált ilyet. Ennek ellenére türelmesen vártam rá. Bíztam benne. Egészen addig néztem távolodó alakját, míg az egyik sarkon befordulva el nem tűnt a szemeim elől.

Carlisle szemszöge

Éppen egy szabad helyet kerestem kedvesemnek a váróteremben, mikor megláttam a terem túlsó végében Demetrit és Felixet. Mit keresnek itt ketten is Volturiból? Szerencsére ők még nem vettek észre engem. Ami nagyon nagy szerencse, mivel Demetri a világon a legjobb nyomkövető.
-A francba! – suttogtam. – Maradj itt! – nyomtam le Esmet egy üres székre. – Ne gyere utánam, mindjárt visszajövök – suttogtam neki fojtott hangon. – Addig is, nem ismerjük egymást – mondtam neki szigorúan. – Rendben? – néztem mélyen a szemébe, hogy lássam, tényleg megérti-e.
-Oké, de… - gyorsan befogtam a száját.
-Bízz bennem! – kértem őt, majd kezembe vettem a bőröndjeinket és elindultam velük a csomagleadó felé.
Reméltem, hogy nem jön utánam, még ha el is húzódik ez a beszélgetés. Előbb utóbb úgyis észrevesznek majd. Inkább én megyek oda hozzájuk és megtudakolom, hogy mit keresnek errefelé. Hisz nappal van, és odakint még a nap is süt.

A csomagok leadása után, el is indultam feléjük. Nem sokkal később észre is vettek. Megpróbáltam a legnyugodtabb arcomat elővenni, nehogy gyanút fogjanak. Egyiküket még úgy, ahogy át tudnánk vágni, de kettővel már nem bírnék el egyedül. Főleg, hogy az egyik Demetri, a másik Felix, aki pedig jóval erősebb nálam.
-Üdvözletem, Uraim! – biccentettem, mikor eléjük értem.
-Á, Carlisle! Régen láttunk! – rázta meg a kezem Demetri.
-Mit kerestek errefelé fényes nappal? – kérdeztem kíváncsian, lehalkítva a hangom.
-Megszökött egy igen csak értékes foglyunk. Aro küldött minket, hogy keressük meg – magyarázta Felix.
-És gondoljátok, hogy itt van a reptéren?
-Minden nyom ide vezetett. Itt kell lennie valahol – bólintott rá határozottan Demetri.
-Értem. Én ugyan még nem találkoztam itt rajtatok kívül más magunkfajtával, de azért sok szerencsét. És nem tudom, mi a módszeretek, de ha csak itt álltok egy helyben, akkor nem fogjátok tudni elkapni.
Próbáltam észrevétlenül arrébb küldeni őket. Minél távolabb vannak Esmetől, annál jobb.
-És te mi járatban errefelé? Egyedül utazgatsz? – kérdezte Felix gyanakodva, semmibe véve előző mondatom.
-Orvosra volt szükség Rioban. A munkahelyemről engem küldtek, mint legjobb általános sebészt – hazudtam folyékonyan. Még szerencse, hogy nem Aroval találkoztam.
Ránéztem az órámra.
-Most viszont, ha megbocsátotok, nekem mennem kell – néztem rájuk. – Nemsokára indul a gépem. Üdvözlöm Arot és a többieket – biccentettem feléjük.
-Rendben, átadjuk. Viszlát, Carlisle! – köszöntek el, majd elindultak kifelé a reptérről.
Én pedig visszasiettem Esmehez. Hatalmas megkönnyebbülés ért, mikor megláttam a sok ember között. Mi lett volna, ha ők vesznek észre minket. Bele sem merek gondolni. Akkor Aro előbb utóbb tudomást szerzett volna Esmeről.
-Carlisle – hallottam szerelmem megkönnyebbült sóhaját. – Mi történt?
-Majd a gépen elmondom, most mennünk kell – segítettem föl őt a székről.

Nagyot sóhajtottam, mikor végre elfoglalhattuk a helyünket a repülőgépen.
-Elmondod, hogy mi történt? – kérdezte Esme halkan, miközben hozzám bújt.
Bólintottam, majd szóról szóra elmeséltem neki a beszélgetésünket Felix-szel és Demetrivel.
-Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy nem ők láttak meg minket – sóhajtottam föl a végén megkönnyebbülten.

44. fejezet

Sziasztok!

Ugyan már tegnap föl akartam rakni a frisset, de nem volt net, igy csak ma reggel fejeztem be a végét is. Remélem tetszeni fog:) ahogy ígértem, a végén már lesz egy kis "gond" azért remélem nem nyírtok ki majd a tettemért úgy két fejin belül:$$
jó olvasást hozzá:)
utólag is BOLDOG KARÁCSONYT!!!:DD

puszi



Carlisle szemszöge

-Hunyd le a szemed – mondtam lágyan szerelmemnek, majd a karjaimba kaptam.
Azonnal teljesítette a kérésemet.
-Futni fogunk? – kérdezte érdeklődve.
-Igen – bólintottam nevetve. – Csak nem akarom, hogy idő előtt meglásd, hova viszlek.
Aztán futásnak eredtem. Közben sokszor rápillantottam szerelmem arcára, nehogy megint rosszul legyen futás közben, de semmi jelét nem adta annak, hogy hányingere lenne. Nyugodt, mosolygós arccal kapaszkodott a nyakamba.
Mikor a sziklához értem, fölugrott, egyenesen be a barlangba. Elindultam lassan, emberi tempóban a barlangi patak irányába.
-Most már kinyithatod a szemed – állítottam óvatosan a lábaira.
Lassan felnyitotta szemhéjait és álmélkodva nézett körbe. A patak, a barlang ezen részén kisebb tóvá duzzadt, aminek – bár ezt Esme nem tudta – a hőmérséklete hasonló volt az óceánéhoz.
-Újabb fürdőzés? – kuncogott.
-Igen és, ha van kedved hozzá, nézhetnénk este egy kicsit a csillagokat a barlang bejáratától. A naplementét, pedig már meg sem említem.
-Nagyszerű ötlet – mosolygott. – Akkor gyere fürdeni – fogott kézen, majd hátrálva a víz felé kezdett húzni.
Úgy kergettük egymást a vízben, mint két tizenéves tinédzser, olykor egy-egy szenvedélyes csókcsatát vívva egymással. Most nem mentünk tovább. Csak élveztük egymás közelségét egész délután.
Aztán, mikor a Nap lenyugodni készült, kiültünk egy pokrócra a barlang bejárata elé. Úgy vizesen, ahogy voltunk.
-Nézd, édesem! – mutattam a karjára, ami most a vízcseppek miatt úgy csillogott, mint az én bőröm.
Elképedve nézett végig magán. Csalódott arca azonban megijesztett.
-Mi a baj? – emeltem fel két ujjal lehajtott fejét. – Mi bánt?
-A nyomodba sem érek – sóhajtott halkan, végignézve közben a mellkasomon.
-Ne beszélj butaságokat! Gyönyörű vagy! – fordítottam magam felé az arcát, hogy a szemébe nézzek.
-De te olyan tökéletes vagy. A tested, az arcod, még a hajad is – nevetett keserűen. – Én nem vagyok semmi, egy ember. Semmi! – mondta alig hallhatóan.
-Ezt azonnal fejezd be, Esme! – csattantam fel. – Nekem te vagy a mindenem. Minden vagy! – fogtam két tenyerem közé az arcát. Egyáltalán nem látja tisztán magát.
Aztán megcsókoltam. Hosszan, gyengéden.
Mélyen beszívtam az illatát. Az édes aromával együtt azonban más illat is terjengett a levegőben. A közeledő vihar már érezhető volt.
-Azt hiszem, a ma esti csillagnézés elmarad – mondtam csalódottan, pár perc csönd után.
-Miért? – döbbent meg.
-Vihar közeleg – mondtam egyszerűen.
Majd felálltam mellőle és őt is felhúztam.
-Nem látok felhőket – nézett fel a még tiszta égboltra.
-Azt én sem, de már érezni lehet a levegőben az illatát.
Kinyújtottam felé a kezem, majd föllendítettem a hátamra.
-Majd még visszajövünk ide – ígértem neki mosolyogva.
Csak bólintott.

Hamar visszaértünk a házhoz. A szél út közben őrületesen fújni kezdett és az égen is gyülekeztek már a viharfelhők.
-Látod – mutattam a fejünk fölé. Szerelmem már láthatóan fázott.
Leraktam őt bent a nappaliban a heverőre, majd gyorsan elővettem egy plédet és köré csavartam. Aztán tüzet raktam a kandallóban. Végigjártam az egész házat, hogy ne maradjon nyitva egyetlen ablak se.
-Fázol még? – kérdeztem, mikor még mindig reszketett kicsit. Nem akartam leülni mellé, hogy ne fázzon még jobban.
-Kicsit. De te is tudod, hogy nem szeretem a nagy viharokat. Nyugtalan leszek tőle – húzta föl a térdeit maga elé, majd kezeivel átölelte azokat.
Leültem a heverő másik végébe. A lehető legtávolabb akartam tőle lenni, de nem akartam megbántani.
-Én azt hiszem, veszek egy forró fürdőt – állt föl tétován, majd lassú léptekkel elindult a hálószoba felé. – Nem tartasz velem? – kérdezte szégyenlősen.
Nemet intettem a fejemmel.
-Nem kell, hogy megfázz.
-Ugyan, csak egy fürdés – állt meg előttem, majd rövid gondolkodás után befészkelte magát az ölembe. Lágyan végigsimított a mellkasomon.
Tiltakozni akartam, de valahogy képtelen voltam kiejteni azokat a szavakat a számon. Persze nem lett volna ellenemre a közös fürdőzés, de nem akartam, hogy miattam megfázzon.
-Csak egy forró fürdő – nézett mélyen a szemembe. Ez a tekintet… Miért nem tudok neki ellenállni?
-Egy zuhany? – vontam fel a szemöldököm. Sokkal csábítóbb lehetőségnek ígérkezett.
Hatalmas mosoly jelent meg az arcán.
Szerelmemmel a karjaimban felálltam a kanapéról, majd elsétáltam a fürdőbe és a lábaira állítottam.
-Pedig azt ígérted, hogy elszakítod ma este a fürdőruhám – harapott bele szégyenlősen az alsó ajkába. Miért teszi ezt velem?
Közelebb lépett hozzám. Már éreztem a testéből áradó meleget. Lágyan simította tenyerét a mellkasomra. Lábujjhegyre emelkedett, majd finoman megcsókolt. Keze közben már a hasamon volt. Halk sóhaj tört fel a mellkasomból, ahogy a tenyerét arra a pontra tette, ahol a szívemnek kellett volna dobognia. Néha, mikor ránéztem, vagy ő megérintett engem, úgy éreztem, újra dobogni kezd. De ez csak a képzeletem szüleménye volt. A szívem soha többé nem fog már dobogni.
Lágyan, szenvedélyesen csókolt. Én pedig, kérésének eleget téve csúsztattam föl a hátán a kezem, majd egy könnyed mozdulattal kettéhasítottam a cseppnyi anyagot. Kedvesem egy elégedett nyögéssel reagált cselekedetemre.
-Nem is tudtam teljesen kiélvezni a látványt – mormoltam a nyakába.
-Majd legközelebb – túrt bele a hajamba, hogy még közelebb húzzon magához.
-Szavadon foglak – suttogtam a fülébe, majd megcsókoltam a mögötte levő kis gödröcskét.
Kezemet lecsúsztattam a bikini alsójához, majd egy újabb egyszerű mozdulattal kettészakítottam azt is.
Gyorsan megszabadítottam magam a fürdőnadrágomtól, majd megnyitottam a zuhanycsapot és Esme után beálltam alá.
Arcát rögtön a vízsugár felé fordította. Ujjaival többször végigszántotta a haját, hogy hamarabb átnedvesedjen. Élvezettel figyeltem a mozdulatait.
Aztán kinyitotta gyönyörű szemeit, és mélyen az enyémbe fúrta a tekintetét.
Szavak nélkül is megértettük egymást. Közelebb léptem hozzá, hátát a falnak döntve. Kissé összerezzent, mikor a hideg csempe a bőréhez ért. Abszurd, hogy az én érintéseimre nem reagál így, pedig az én bőröm hidegebb, mint a csempe.
Közelebb hajoltam hozzá, majd mélyen beszívtam édes illatát, amit a víz még inkább fölerősített, és ezt ő is pontosan tudta.
Egyik kezét a mellkasomra simította, a másikkal pedig a hajamba túrt.
Őrületesen kívántam őt. Legszívesebben már most a lényegre tértem volna, de visszafogtam magam. Nem akartam lerohanni őt.
Vágyamat csak még inkább erősítette a folyamatosan hozzám simuló bőre.
Szenvedélyesen megcsókoltam őt. Csak akkor váltam el édes ajkaitól, mikor már levegőre volt szüksége, de akkor sem hagytam abba selymes bőrének kényeztetését. Ott csókoltam, ahol csak tudtam. Már mindketten hangosan ziháltunk. Szerelmem szíve őrületesen dörömbölt a mellkasában, de úgy, hogy félő volt, kiugrik a helyéről. Élvezettel hallgattam a nekem szóló dallamot, miközben széles mosoly jelent meg az arcomon a tudatra, hogy ezt én váltom ki belőle.
Kezeimet a combjaira csúsztattam, hogy lábait a derekam köré csavarjam, és így még közelebb simulhassak hozzá. Egyik kezemmel a feneke alá nyúlva tartottam őt, a másikkal pedig ott simogattam, ahol csak értem.
Tudtam, hogy ez lehetetlen, de a bőröm mintha égett volna ott, ahol hozzám ért. Ezekben a pillanatokban úgy éreztem, mintha rég nem dobogó szívem újra eszeveszett vágtába kezdene. Bár nem volt szükségem levegőre, mégis úgy kapkodtam az oxigén után, mintha az életem múlna rajta. A sok mintha… amit Ő vált ki belőlem.
Képtelen voltam tovább várni. Már készültem véghez vinni a tervemet, de szerelmem megelőzött. Kissé megemelte a csípőjét, majd magához húzott.
Ahogy eggyé vált a testünk, rögtön megtalálta a közös ritmust. Lassan, lágyan mozgattam a csípőmet, de szerelmem gyorsabb ütemre késztetett. Odahajolt a nyakamhoz, majd finoman, de határozottan megharapott, ami elégedett morgást csalt elő a mellkasomból.
Egyre gyorsabb tempót diktáltam, amire Esme egyre hangosabb nyögésekkel és sóhajtásokkal reagált. Az én torkomból is hangosabb morgások törtek elő.
Ujjaival végigszántott a hátamon és mellkasomon – csodálom, hogy nem lett tőle baja, olyan erővel csinálta.
Már nagyon közel voltam a beteljesüléshez, és úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, de mindenképpen meg akartam várni szerelmemet. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen.
Nem is kellett sokáig várnom. Néhány mozdulattal később ujjai újra a hátamba markoltak, és egy hangos kiáltás után teste gyengén hullt a karjaimba. Két erőteljesebb lökés után, pedig az én testemet is jóleső remegés járta át, miközben a torkomból még az eddigieknél is hangosabb morgást tört elő. Ujjaimmal a csempét kezdtem markolászni, megfogható dolog után kutatva, ami nem Esme egyik testrésze. Mivel semmit nem találtam, öklömmel a falba ütöttem, amitől a csempék hosszú repedésekben hasadtak darabokra.
Esme talán észre sem vette, hogy mit csináltam. Zihálva kapkodta a levegőt a karjaimban és nem úgy tűnt, mint aki felfogta, hogy mi történt körülötte.
Szorosan magamhoz ölelve kedvesemet léptem ki a zuhanykabinból, majd elzártam a csapot. Körénk csavartam egy törölközőt, nehogy megfázzon, majd elindultam vele vissza a hálószobába. Ledőltem vele az ágyra, majd már nyúltam is a takaróért.
-Sajnálom – megállt a kezem a levegőben és meglepetten fordultam feleségem felé.
-De hát mit? – kérdeztem döbbenten.
A mellkasomra mutatott, mire én is lepillantottam. Négy hosszú, párhuzamos vörös csík díszelgett a bőrömön függőlegesen.
-Ugyan! – legyintettem. – Hamar elmúlik. Tíz perc múlva már csak alig fog látszódni. Megvannak még az ujjaid? – kezdtem aggódni.
-Tökéletesen jól vannak – simította tenyerét a mellkasomra, majd szorosan hozzám bújt.
Megfogtam a takarót, majd egy mozdulattal ránk terítettem. Karjaimat a dereka köré csavartam.
-Jó éjt, édesem! Álmodj szépeket! – suttogtam a fülébe, majd lágy csókot leheltem először az ajkaira, majd a homlokára. Halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Jó éjt, Carlisle! – suttogta immáron félálomban.

Esme szemszöge

Halk neszezésre és mozgolódásra ébredtem.
-Hova mész? – kérdeztem szerelmemet.
Éppen a karjaimat próbálta finoman lefejteni magáról.
-Ne haragudj, hogy fölébresztettelek. Csak vadászni megyek – magyarázta. – De te nem akartál elengedni – kuncogott halkan.
-Oh, persze – húztam vissza kezeimet. – Menjél csak.
-Nem leszek sokáig távol. Mire reggel fölébredsz, újra itt leszek – csókolt meg, majd lassan fölkelt mellőlem. Fölvett egy nadrágot, majd visszalépett mellém. – Sietek vissza, édesem – csókolt meg újra, majd a következő pillanatban el is tűnt.
Ugyan nem olyan nyugodtan, mint máskor, mikor itt van mellettem, aludtam el újra. Jelen pillanatban a fáradság erősebb volt a hiányánál, és úgyis tudtam, hogy nemsokára visszajön.

Legközelebb, mikor fölébredtem, borzasztó hányingerem volt és forgott velem a szoba. Gyorsan a számra tapasztottam a kezem, és amennyire a szédülés engedte, kisiettem a fürdőbe. Kisebb nagyobb botlásokkal, de végül épségben eljutottam a célomig. Azonnal lerogytam a földre és a vécé fölé hajoltam.
Teljesen gyengének éreztem magam. Lassan nekidőltem a falnak. A hányingerre és a szédülésre is jó hatással volt a hideg csempe. Térdeimet fölhúztam, majd átkaroltam azokat.
Nem tudom, meddig ülhettem ott a fürdőben, de azt hiszem, elaludhattam, mert a következő, amire emlékszem, hogy két jéghideg, erős kar lassan fölemel, majd elindul velem a szoba felé. Óvatosan lefektetett az ágyra, majd gondosan betakargatott. Éreztem, hogy ráz a hideg és a fejem is nagyon fájt. A szédülés még mindig nem maradt abba és egy kicsit hányingerem is volt.
Aztán másra nem emlékszem, mert a fájdalomtól elájultam.

Egy kérés...

Sziasztok!

Lenne egy elég hülye kérésem, de nekem azért fontos:))
Ti is tudjátok, mennyire szeretem a Carlisle-Esme párost:D... szóval aki ismer olyan blogot, ahol róluk (vagy akár külön-külön) szóló történet/novella írodik/íródott, akkor az légyszi linkelje be egy komiban:)) Persze csak azokat, amik nincsenek itt a bloglistán:) És ezt azoktól is kérem, akik csak egy alkalommal tévednek ide a blogra, de olvassák ezt a bejegyzést:)
Előre is köszi:)

ui.: A karácsonyi novella a másik blogra már valószínűleg holnap felkerül;)

puszi:CC&EC

43. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt a 43. fejezet:D a következő rész végére már tervezek egy kis "izgalmat";):P sajnos nemsokára el kell hagyniuk esme szigetét:(( de úgy tervezem, h még foktok vele találkozni a történet során;):D
jó olvasást hozzá:)) a szavazatokat továbbra is várom:D ja és persze KOMIKAT!!:DD

puszi



Esme szemszöge

Sajnos nagyon gyorsan teltek a napok a szigeten. Az éjszakai „programjaink” miatt mindig átaludtam a délelőttöket. Carlisle szóvá is tette, hogy nagyon fáradt lehetek és, hogy többet kéne aludnom, de végül sikerült meggyőznöm. Emberi életem utolsó napjait nem fogom alvásra pazarolni, ha egyszer a férjemmel is lehetek. A nászút után nem sokkal át fog változtatni. A vámpír életem első évében, pedig csak a vér fog érdekelni és nem fogom Carlislet úgy kívánni, mint most. Ki akarom használni a kettesben töltött időt.
Ma lenn voltunk a parton szinte egész nap. Csak fürödtünk és néha kifeküdtünk a napra pihenni kicsit. A naplementét is megnéztük. Szebb volt, mint amit egész eddigi életem során láttam. Mikor a nap utolsó sugarai is eltűntek a horizonton, szerelmem felsóhajtott. Bőre már nem csillogott, de így is gyönyörű volt.
-Visszamegyünk? – nézett le rám mosolyogva.
-Itt is maradhatunk, nem? – néztem rá felvont szemöldökkel.
-Persze, ha szeretnéd – simogatta meg gyengéden az arcom.
-Hát… - haraptam bele az alsó ajkamba szégyenlősen. – Szívesen itt maradnék még – nyomtam le a hátát a homokba, majd lovagló ülésben elhelyezkedtem felette.
-Esme! – mondta döbbenten.
-Igen? – hajoltam le hozzá egy csókra.
-Ma este inkább aludnod kéne – tiltakozott nem nagy meggyőződéssel. – Alig alszol mostanában.
Szavai ellenére keze már a combomon volt.
-Egyáltalán nem vagyok fáradt – csókoltam meg újra, hogy meggyőzzem. Közben kissé megmozdítottam csípőmet férfiasságán, mire halkan felnyögött. Elégedetten mosolyodtam el. Már most éreztem, mennyire kíván engem. – Amúgy is – fintorogtam színpadiasan -, milyen házasok lennénk, ha nem használnánk ki a nászutat – borzadtam el, szintén a hatás kedvéért. – Ha hazamegyünk, akkor már szülőkként kell majd viselkednünk – csókoltam meg immáron harmadszorra.
-Engem nem kell győzködnöd az éjszakai programunkról – mondta halkan. – De te tényleg nagyon keveset alszol, amióta itt vagyunk – hangja komoly volt.
-Te is – nevettem el magam. Arcvonásai kicsit felengedtek.
-Ahogy akarod – fordított hirtelen a helyzeten, így én kerültem alulra. Szenvedélyesen csókolni kezdett. Mézédes ajkai mágnesként tapadtak az enyémekre, közben nyelvével az enyémet kutatta.
-Szeretlek – motyogta ajkaimba, majd csókjaival áttért a nyakamra. – Mindennél jobban – suttogta.
-Én is szeretlek – sóhajtottam fel, mikor nyelvével végigsimított az artériámon. – Rossz vagy – nyögtem, ahogy végigsimította egyik kezével a gerincem vonalát, egészen le a fenekemig.
-Ezt mondogatom neked már évek óta – kuncogott fel.
Kezei megállapodtak a bikini felsőm csatjánál, majd egy hirtelen mozdulattal letépte rólam a felsőm.
-Carlisle! – kiáltottam fel meglepetten. Nem szokott ilyen türelmetlen lenni.
-Nem tehetek róla édesem, teljesen megőrjítesz – motyogta a melleimbe. Az egyiket a kezébe vette, a másikat pedig a nyelvével kezdte kényeztetni. A másik keze közben a combomról egy még annál is érzékenyebb pontomra csúszott. Hangosan felnyögtem, ahogy megéreztem a hideg érintést a combjaim között.
Nem tudom, meddig vonaglottam az élvezettől szerelmem karjai között, de egyszer csak mintha megszűnt volna körülöttem a világ, és én hangosan felkiáltottam, miközben testem többször is ütemesen megrándult.
Talán még el is ájultam egy pillanatra, mert a következő, amire emlékszem, hogy Carlisle apró puszikkal borítja be az arcom.
Felnyitottam szemeimet és egy aggódó, de mégis boldog szempárral néztem farkasszemet.
-Jól vagy?
-Tökéletesen – fordítottam magam alá. – Akkor most te jössz – villantottam rá szemeimet, majd lecsaptam édes ajkaira.
Kezeimet lecsúsztattam a nadrágja széléig, majd elkezdtem lefelé tolni azt. Mikor végre sikerült megszabadítanom őt a fölösleges anyagtól, elégedetten néztem végig meztelen testén. Egy félistenre hasonlított. Nem létezhet ilyen tökéletes ember a világon. Na jó, ő vámpír, nem ember, de akkor sem értem, hogyan lehet ilyen tökéletes. Az én saját Adoniszom. Csak az enyém, senki másé. A világon egyedül nekem adatott meg, hogy végignézzek gyönyörű testén, megérintsem kőkemény, mégis selymes bőrét, megcsókolhassam mézédes ajkait, és én élvezettel használom ki a lehetőségeket.
Egyik kezével megragadta a derekamat és lerántott maga mellé a homokba. Egy mozdulattal kettéhasította a még közöttünk levő ruhadarabot, ami egy reccsenéssel adta meg magát. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy az volt már csak az egyetlen olyan bikinim, ami elfogadható volt. Csak is szerelmem érintéseire figyeltem, és teljesen átadtam magam az érzéseknek.

Carlisle szemszöge

Már egy hete itt vagyunk szerelmem szigetén. Remekül érezzük magunkat. Bár kicsit aggódok Esme miatt. Eleinte nagyon keveset aludt, most viszont egyre többet, mégis fáradtnak látszik. Ráadásul nagyon sokat is eszik. Persze sokszor kihagyja miattam a vacsorát, bármennyire is győzködöm őt. És sokszor megszédült mostanában. Félek, hogy elkapott valami trópusi betegséget. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Ráadásul pont a nászút alatt. Ha bármi új, erre utaló jelet észlelek, azonnal hazaviszem. Az itteni betegségekre nagyon ritkán van gyógymód.
Bár látszólag nem úgy néz ki, mintha beteg lenne. Ugyanolyan vidám egész nap. Lehet, hogy csak túlreagálom a dolgot és igazából nincs semmi baja. Csak annyira aggódok érte.
Itt fekszik a karjaimban, és annyira védtelennek tűnik. De az is. Védtelen. Elég lenne egy erősebb szorítás és… Még belegondolni is rossz. De nem fogom bántani… nem tudnám bántani. Egyszer már elveszítettem őt, ez nem történhet meg megint. Abba belehalnék.
-Carlisle – ahol meleg keze az arcomhoz ért, bőröm bizseregni kezdett. – Hallasz? – lassan gyönyörű arca is bekúszott a látóterembe.
Kissé megráztam a fejem, hogy felrázzam magam bódult állapotomból.
-Igen, ne haragudj – csókoltam meg finoman. – Csak elgondolkodtam. Mit is mondtál?
-Csak annyit, hogy jó reggelt – kuncogott.
-Neked is jó reggelt – pillantottam az óra felé. – Pontosabban jó délutánt – javítottam ki magam, mikor megláttam, hogy már délután fél 2 van. Jó sokat aludtál – mondtam elégedetten.
-Igen – bólintott rá. – Most már elégedett lehetsz – mormolta.
-Az is vagyok – vigyorogtam rá. – Na gyere enni – nevettem el magam, mikor megkordult a gyomra.
Azonnal talpon voltam, majd fölkaptam a nadrágomat. Mikor visszafordultam, szerencsére még időben utána kaptam, ugyanis a feje vészes gyorsasággal közeledett az éjjeliszekrény sarkához.
-Jól vagy? – szorítottam magamhoz ijedten.
-Igen – motyogta. – Csak kicsit megszédültem.
-Kicsit? – horkantottam mérgesen.
Meglepetten nézett föl rám. Tekintete eléggé kába volt.
-Ne haragudj, nem rád vagyok mérges – simogattam meg meglepett arcát. Hogy lehettem ekkora… Halkan sóhajtottam.
-Biztosan jól vagy? – ültettem vissza őt az ágyra.
Bólintott.
-Tényleg csak egy kis szédülés – nyomta meg a „kis” szót, miközben megfogta a kezem. – Az utóbbi pár napban megesett már párszor, hogy kicsit megszédültem. Biztos csak a kimerültség miatt – nyugtatgatott.
-Rendben – sóhajtottam. – Ugye szólnál, ha bármi baj lenne? – néztem mélyen a szemébe.
-Te lennél az első, akihez fordulnék – mosolyodott el.
Ott térdeltem előtte az ágy mellett. Egyik karomat kinyújtottam felé, majd lassan magamhoz húztam. Karcsú teste lágyan simult az ölelésembe. Arcomat mellkasára simítottam és úgy hallgattam egyenletes szívverését.
-Sajnálom, csak annyira féltelek – suttogtam a bőrébe, majd finoman megcsókoltam a kulcscsontját. Csak egy lepedő takarta el testét, most mégsem reagáltam rá úgy, mint ahogy normális esetben szoktam. Talán, mert ez nem normális eset volt. Hirtelen nem is tartottam olyan rossz ötletnek az átváltoztatását. Akkor ő is olyan sérthetetlen lenne, mint amilyen én is vagyok. De hogyan is gondolhatok ilyenre? Az én Esmem, az életem, ami mindennél fontosabb számomra, egy szörnyeteggé váljon? Nem értem, miért akarja ezt a borzalmas életet. Én gyűlölöm magam amiatt, ami lett belőlem, pedig én soha egyetlen embert sem gyilkoltam meg. De talán nem is emiatt… Ha én nem lennék vámpír, akkor Esme sem akarna az lenni. Viszont akkor Dominic végzett volna vele ott az erdőben. Vagy, ami még rosszabb, átváltoztatta volna. Akkor sohasem hall a vegetáriánus életmódról, vagy már túl késő lesz. De nem! Nem gondolhatok ilyenekre! Itt van velem és még ember. Ki kell használnom ezt a maradék kis időt. Valahogy meg kéne győznöm. De ez lehetetlen. Alice is az ő pártján áll. És ha már Alice, akkor Jasper is. Rose sem érti, miért választaná ezt az életet, de szívesen a családtagjává fogadná így is.
-Carlisle – fordította maga felé az arcom. – Tudom, hogy mit érzel. Akármit is hiszel, én tudom – tette mutatóujját a számra, mikor tiltakozni akartam. – Mikor Dominicot és Danielt üldöztétek… Mikor a vámpírnő ránk támadott… Veszélyben voltál, és én féltettelek. Tudom, mit érzel – ismételte meg.
-Szeretlek! Tudom, hogy ez nem mentség a tetteimre, de nagyon-nagyon szeretlek! – mosolyogtam rá halványan.
-Én is nagyon szeretlek! – jelent meg az ő arcán is egy mosoly. – Most viszont már tényleg ennem kéne – kuncogott, mikor a hasa hangos korgással adta tudtunkra kérését.
-Rendben – bólintottam rá. – Aztán pedig jön a napi túránk. Van egy meglepetésem nem messze innen.
-Oké – lelkesedett be szerelmem, majd ruhák után kezdett kutatni. Mivel az övéi tegnap este elszakadtak, így csak egy bugyit halászott elő a bőröndjéből, felülre pedig a földön heverő ingemet vette fel.
-Hm… jól áll neked az ingem – simítottam végig hátulról a fenekén.
-Köszönöm – motyogta elpirulva, mire felnevettem. – Ne nevess ki! – bökött morcosan mellkason, de a szája sarkában mosoly bujkált.
Visszavettem a nevetésből, de a mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról.
-Na gyere – kaptam a karjaimba, majd elindultam vele a konyhába.
-Hé, tegyél le! – nevetett.
-Miért tennélek? – néztem rá felvont szemöldökkel. – A feleségem vagy – vigyorogtam elégedetten. – Az enyém vagy – adtam gyors csókot ajkaira.
Közben kiértem a konyhába, ahol leraktam őt egy székre.
-Mi lesz az ebéd? – kérdezte, átvéve a vigyorgásom. Na ezzel most megfogott.
Hát, mit szeretnél?- emlékszem, hogy valahol kell lennie egy szakácskönyvnek.
-Majd én megcsinálom – állt föl nevetve a székről. – Addig te helyezd magad kényelembe.

Hamar végzett az ebédje elkészítésével. Minden egyes mozdulatára odafigyeltem, hogy legközelebb már én is meg tudjam neki csinálni. Vicces, nem? Három éve egy házban élünk, és én még mindig nem tudok neki egyetlen ételt sem elkészíteni. A rántottán kívül persze. Én délután jövök csak haza a munkából, addigra Esme már megebédelt. Bár már nem sokáig lesz szüksége emberi ételre. Sajnos!
-Végeztél az evéssel? – kérdeztem, miután lenyelte az utolsó falat valamit is. Arra inkább nem kérdeztem rá, hogy mit evett, mert borzasztó szaga volt. Nem értem, hogyan tudják megenni ezt az emberek.
-Igen – bólintott rá. – Mit vegyek föl? Úgy értem, fürdőruhát, vagy…
-Fürdőruhát – vágtam rá azonnal. – De most én választok.
Ijedten nézett rám.
-Carlisle – nyögte szerelmem kétségbeesetten.
-Ugyan már, csak egy fürdőruha. Este úgyis elszakad – kuncogtam.
-Rendben – sóhajtott megadóan.
Visszamentünk a szobába. Leültem a bőröndje mellé törökülésben, majd elkezdtem válogatni a több tucat bikini között. Volt, amitől már most meglódult a fantáziám, de ezeket csak félreraktam. A legjobbat kerestem, és meg is találtam nem sokkal később.

Új dizi... itt is:D

Sziasztok!

A másik blogon már megcsináltam, így most ez következett:D remélem itt is tetszik az új külső:)) raktam ki ide is oldalra egy szavazást:) légyszi szavazzatok!!!:D

puszi

42. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a 42. fejezetet:D ugyan kicsit későn, úgyh bocsi annak aki egész este várta:((
köszi a türelmet:)) jó olvasást:)
puszi



Carlisle szemszöge

Itt tartom karjaimban a világ leggyönyörűbb nőjét, de még mindig alig hiszem el, hogy az éjszaka megtörtént. Pedig szerelmem hozzám simuló meztelen teste is ezt bizonyítja. Talán már órák is elteltek azóta, mert kint már kezdett világosodni. Csodálattal néztem végig szerelmem testén újra meg újra. Hihetetlen, mennyire gyönyörű. Ez a nő, aki képes nekem adni mindenét az örökkévalóságra. Gyengéden végigsimítottam Esme karján, mire felsóhajtott és még közelebb bújt hozzám.
Újra végigpörögtek fejemben az este eseményei. A közös fürdés az óceánban, ahogy tökéletes, puha teste hozzám simult, az együttlétünk… Én is halkan felsóhajtottam. Aztán csak néztem tökéletes testét, amíg nem kezdte el álmosan nyitogatni gyönyörű, mogyoróbarna szemeit.
-Jó reggelt! – nézett föl rám mosolyogva.
-Jó reggelt, édesem! – simítottam végig arcán.
-Hogy aludtál? – kérdezte kuncogva.
-Nagyszerűen – nevettem, majd lágyan megcsókoltam.
Csókunkat Esme hasának hangos korgása szakította félbe.
-Úgy hallom, éhes vagy – nevettem, még jobban zavarba hozva ezzel őt. – Gyere, csinálok neked reggelit – pattantam ki az ágyból. – Csak előbb behozom a bőröndöket – néztem körül a szobában, majd kirohantam a csónakhoz. Felkaptam a csomagokat, majd egy másodperc múlva már ismét a szobában voltam.
Gondolkodva nézett a bőröndjére. Feltételezem, nem tudta, mit kéne felvennie.
-Mit szólnál, ha reggeli után megmutatnék néhány szép helyet a szigeten? – nem akartam, hogy szerelmem úgy hagyja majd el a szigetét a nászutunk végén, hogy a legszebb helyeket nem is látta rajta. Persze reményeim szerint nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy eljövünk a szigetre.
-Remek ötlet – lelkesült fel Esme.
-Akkor fürdőruhát vegyél – böktem fejemmel táskára.
Aztán kinyitottam a bőröndömet. Esme is hasonlóan cselekedett.
-Na ne! – nyögött fel kedvesem, mikor meglátta az elé tornyosuló ruhákat. Rögtön visszacsapta a bőröndjének a tetejét. Arca vörös színben pompázott.
-Én megfojtom Alicet – motyogta maga elé morcosan.
-Annyira nem lehet szörnyű – vigasztaltam, hiszen teljes mértékben biztos voltam benne, hogy milyen ruhákat csomagolhatott neki Alice. A fantáziám már most meglódult.
-Én ilyeneket nem veszek föl, Carlisle! – suttogta.
-Még az én kedvemért sem? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Kíváncsi voltam azokra a ruhákra. De persze nem csak ezért mondtam ezt. – Biztos nagyon jól állnak rajtad – léptem mellé, majd megcsókoltam. – Előttem ne legyél zavarban – húzódtam el tőle, majd felkaptam egy fürdőnadrágot. – A konyhában várlak – mosolyogtam rá, majd kirohantam a szobából. Kíváncsi voltam, milyen ruhát választ. Bár rajta minden jól áll. Még egy szemeteszsákban is gyönyörű lenne.
Kinyitottam a hűtőt. Hm… talán a rántotta most is jó lesz. Azt még nem sikerült elrontanom sohasem.
Mikor elkészültem az étellel, raktam belőle egy tányérra, majd letettem azt az asztalra. Már épp fordultam meg, hogy visszamenjek megnézni, mit csinál Esme ennyi ideig, mikor megláttam őt az ajtóban. Mosolyogva állt az ajtófélfának dőlve. Elégedetten néztem végig rajta. A fürdőruhájára egy nyakban megköthető, virágos, nyári ruhát vett fel, ami éppen csak a combja közepéig ért.
-Mióta vagy itt? – kérdeztem, elterelve a figyelmemet a gondolataimról és gyönyörű idomairól.
-Csak egy-két perce – lépett hozzám közelebb. – Szép hangod van – jegyezte meg. Értetlenül néztem rá. – Az előbb – magyarázta – dúdoltál.
-Tényleg? – néztem rá csodálkozva.
Bólintott.
-Észre sem vettem – gondolkodtam el. Persze, hisz közben az éjszaka eseményeit pörgettem le újra a fejemben.
-Mi lesz a reggeli? – kérdezte gyorsan, zavartan, elterelve a témát, amin jót mosolyogtam.
-Rántotta – húztam ki neki a széket.
Leült, én pedig a vele szemben lévő széket foglaltam el.
-Hm… ebben már profi vagy – vette kezébe a villát. – Bár te mindenben az vagy – tette hozzá halkan motyogva. Biztosan azt hitte, hogy nem hallottam. Nem akartam megint zavarba hozni, így inkább úgy tettem, mintha tényleg nem hallottam volna.
-Ez így van – jelentettem ki. Rábíztam, hogy melyikre érti reagálásnak.
-Nagyon finom – nézett föl rám, mikor már a fele elfogyott a reggelijének.
-Ennek örülök.
Azonnal ette tovább a rántottát. Már nagyon éhes lehetett. Bár nem evett valami sokat tegnap este a repülőn mert izgatott volt, így nem csoda, hogy most ennyit eszik.
-Kérsz még? Látom, éhes voltál – kuncogtam.
-Nem, köszönöm. De ne nevess! Nem csoda, mozgalmas éjszakám volt – sütötte le a szemét.
-Indulhatunk akkor? – tereltem el a figyelmét zavaráról.
-Igen – bólintott rá azonnal.
-Akkor gyere! – fogtam kézen, majd felhúztam a székről. – Mutatok egy gyönyörű helyet – indultam el kifelé a házból.

Esme szemszöge

Carlisle nem akarta elárulni, hogy hova visz. Csak csöndben, mosollyal az arcán lépdelt mellettem. Aztán egyszer csak megállt. Az erdő közepén voltunk. Nem értettem, mit akar itt mutatni.
-Hunyd le a szemed – fordult felém.
-Miért? – csodálkoztam.
-Ez is része a meglepetésnek – somolygott.
Eleget tettem a kérésének és becsuktam a szemem.
-Csak ne hagyj elesni – szorítottam meg a kezét.
-Ne aggódj – súgta a fülembe, amibe egész testem beleremegett. Hirtelen nem éreztem a lábaimat. Azt hittem, összeesek, de végül sikerült állva maradnom. – Vigyázok rád.
Elkezdett vezetni engem az erdőben. Nem féltem, hogy nekimegyek egy fának, vagy megbotlok egy kiálló gyökérben. Mellette nem.
Pár lépés után megéreztem a bőrömön a nap meleg sugarait. Eddig fel sem tűnt, hogy Carlisle bőre nem csillogott, mert a házból a hátsó ajtón kilépve, szinte rögtön az erdőben voltunk.
Aztán pár lépés után apró, puha valamik érintették lágyan a bokámat. Elmosolyodtam, ahogy egy mélyebb levegővétel után rájöttem, hova is hozott engem szerelmem.
Aztán megálltunk és ő elengedte a kezemet, de nem szólalt meg.
-Carlisle? – kérdeztem meglepetten.
Hátulról két erős kar fonódott a derekam köré.
-Most már kinyithatod a szemed – mormolta a fülembe. Hűvös lehelete csiklandozta a bőrömet.
Azonnal engedelmeskedtem. A látványtól elakadt a lélegzetem. Ez volt a leggyönyörűbb rét, amit életemben láttam.
-Ez gyönyörű – suttogtam álmélkodva.
A rét szinte szabályos kör alakú volt és színes virágok díszítették, amik közül néhány helyen egy-egy fűszál kandikált ki.
-Nálad semmi sem gyönyörűbb – csókolt bele a nyakamba lágyan.
Felkuncogtam.
-Köszönöm, hogy elhoztál ide – mondtam hálásan, majd megfordultam ölelésében.
-Nem hagyhatom, hogy úgy hagyd el a szigetedet, hogy nem láttad rajta a legszebb és legromantikusabb helyeket – nézett le rám lágyan.
-Akkor már duplán kár lett volna kihagyni ezt a rétet – vigyorogtam rá, majd lerántottam magammal a fűbe. Persze csak azért sikerült, mert hagyta magát. Nevetve húzott magához és csókolt meg. Mielőtt még elmélyülhetett volna a csók, elhúzódott tőlem. Arcán boldog mosoly játszott.
-Ezt inkább estére tartogassuk – súgta a fülembe.
Fejemet ragyogó mellkasára hajtottam, miközben szorosan hozzá bújtam. Ujjaimmal körkörös mintákat rajzoltam mellkasára és hasára. Ő a vállamat és hátamat simogatta, direkt elidőzve a gerincemen.
-Gonosz vagy – néztem föl rá morcosan, mikor az egyik ilyen simítása után megborzongtam.
-Miért is? – kérdezte felvont szemöldökkel.
-Azért, mert az előbb mondtad, hogy ezt estére tartogassuk, te mégis ezt csinálod – böktem vádlón mellkason.
-Szerinted nekem nem vágykeltő minden egyes érintésed? – hangja komoly volt. – Ahogy végigsimítasz a mellkasomon… - hunyta le pár másodpercre a szemét. – Néha még tudtodon kívül is olyan érzéseket váltasz ki belőlem…
-Hm… ez hízelgő – simítottam végig a hasán, egészen a nadrágja széléig.
Látszott, ahogy izmai megfeszülnek.
-Boszorkány – suttogta rekedten, majd egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított. Szemei már koromfeketék voltak. Elvesztem abban a szenvedélyes pillantásban.
-Ejnye! – mosolyodtam el kacéran. – Emlékszel még, mit mondtál? – motyogtam ajkaiba.
-Ha ezt szeretnéd… - húzódott el tőlem vigyorogva. – Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek az öbölbe? Vannak ott delfinek is, meg mindenféle gyönyörű halak is – pattant fel, majd a kezét nyújtotta.
-Nem érted a lényeget – mormoltam magam elé bosszúsan, de azért megfogtam a kezét.
Hangosan felnevetett.
-Dehogynem! – húzott föl a virágok közül, majd a karjaiba kapott. – De nem irányíthatsz – azzal futásnak eredt.
A szél az arcomba fújta a hajam, de nem mertem elengedni szerelmem nyakát.
-Jól vagy? – hallottam meg Carlisle aggódó hangját. Észre sem vettem, milyen erősen szorítom magamhoz. Bár ő ezt nem nagyon érezhette, nekem már kezdett zsibbadni tőle a kezem.
-Igen, csak olyan hirtelen kaptál föl – néztem fel rá. – Aztán meg a szél az arcomba fújta a hajam – magyarázkodtam.
-Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni – állított talpra, ami nem volt túl jó ötlet, mert megszédültem. A talaj már közelített felém, de Carlisle még időben elkapott. – Biztos jól vagy? Olyan sápadt az arcod – húzta össze a szemöldökét.
-Jól vagyok – bólintottam azonnal. – Csak egy kis szédülés.
Komolyan bólintott.
-Azért pihenj egy kicsit, nehogy megint megszédülj – vett újra a karjaiba, de most lassan és óvatosan. Aztán emberi tempóban elindult velem a partra.
A szemeimet forgattam.
-Már jól vagyok – mondtam határozottan. És tényleg, már egyáltalán nem éreztem rosszul magam.
Óvatosan letett a homokba, majd mellém ült.
-Csak pár percet – nézett rám kérlelőn. – Nem kell, hogy belefulladj a vízbe.
-Rendben, de úgyis kimentenél – bújtam közelebb hozzá, mire ő körém fonta a karjait.
-Ez kétség kívül így van, de nem vízi mentősnek tanultam – szája sarkában mosoly bujkált.
-A szájon át lélegeztetés orvosi munka – mormoltam magam elé.
Felnevetett.
-Inkább menjünk fürdeni – húzódtam arrébb, majd elkezdtem levenni a ruhám. Megpróbáltam azt a bikinit megkeresni a ruhahalmokból, amelyik elfogadható nagyságú volt. Ugyanis Alice millió olyat csomagolt be nekem, amik 1-2 cm2 takartak csak, felül és alul összesen.
Férjem kézen fogott, majd együtt indultunk el a víz felé.
-Odanézz! – mutatott Carlisle a hátam mögé, mire megfordultam. Egy pillanatig nem értettem, mit akar mutatni és azt hittem, csak viccelődik, mikor felbukkant a víztükör alól egymás után két uszony. Szélesen elmosolyodtam.
-Odamegyünk? – fordultam vissza. Nem voltak olyan messze tőlünk. Szerelmem azonban már nem volt mögöttem. – Carlisle? – kérdeztem meglepetten.
Apró vízcseppek hullottak a vállamra.
-Igen? – jött a lágy hang egyenesen a fülem mellől. Ugrottam egyet ijedtemben.
-Ez nem volt szép – néztem rá sértődötten. Persze nem haragudtam rá.
-Ne haragudj – húzott magához. Elfordítottam a fejem, amivel pont az ellenkezőjét értem el annak, amit akartam. Ugyanis így a nyakamat vette célba a csókjaival. Tudta, mik a gyenge pontjaim, úgyhogy rögtön az ütőeremet célozta meg.
-Azt hiszem – ziháltam -, a halak és a delfinek holnapra maradnak – közben visszafordítva arcomat, végre megcsókoltam.
-Benne vagyok – motyogta ajkaimba két csók között. Közben lábaimat dereka köré kulcsolta, majd kicsit beljebb húzott a vízben.

Megjöttem!!:D

Sziasztok!
Végre tudok aludni éjszakánként, fel tudok jönni a gépemhez, és meg tudok maradni egy helyben huzamosabb ideig:D JÓ HÍR!!! az új feji felét már meg tudtam írni tegnap este, úgyh mára már csak a másik fele maradt:D úgyh a friss valószínűleg már ma felkerül:D amint kész lesz, fölrakom:))
köszi a türelmet:)
puszi:CC&EC

Friss...

Sziasztok!
sajnos rossz hírt kell közölnöm veletek:(( mint már említettem, elszakadt a bokaszalagom és most gipszben fekszem itthon:S de változott egy kicsit a felállás... holnap be kell mennem a kórházba, mert meg kell műteni a lábam (két szalag is teljesen elszakadt):SS ráadásul csak szombaton tudnak megműteni és utána meg csak hétfőn engednek haza:@:S még ezután jön majd a két hét fekvőgipsz...
friss tehát még nem tudom, hogy mikor jön... de hétfő előtt biztosan nem...:((
addig is próbálgatok néha kicsit gépelni meg papírra irogatni
ha meglesz a friss időpontja, azonnal szólok
nagyon sajnálom, h ennyit váratlak titeket az új fejivel:((

sok puszi: CC&EC

ui.: ez vonatkozik az általam rendszeresen olvasott blogokra is... egy kicsit nélkülözniük kell most a komikat tőlem... persze majd bepótolom azt is:)

puszi

41. fejezet

Sziasztok!
kicsit későn ugyan, de meghoztam a következő fejezetet:) remélem tetszeni fog:D ebben most nem lesznek érdekes csavarok:) a fejezet második fele ha ugy vesszük 18 karikás, de gondolom ennek ellenére el fogjátok olvasni;):D remélem tetszeni fog:) jó olvasást hozzá:) ja és persze komikat!!!:D (mert: 1.ez most extra hosszú feji lett - talán kevesebb párbeszéd:D 2.karikás rész is van benne:D 3.nászéjszaka, amit az eddigi komikból itélve már nagyon vártatok:D)
puszi



„Nincs többé titkunk egymás előtt. Együtt vagyunk, egymáshoz tartozunk. Egyet gondolunk, és egyet érzünk. A válaszfalak leomlottak. Örömet, bánatot, mindent megosztunk egymással.”

„Itt állok előtted meztelenül, titkok és gátlások nélkül; úgy, ahogy a világra jöttem, mikor tiszta tudattal megszülettem.”

Esme szemszöge

-Még mennyi idő? – kérdeztem szerelmemet, mikor már másodszorra kellett átszállnunk.
-3 óra leszállunk – válaszolta készségesen. – Aztán még hajókázunk kicsit – mosolyodott el.
-Hajókázunk? – ezt eddig nem említette.
-Igen – bólintott, majd kinézett az ablakon. Összevont szemöldökkel néztem rá. – Nem fogom elmondani, hogy hova megyünk – nézett rám az ablakból visszatükröződő szempár.
-Miért? – biggyesztettem le az ajkamat.
-Mert akkor már nem lenne meglepetést – magyarázta. – Ne kíváncsiskodj – fordult vissza felém. – Még a végén idő előtt ráncosodni kezdesz – kuncogott.
-Talán úgy már nem tetszenék? – kérdeztem felháborodást tettetve, ami szerintem elég hatékonyra sikerült.
-Dehogynem! – vágta rá azonnal. – Te mindenhogyan gyönyörű vagy – mosolygott lágyan, majd kissé közelebb húzott magához. Nem fogom ilyen könnyen hagyni magam! – Kicsim, ne kéresd magad! – súgta a fülembe. – Csak meg akarom rövidíteni a várakozást – hajolt közelebb az arcomhoz, majd gyengéden megcsókolt. Ezzel a kijelentésével nem tudtam, de nem is akartam vitatkozni. Tény, hogy gyorsabban telik számomra az idő, ha vele vagyok.
Készségesen viszonoztam a csókját.

Ezek után a repülőút hamar eltelt. Bár a stewardesst legszívesebben megfojtottam volna, Carlisle jelenléte miatt mégsem tettem meg.
Ahogyan a férjemre nézett, az a fenékriszálás, amit távozóban megejtett, ahogy „véletlenül” elejtett egy szalvétát, majd hátal nekünk lehajolt érte… Égett a tenyerem tőle. Legszívesebben felpofoztam és megtéptem volna. De kénytelen voltam visszafogni magam.
Furcsa volt ez az érzés. Még sohasem történt velem hasonló. Az a birtoklási vágy, hogy Carlisle csak és kizárólag az enyém… Az a harag, amit a stewardess viselkedése szított fel bennem…
Szerelmem nem győzött nyugtatgatni. Persze utána felvont szemöldökkel és egy mosollyal az arcomon néztem rá, mikor gyilkos pillantást vetett egy férfire, aki a székek között áthaladva véletlenül meglökött engem, majd bocsánatot kért.

Aztán végre megérkeztünk Rioba. Ugyan már jócskán sötétedett, a városban mégis pezsgett az élet. Ahogy a kikötő felé tartottunk, mindenfelé szórakozóhelyek, bárok és kaszinók hatalmas épületei tornyosultak az utcák fölé. Az emberek meglehetősen lengén öltöztek, ami – mivel Carlisle is velem volt – nem igazán tetszett. De ő egyetlen nő után sem fordult meg, ami magabiztossággal töltött el engem.
Ahogy a kikötőbe értünk, egy csónakhoz vezetett engem, majd először besegített engem, aztán bepakolta a bőröndjeinket és ő is beszállt.
Izgatottan ültem le vele szemben a csónakban.
-Ne kérdezz semmit! – mondta, mikor már szólásra nyitottam a szám. – Nemsokára ott vagyunk – mosolygott.
Aztán evezni kezdett.
Hosszú ideig egyikünk sem szólalt meg. Carlisle evezett, én pedig először a távolodó városban, majd az óceánban gyönyörködtem. Sokszor elkaptam szerelmem pillantását, mikor visszafordultam hozzá, de ilyenkor mindig elkapta rólam a tekintetét. Nem értettem, miért csinálja ezt.
-Odanézz, kedvesem! – mutatott hirtelen előre. Megfordultam, majd a tájat kezdtem kémlelni a szemeimmel. Először semmit sem láttam, de pár perc hunyorgás után végre megpillantottam uticélunkat. Egy sziget körvonalai kezdtek kirajzolódni a távolban.
-Oda megyünk? – kérdeztem izgatottan.
-Igen – bólintott mosolyogva.
-Hol vagyunk? Mi a sziget neve? Itt lesz a nászutunk? – lettem egyre izgatottabb.
-Riotól nem messze vagyunk délre, Esme szigetén. És igen, itt lesz a nászutunk – húzódott apró mosolyra a szája.
Döbbentem néztem rá. Meg sem tudtam szólalni. Esme szigete? Az én szigetem?
-Esme szigete? Te vettél nekem egy szigetet? – suttogtam meghatottan. Éreztem, hogy könny gyűlik a szemembe, de visszatartottam sírásomat.
Csak bólintott. Fejét félénken lehajtotta.
-Én nem is tudom, mit mondhatnék – bújtam oda hozzá. – Köszönöm! Szeretlek! – egyszerűen mást nem tudtam kinyögni. Nem érdemlek én meg ekkora ajándékot.
-Én is szeretlek! – csókolt meg lágyan. – Tehát örülsz neki? – kérdezte reménykedve, miután elhúzódott tőlem.
-Ez ostoba kérdés volt! Persze, hogy örülök neki! Miért ne örülnék? – ki az, akinek nem tetszene, ha egy szigetet kapna nászajándékba a férjétől?
-Csak féltem, hogy túl nagy ajándéknak tartod majd, és nem fogadod el – nézett mélyen a szemembe. Ebben a pillanatban megértettem, miért fordította el mindig a tekintetét, mikor felé néztem. A szemei korom feketék voltak akkor, most pedig arany barnák. Nem egyszer fordult már elő ilyen, mikor huzamosabb ideig kettesben voltunk, és akkor rákérdeztem a miértjére.
-Tényleg annak tartom, de egy ilyen ajándékot nem lehet visszautasítani. Ráadásul tőled kaptam – mondtam lágyan, majd finom csókot leheltem édes ajkaira.

10 perc múlva már a sziget partjainál voltunk. Szerelmem felállt, majd kihúzta a csónakot a partra. Aztán ismét visszatért hozzám, majd a karjaiba kapott.
-Mit csinálsz? – kérdeztem meglepetten.
-Átviszem a feleségem a küszöbön – mondta, majd kilépett velem a csónakból és elindult a parton. Egy keskeny út volt kirakva a homokba rózsaszirmokkal. Azon haladtunk egészen egy házig. Már kívülről is teljesen elbűvölt. Szerelmem belökte az ajtót, majd útközben felkapcsolva minden lámpát, egy szobába vitt, ahol lerakott a lábaimra. A helyiség a fehér és a vörös árnyalataiban pompázott. Első pillantásom – mily meglepő – az ágyra tévedt. A vörös párnákkal és takaróval borított ágyat hófehér baldachin ölelte körbe. A falak szintén hófehérek voltak, a fabútorok vörösesbarnák, a szobából az erkélyre nyíló ajtók és ablakok keretei fehérek voltak, de előttük a függöny ugyancsak vörös. Pont, mint a baldachin.
Apró izzadtságcsepp gördült végig a nyakamon. Nem tudtam, hogy az idegességem, vagy a szigeten lévő hőség miatt.
-Sajnálom – húzta félre a hajamat a nyakamból, majd gyengéd csókot lehelt a szabad bőrfelületre. Ahol ajkai hozzáértek a nyakamhoz, bőröm égni kezdett. – Kicsit melegebb van, mint amit megszoktál. De azt akartam, hogy minden tökéletes legyen. Nem lenne jó, ha megfáznál mellettem – kért bocsánatot. – Azt hiszem, örülnél pár emberi percnek – lépett hátrébb tőlem. – Kint a vízben várlak – húzódtak szexi félmosolyra ajkai, majd kiugrott a nyitott erkélyajtón keresztül.
A Cullen-ház mintájából ítélve, a fürdő itt is a szobából nyílik. És nem is tévedtem. Beálltam a zuhany alá, majd megnyitottam a meleg vizet. Ez mindig megnyugtatott, de most valahogy mégsem tudtam abbahagyni a zihálást. Be kellett vallanom magamnak, hogy féltem tőle. Féltem tőle, mint férfitól. Elképzeltem, ahogy erre a kijelentésemre felnevet. Pedig én nem félek a vámpír felétől. Tudom, hogy engem nem tudna bántani. Ha bármi baj lenne, le tudna állni, ebben biztos vagyok. Lehet, hogy ez most nagyon bizakodóan hangzik, de én tényleg hiszek Benne. Az önuralmában, hogy képes lesz uralkodni magán, ha megérzi a vérem illatát. Hisz ő maga mondta, hogy már nem vonzza annyira a vérem, mint a kezdetekkor.

Mikor már úgy, ahogy lenyugodtam, elzártam a zuhanyt, majd elővettem – szintén a Cullen-ház példájára – egy törölközőt a szekrényből. Alaposan megtörölköztem, majd visszamentem a szobába. Csak ekkor kaptam észbe, hogy Carlisle nem hozta be a csomagokat a csónakból, így nincsen ruhám, amit felvehetnék. Persze a piszkosat nem fogom visszavenni.
De várjunk csak. Azt mondta, a vízben megvár. Mivel neki sincsenek így még ruhái, valószínűleg ő is… meztelen – nyeltem nagyot a gondolatra. Akkor talán tőlem is azt várja, hogy ruha nélkül menjek be a vízbe. A víz hőmérséklete miatt ilyen időjárás mellett nem hiszem, hogy kellene aggódnom. Nem tart már vissza más, csak a félelmem. Ha most nem megyek ki, Carlisle azt fogja gondolni, hogy meggondoltam magam. Pedig ez nem igaz. Nagyon is együtt akarok vele lenni, de valami láthatatlan kötél mégis mindig visszahúz, amikor ki akarok menni. Mintha az agyam legmélyéről azt súgná egy hang: Ebből bonyodalmak lesznek! Nem szabad!
De hát mi baj lehetne abból, hogy az igaz szerelmemmel végre testileg is egyé válunk? Csak a félelmem miatt van ez a rossz előérzetem – mondogattam magamban, miközben kisétáltam az erkélyre, majd onnan le a partra, a homokba.
Rögtön megláttam Őt. Ott állt a vízben. Testét csak derékig érte a víz. A holdfény – mert az égitestet végre nem takarták felhők – ezüstösen verődött vissza tökéletes márvány bőréről. Talán még a napban való csillogásával is vetekedett a látvány. A víz meg-megtört, ahogy a hullámok sziklatestének csapódtak. Bár háttal állt nekem, mégis biztos voltam benne, hogy tudja, itt vagyok én is, és csak rám vár. Lassú léptekkel indultam el a víz felé. Ahogy lábfejemet elérték a hullámok, rögtön beigazolódott a sejtésem. A víz egyáltalán nem volt hideg. Sőt, kellemesen langyos volt. Lassan lépdeltem tovább felé. Ő nem mozdult. Rendíthetetlenül nézte a holdat. De amikor tenyeremet rásimítottam az ő víztükrön lebegő kézfejére, végre megfordult. Mélyen a szemembe nézett, miközben összekulcsolta ujjainkat.
Közelebb hajolt hozzám és úgy suttogott a fülembe.
-Ne félj, vigyázok rád – a lehelete, hűvössége ellenére is égette a bőrömet.
Aztán közelebb vont magához és megcsókolt, majd beljebb húzott a vízben. Idegességem csak fokozódott, mikor a talpam már nem érintette a talajt.
-Ne aggódj, tartalak – suttogta. – Csak lazulj el – utasított lágyan, mire én készségesen lazítottam el izmaimat. Minden aggodalom nélkül bíztam rá magam. Amíg a karjaiban tudhatom magam, nem érdekel, mennyire mély a víz. Felőlem, átúszhatja velem az óceánt is.
Ismét mélyen a szemembe nézett.
-Esme – szólat meg lágy hangon, de kiérződött belőle a feszültség és a bizonytalanság is. – Ha bármit rosszul csinálok, vagy fájdalmat okozok esetleg, azonnal szólnod kell, érted? – hangja komoly volt, ahogy a tekintete is.
-Igen – bólintottam rá. – De nem lesz semmi baj.
Azt hiszem, ezt a megnyugtatást mindkettőnknek címeztem.
Carlisle lassan közelebb hajolt, majd lágyan csókolni kezdte ajkaimat. Aztán a nyakam következett. Mivel ő szorosan tartott a csípőmnél fogva, lábaimat tehetetlennek éreztem a vízben. Így először az egyiket, majd mikor láttam, hogy nem tiltakozik, a másikat is dereka köré csavartam, mire egyik kezét átcsúsztatta a combomra, a másikkal pedig a gerincem mentén cirógatta a hátamat. Halk nyögés szakadt fel mellkasomból a lágy érintésre. A gerincem volt az egyik gyenge pontom és ezt ő is nagyon jól tudta. Bármikor hajba kaptunk valami kisebb dolgon, elég volt csak magához ölelnie és a hátamat simogatnia, hogy megbékéljek vele. Persze amúgy sem bírtam rá sosem sokáig haragudni.
Csókjaival áttért a vállam vízből kilátszó területére, majd folytatta útját visszafelé. Kezeivel közben lágyan simogatott, ahol csak ért.
-Ne aggódj, tartalak – lágy hangjától már az őrület kergetett. Persze nem a rossz értelemben.
Aztán éreztem a változást a bőrömön, mire kinyitottam a szemem. Észre sem vettem, hogy elindult velem kifelé a partra. Szorosan magához ölelve sétált velem vissza a szobába, ahol gyengéden lefektetett az ágyra. Megbabonázva néztem végig tökéletes testén. Kizárt dolog, hogy egy ilyen férfit nekem szánt volna a sors. Most láttam őt először teljesen meztelenül. Ahogy visszanéztem szemeibe, láttam, hogy ő is hasonlóan cselekszik, mint én az előbb. Többször is végigfuttatta tekintetét csupasz testemen, elidőzve bizonyos helyeken. Ez a cselekedete halvány pírt csalt az arcomra. Fölnézett a szemembe.
-Gyönyörű vagy – hangja rekedt volt. Bókjára még jobban elpirultam. – Ne legyél zavarban – simított végig az arcomon, majd egyre lejjebb. Pillantása követte az ujjait. Szinte hozzám sem ért, ami még őrjítőbb volt.
Az oldalán feküdt mellettem, simogatva testem. Ujjbegyei végigsimítottak melleimen, mire halk sóhaj szakadt fel a mellkasomból. Aztán áttért a hasamra, majd le a combomra. Hosszan elidőzött ezen a területen. Aztán tekintete visszatért az enyémhez.
Lassan közelebb hajolt hozzám, majd megcsókolt. Lágyan a hajába túrtam, hogy közelebb húzzam magamhoz. Tenyeremet mellkasára simítottam, ahonnan utána áttértem izmos karjára, majd a hátára. Csókjaival egyre lejjebb haladt. Mikor végigsimította nyelvével a nyaki ütőeremet, eddigiekhez képest jóval nagyobb sóhaj tört fel belőlem. Végigcsókolta a vállamat, egészen le a mellkasomig. Ott megállt egy pillanatra. Mintha habozott volna. Aztán végül nyelvével körbesimította keblem csúcsát, mire elégedetten felnyögtem. Nyelvét végighúzta a melleim közötti kis völgyön, áttérve a hasamra. Közben egyik kezével a mellem kezdte masszírozni. Hihetetlen érzés volt, amit kiváltottak belőlem az érintései. Még soha nem éreztem ehhez hasonlót sem. Körbesimította a köldökömet, mire kissé összerándultam. Megismételte előbbi tettét, mire most halkan fölkuncogtam. Lassan visszatért ajkaimhoz és ismét csókolni kezdte azokat. Óvatosan fölém gördült, de nem nehezedett rám egész súlyával. Végigsimítva combomon tekerte dereka köré az egyik lábam, mire én készségesen fontam rá a másikat is.
-Vigyázok rád, ígérem – súgta rekedt hangján a fülembe, majd egy lassú, de határozott mozdulattal belém hatolt. Elakadt a lélegzetem és halkan felnyögtem. De most a fájdalomtól. Éreztem az éles érzést combjaim között, és ahogy végiggurul egy könnycsepp az arcomon. Felnyitottam a szemeimet. Carlisle aggódó pillantásával találtam szemben magam.
-Minden rendben – kérdezte tekintetemet fürkészve.
-Igen – bólintottam remegő hangon.
Végigsimított arcomon, letörölve ezzel az eddig lefolyt könnycseppek vonalát, majd lágyan mozgatni kezdte a csípőjét. Minden mozdulata után egyre enyhült a fájdalom, míg végül teljesen megszűnt. A következő nyögésemet már az élvezet csalta ajkaimra.
Karjaimat nyaka köré fontam. Ő egyik kezén mellettem támaszkodott, másikkal először a fenekembe, majd a csípőmbe markolt.
Nem tudtam elengedni a tekintetét. Egyszerűen fogva tartott, magához láncolt. Éjfekete szemei, melyek most vágyát tükrözték, mélyen az enyémbe fúródtak.
Lágy mozgása a fellegekbe repített. Csak őt láttam magam előtt, senki mást. Arcának minden egyes rándulása, egyre erősödő morgásai és folyamatosan erősödő zihálása elégedettséggel töltött el. A tudat, hogy mindezt én váltom ki belőle határtalanul boldoggá tett.
Mozgása egyre hevesebb lett. Önkívületi állapotban sikítoztam markoltam bele méz szőke hajába. Még szerencse, hogy ezzel nem okozok fájdalmat neki. Kezemet lecsúsztattam, és az ő kezét kezdtem keresni. Azonnal értette a célzást és összefűzte ujjainkat.
A forróság, amit együttlétünk váltott ki belőlem, biztos felemésztett volna, ha szerelmem nekem feszülő teste nem hűt le némiképp. Egyfolytában csak rá tudtam gondolni és arra, hogy még többet akarok belőle és az érintéseiből.
Egyre hosszabbak és hangosabbak lettek a morgásai. Én is hangosan sikítoztam és kiabáltam a nevét. Néhány mozdulattal később, pedig hátam évbe feszült, izmaim összerándultak, ahogy elértem a gyönyör kapuját. Minden testrészemet elöntötte a lágy bizsergés, miközben testem erőtlenül hanyatlott vissza az ágyra. Carlisle lassított a tempón és állandó üteművé vált a mozgása. Továbbra is tartottam vele a szemkontaktust. Tekintete egyre ködösebbé vált, majd néhány erőteljesebb lökés után teste megrándult, majd hátát ívbe feszítve hatalmas morgás tört fel mellkasából. Olyan, amilyet még soha nem hallottam tőle. Aztán teste erőtlenül az enyémre hanyatlott.
Mindketten vadul ziháltunk. A párnába temetve arcát próbálta halkítani morgását. Oldalra fordítottam a fejem, majd csókot nyomtam arcára. Fölemelte a fejét és mélyen a szemembe nézett immár aranybarna tekintetével.
-Szeretlek! – suttogtam két zihálás között.
-Én is szeretlek! – válaszolta miközben megcsókolt.
Aztán elhúzódott tőlem, majd legördült rólam. Azonnal odabújtam mellkasához. Még nem akartam aludni. Gyönyörködni akartam lágy tekintetében, Adonisz testében, tökéletes izmaiban, arcának finom, mégis férfias vonásaiban.
-Aludj édesem! – nyomott csókot a hajamra, majd lágyan cirógatni kezdte a hátamat.
Boldogan teljesítettem kívánságát és hunytam le a szemeimet.


Na jó… ez az „idézet” csak viccként van itt:D nem akartam a fejezet elejére tenni az igazi idézetekhez úgyh a végére került:D

„A szex olyan, mint a NOKIA (összeköt bennünket), mint a NIKE (csak csináld), mint a PEPSI (kérj belőle), és mint a COCA-COLA (élvezd velem!!!)”

40. fejezet

Sziasztok!
Itt van a 40. fejezet, ahogy ígértem:) nincs sok hozzáfűzni valóm, csak amit már az előzőhöz is mondtam: még egy két fejezet erejéjig nem lesznek izgalmak:)) veszélyre legalábbis nem kell számítani:)
jó olvasást hozz!!:D
puszi:CC&EC

ui.: Boldog 37. születésnapot kívánok Peter Facinellinek (itt is:P)!
puszi



Esme szemszöge

-Készen vagy – jelentette ki mosolyogva Alice. – Most már megnézheted magad – fogta meg a kezem, majd az egész alakos tükör elé vezetett. Szinte tátott szájjal meredtem a tükörben látszó gyönyörű nőre. Persze sosem tartottam magam annyira szépnek, nem is értettem, Carlisle miért pont engem szeret, de mindegy is. A lényeg, hogy röpke negyed órán belül már Mrs. Cullen leszek. Az Ő felesége. – Látom, tetszik – szakított ki Alice kuncogása a gondolataimból.
-Szinte magamra sem ismerek – hüledeztem.
Halk kopogás hallatszott, majd Jasper feje jelent meg az ajtórésben.
-Készen vannak a hölgyek? – mosolygott, miközben végigmért minket.
-Pont most készültünk el – bólintott rá Alice.
-Szabad, Hölgyem? – nyújtotta felém a karját Jasper.
-Igen, Uram – karoltam bele boldogan. Mivel Eleazar vezeti le a szertartást, és persze Carlisle értelemszerűen nem kísérhet az oltárhoz, így az egyetlen lehetőség csak ő volt. Persze nem bántam. Fiamként szerettem őt.
-Itt a csokrod – nyújtotta át a virágokat.
-Köszönöm. Kérlek, kapj el, ha megbotlanék, vagy valami történne – néztem rá kérlelőn.
-Természetesen – kuncogott. – De nem lesz semmi baj – szorította meg a kezem nyugtatásként. – Igazán indulhatnánk már. Carlisle érzései az őrületbe kergetnek – sóhajtott fel. – Még szerencse, hogy a tiedet nem érzem. Hogy lehet valakiben ennyi érzelem egyszerre? – szorította össze a szemeit. – Egyszerűen nem tudok hatni rá.
-Nyugi, már nem kell sokat várni.
-Gondolod? Mire vége lesz ennek a napnak, én diliházba kerülök – grimaszolt. – Pedig ez lehetetlen a mi fajtánknál. Carlisle érzései az elmúlt évek alatt egyre csak erősödtek. És ma van a tetőfokon.
-Viszont most két hétig egyetlen érzelme sem fog téged zavarni – szorítottam meg most én az ő kezét.
-Igaz – vett mély levegőt. – Nyugalom – motyogta maga elé.
-Mi indulunk – nyitott be Alice az ajtón. Ő lesz az egyik koszorús lány. Rajta kívül még Kate, Irina és Tanya is elvállalták ezt a szerepet. Carmen pedig, mivel már férjnél van, csak zongorázni fog. – Ti a lépcső tetejénél várjatok a belépőtökre – utasított, majd eltűnt az ajtó mögött.
-Felkészültél? – nézett rám Jasper mosolyogva.
Izgatottan bólintottam.
Lassan elsétáltunk a lépcső tetejéig, majd vártunk, hogy elkezdődjön a dal, ami a mi belépőnket is jelentette egyben.
Aztán felcsendültek az első dallamok. Jasper bátorítóan rám mosolygott, majd mindketten egyszerre indultunk el a lépcsőn lefelé.
Ahogy megláttam a nappalit, rögtön elakadt a lélegzetem. Az egész helyiség vörös és fehér színekben pompázott. A korlátot vörös és fehér rózsákat összetűzve fonták körül.
Aztán amint elértük a lépcsőfordulót, szemeimmel azonnal szerelmemet kezdtek keresni. Nem érdekelt már a díszítés.
Amint megláttam őt, szinte kín volt visszatartani magam. Legszívesebben odaszaladtam volna hozzá. De tudtam, hogy nem szabad, így csak türelmetlenül lépkedtem kísérőm oldalán. Mikor végre kedvesemhez értünk, Jasper lágyan hátra hajtotta a fátylamat, óvatosan megpuszilt, majd kezemet lágyan Carlisleéba csúsztatta, aki azonnal közelebb vont magához.
-Gyönyörű vagy – súgta fülembe halkan.
-Te sem panaszkodhatsz – szorítottam meg egy pillanatra a kezét.
Együtt fordultunk a pap, azaz Eleazar felé. Carlisle azonban fogva tartotta a tekintetem az övével, így csak őt néztem. De nem bántam. Szerelemtől csillogó tekintete az enyémet tükrözhette. Arcán boldog mosoly játszott, ahogy az enyémen is.
Gondolataim egyfolytában Carlisle körül jártak. Csak akkor eszméltem föl, mikor elhangzott a nevem.
-Esme Ann Platt, fogadod-e, hogy örökké hűséges és odaadó felesége leszel az itt megjelent Carlisle Cullennek? Szeretni fogod, és vele leszel szomorúságban, boldogságban az örökkévalóság végéig?
-Igen, fogadom – húztam még szélesebb mosolyra a számat. Már ha ez még lehetséges volt.
-Carlisle Cullen – fordult most szerelmem felé -, fogadod-e, hogy örökké hűséges és odaadó férje leszel az itt megjelent Esme Plattnak? Óvni fogod őt minden bajtól és veszélytől? Szeretni fogod bánatban és boldogságban, az örökkévalóság végezetéig?
-Igen, fogadom – mondta határozottan kedvesem.
-Kérem a gyűrűket – mondta Eleazar, mire Jasper rögtön mellette is termett. – Húzzátok fel egymás ujjára a gyűrűket, amely a végtelen szerelmeteket jelképezi e naptól fogva.
Mi pedig megtettük, amit kért. Először ő húzta fel az én ujjamra, majd én az övére az arany karikát.
-Ezennel házastársakká nyilvánítalak titeket – mondta Eleazar boldogan. – Megcsókolhatod a menyasszonyt, barátom.
Szerelmem egy pillanatig sem késlekedett. Fölhajtotta a fátylamat, majd magához húzott és gyengéden, de szenvedélyesen megcsókolt. Szinte csak most tudatosult bennem, hogy beteljesült az álmom. Végre hivatalosan is Cullen lettem. Esme Cullen… Mrs. Cullen… Carlisle férje.
Karjaimat nyaka köré fontam a csokorral együtt.
Hangos tapsvihar törte meg a romantikus pillanatot, mire lassan elszakadtunk egymás ajkaitól. Boldogan egymásra mosolyogtunk, majd családunk felé fordultunk. Igen, már a Denalik is a családunkhoz tartoztak, még ha név szerint nem is.
Először Alice jött oda hozzánk, hogy szorosan megölelgessen minket, majd utána sorban a többiek.

A nyitótánc természetesen a miénk volt a férjemmel. Hm… férj. Milyen jó érzés tudni, érezni, hogy ez a csodálatos férfi csak az enyém. Nemsokára én is olyan leszek, mint ő és akkor már semmi sem állhat közénk. Bár eddig sem volt ilyen.
Hosszan keringtünk a zene ütemére, aztán a többiek is csatlakoztak párosunkhoz. A zongorázást Kate vette át Carmentől, aki Eleazarral tartott a parkett felé. Aztán Jasper és Alice is táncolni kezdtek, így már három pár keringett egymás mellett.
Miközben táncoltunk, szorosan szerelmemhez simultam, hogy érezhessem hűvös bőrét. Már annyira vágytam rá, mégsem mutattam ki. És egy kicsit féltem is. Ez lesz az első alkalom, hogy ilyen közel kerülök egy férfihez. Féltem, hogy csalódást okozok neki, vagy hogy ő esetleg nem fogja élvezni.
-Hogy érzi magát, Mrs. Cullen – szakított ki szerelmem hangja gondolataimból. Úgy tűnt, neki is éppen annyira tetszik az új nevem, mint nekem.
-Soha nem voltam még ennyire boldog, Mr. Cullen – mosolyogtam föl rá.
Közelebb hajolt, majd megcsókolt, mire megpróbáltam még közelebb simulni hozzá. Bár ez már szinte lehetetlen volt.
-Anya, azt hiszem, itt az ideje, hogy eldobd a csokrot – hallottam meg Alice csilingelő hangját a hátam mögül.
Meghatottan fordultam felé. Éreztem, hogy a szemembe könnyek gyűlnek. Kápráztató mosoly játszott az arcán.
-Ó, Alice! – borultam a nyakába, miközben a könnyek megállíthatatlanul törtek utat maguknak a szememből. – Köszönöm! – suttogtam a fülébe.
Vállamnál fogva gyengéden hátrébb tolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Nem emlékszem az anyukámra – mondta komolyan – és bennetek megtaláltam azt, amire vágytam. Szerető szülök és egy testvér. Carlislet már megismerése óta nevelőapánkként szeretjük, és most már hivatalosan is ti vagytok a szüleink. Ezen nincs mit megköszönni – mosolygott.
-Ez így van – lépett mellénk Jasper és Rose is boldogan.
Fölpillantottam férjem arcára, amin ugyan azt a meghatódottságot és meglepettséget láttam, mint ami az enyémen is lehetett.
-Nem is tudom, mit mondhatnék… mondhatnánk – javítottam ki magam. Boldogan öleltem meg őket sorba, majd kedvesem is követte a példámat. Láttam, hogy belesuttogott valamit Alice fülébe, mikor megölelte, aki erre csak jobban mosolyogni kezdett. Végül nem csináltam ebből nagy ügyet. Majd rákérdezek Carlislenál.
-Csak dobd el a csokrot – toporgott türelmetlenül Alice. – Gyerünk! – kezdett el a lépcső felé tolni.
A korlát tetejénél álltam már. Összehívtam a lányokat, majd háttal fordultam feléjük.
-Figyeljetek! Háromra! 1… - kezdtem el visszafele számolni – 2… - remélem, senkit nem találok fejbe vele – 3! – azzal eldobtam a csokrot a fejem fölött, majd kíváncsian fordultam meg. Gyorsan lesiettem a lépcsőn, majd megöleltem a csokrot szorongató Rosaliet. Boldogan ölelt vissza. Ő is pontosan tudta, mit jelent, ha ő kapja el a csokrot.
Aztán ismét táncolni kezdtünk. A fiúk sorban megtáncoltatták az összes lányt. Akik éppen nem táncoltak, azok beszélgettek.
A lassú, romantikus, lágy dallamokra mindig visszatértem kedvesemhez.
-Elkérhetném a menyasszonyt egy táncra, barátom? – állt meg mellettünk Eleazar.
-Igen, de hozd vissza utána – kuncogott szerelmem.
-Visszahozom – nevetett Eleazar is, majd egyik kezét a derekamra rakta, másikkal az én kezem fogta meg, majd keringeni kezdtünk a zene ritmusára.
Pár másodperc múlva újra megszólalt.
-Nagyon hálás vagyok neked – nézett rám komolyan. – Mind azok vagyunk – bökött fejével a többiek felé. Értetlenül pillantottam föl rá. Már miért lennének hálásak nekem? – Te nem tudod, milyen volt Carlisle mielőtt találkozott volna veled. Alig lehetett mosolyogni látni, nevetni meg még annál is ritkábban. Alig ismertem a hangjára, mikor telefonon beszéltünk. És az állandó jókedv… Hihetetlen, mennyire megváltozott. Persze csak jó irányba – mosolygott. – Nagyon jó hatással vagy rá.
-Most már visszakérhetem a feleségemet? – fogta meg a derekamat szerelmem.
-Természetesen – bólintott Eleazar, majd egy puszit nyomott az arcomra, aztán meghajolt, megköszönve ezzel a táncot. Én pukedliztem egyet, majd ismét kedvesem felé fordultam, aki azonnal magához húzott.
-Nem vagy még felkészülve – súgta gyengéden a fülembe. – Elbizonytalanodtál.
Meglepetten néztem föl rá.
-Miről beszélsz? – húztam össze a szemöldököm gyanakvóan.
-Az átváltozásodról. Az előbb, mikor Aliceék anyának szólítottak… - még folytatta volna, de én közbe vágtam.
-Nem bizonytalanodtam el! – mondtam határozottan. – Pontosan tudom, hogy mit akarok. Téged! – mutattam mellkasára. – Örökké! – folytattam teljes komolysággal. Láttam, hogy meg akar szólalni, így tenyeremet szájára tapasztottam. – Ne mondj semmit! – néztem rá könyörgőn. – Ne rontsd el azt a csodás napot.
Hosszan nézett a szemeimbe, majd megadóan bólintott.
-Szeretlek! – temette arcát a hajamba.
-Én is szeretlek! – szívtam be édes illatát.
Hosszú ideig csak táncoltunk egymást ölelve, mikor Alice hangja törte meg a meghitt pillanatot. Megint!
-Nemsokára indulnotok kell – táncolt oda hozzánk, de mi nem engedtük el egymást. – El fogom neki mondani Carlisle, hogy hova viszed, ha nem engeded el – fenyegetőzött toporzékolva.
Szerelmem sóhajtva elengedett, majd gyilkos pillantást vetett Alicre, akinek erre hatalmas vigyor jelent meg az arcán.
-Köszönöm – fogta meg a kezem, majd az emelet felé kezdett húzni. Bementünk a szobánkba, ahol már ki volt készítve az ágyra a ruhám. Egy lila, pántos ruha volt, mellette egy kis kabátkával.
-Nem gondolod, hogy ehhez kicsit hideg van kint? Igaz, hogy nyár van, de itt Portoban… - néztem rá kétkedve.
-A repülőn meleg lesz és ott is, ahova mentek. – mondta rejtélyesen.
-Hát jó… - mint végszóra, Alice elkezdte lehámozni rólam az esküvői ruhám, majd mikor végzett vele, fölvettem a kikészített ruhát. Aztán elindultunk lefelé, hogy végre elinduljunk újdonsült férjemmel a nászutunkra. Bár még nem tudom, hogy hova megyünk, de nekem bárhol jó, ahol szerelmemmel lehetek.

Sorry!!:(

Sziasztok!
Bocsi h késik a feji és megértem ha most mindennek elmondtok... nem akarok mindig csak magyarázkodni (a másik blogon már megírtam) így most csak annyit mondok h nagyon elfoglalt voltam (Horvátország, meccsek, stb...) igyekszem behozni a lemaradást, de mivel most hévégén sem leszek itthon, sőt még gépközelbe sem nagyon, így még ma fölrakom a már majdnem egy hete késő fejit:SS amennyit lesz időm, irogatok jövő héten és megpróbálok majd ebből is dupla fejit hozni... meglátom még h hogy sikerül és majd tájékoztatlak titeket:)
még egyszer sajnálom!!
puszi:CC&EC

39. fejezet

Sziasztok!
És itt a 39. fejezet:D most néhány könnyedebb fejezet lesz, mint ahogy ez is:D nem akarom elrontani a nászútjukat:D aztán majd megint jön valami (és valaki(k)) ami majd kicsit felbolygatja tökéletes életüket:P:D - ne aggódjatok... még koránt sincs vége az izgalmaknak:D de most egy ideig még nem kell aggódnotok:D;)
jó olvasást:)
puszi:CC&EC



„Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek.”


Esme szemszöge

Szinte föl sem tűnt az idő múlása. Csak arra eszméltem föl, hogy még egy nap, és már Mrs. Cullen leszek. Milyen jó ebbe belegondolni. Carlisle felesége… Mrs. Esme Cullen… hm…
Alice gyönyörű ruhát „varázsolt” nekem. Az alakja nem különbözött egy átlagos menyasszonyi ruhától, de a kialakítása… Egyszerűen csodálatos volt az egész. Nagyon sok munkája volt vele neki és Rosenak is.
Egyetlen hátránya volt az esküvő közeledtének. Maximum napi egy órát tölthettem el kettesben szerelmemmel, és már talán ezzel is sokat mondok. Persze ebben benne volt a reggeli, az ebéd és a vacsora ideje. Az utóbbi két hétben alig láttam kedvesemet és már nagyon hiányzott. Még az éjszakákat sem mindig tölthettem vele.
-Alice, kérlek, hadd menjek le Carlislehoz – néztem rá könyörgőn.
-Mindjárt mehetsz, de ők is nemsoká indulnak a legénybúcsúztatóra.
-Már annyi az idő? – hüledeztem.
-Este 8 óra van, Esme – kuncogott.
Hát akkor most sem leszünk valami sokáig kettesben. De nem fogom megint felhúzni magam ezen. Holnap esküvő, aztán nászút. 2 teljes hét kettesben a szerelmemmel. Bár azt nem tudom, hogy hova megyünk, de ha Carlislelal lehetek, akkor mindegy is.
Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat.
-Várj egy kicsit, még nem jöhetsz be – szólt ki Alice. – 5 perc. Emeld föl a karodat – utasított engem, majd szép lassan lehúzta rólam a ruhát. – Öltözz fel! – mondta mosolyogva. – Carlisle már nagyon türelmetlen.
Erre a mondatra azonnal felélénkültem és rögtön a szekrényemhez – bocsánat –, gardróbomhoz rohantam. Fölkaptam az első ruhákat, amik a kezembe kerültek, majd gyorsan felöltöztem.
-Köszönöm – nyomtam egy puszit Alice arcára, hogy elengedett, majd az ajtóhoz siettem és kinyitottam azt. Azonnal szerelmem nyakába ugrottam.
-Hm… hízelgő, hogy ennyire vágysz a társaságomra – súgta a fülembe. Hallottam a hangján, hogy mosolyog közben.
-Talán neked nem hiányoznak a kettesben töltött órák? – böktem vádlón mellkason.
-Dehogynem! De gondolj arra, hogy holnap estétől kezdve 2 héten keresztül csak egymással foglalkozhatunk majd – motyogta a számba. – Senki sem fog minket zavarni. És nem lesz ott Alice, hogy elvigyen tőlem vásárolni és ruhát próbálni – kuncogott.
-Szerencsére! Azt hiszem, egy időre most megutáltam a vásárlást – nevettem.
-Gyere – fogta meg a kezem. – Nemsokára indulunk a fiúkkal. Legalább ennyi időt hagynak nekünk – sóhajtott. Persze nagyon szerettük a gyerekeket és a Denali családot is, de azért szükségünk volt néha egy kis egyedüllétre.
Szerelmem szó nélkül feküdt el az ágyon, majd engem magával húzott. Szorosan hozzá bújtam. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudjuk, mit érez a másik. Csak feküdtünk egymás karjaiban, néha egy-egy csókot lopva a másiktól. Közben ő gyengéden simogatta a hátam.
-Elárulod, hogy hol lesz a nászutunk? – kérdeztem hirtelen. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy hova megyünk, de eddig ahányszor rákérdeztem, egyszer sem mondta el.
-Nem – ingatta a fejét mosolyogva. – És nem fogod kihúzni belőlem – tette hozzá, miután még közelebb bújtam hozzá és végigsimítottam a mellkasán. – Bármit is teszel, nem mondom el. Légy türelmes! – csókolt meg lágyan. – Kicsit több mint egy nap múlva már ott leszünk.
-Egy nap? – kérdeztem hitetlenkedve. – Hova megyünk, Ausztráliába? – nevettem.
-Hát nem egészen – kuncogott. – Annál kicsit közelebb van – ült föl az ágyban, hátát az ágytámlának döntve.
-Pontosan merre? – térdeltem két combja közé, ráülve a sarkamra. Kezemet combomra simítottam.
-Nem fogom elmondani – ingatta a fejét.
-Kérlek! – néztem rá a szempilláim alól.
-Csak annyit mondhatok, hogy Riotól nem messze van a hely, ahova megyünk – simított végig a karomon.
Szélesen elmosolyodtam. Ha ezt ki tudtam belőle húzni, akkor a pontos helyszínt is ki tudom.
-Arról ne is álmodj – nevetett. – Többet nem szedsz ki belőlem.
-Honnan...? – kezdtem bele.
-Ismerlek – mondta egyszerűen.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
-Mindjárt megyek! – szólt ki. – Sajnálom – rakta le lábait az ágyról, majd visszafordult, hogy magához húzzon. – Ne hagyd, hogy Aliceék felidegesítsenek reggelig – nevetett, majd hosszan megcsókolt. Bólintottam. Elsétált az ajtóig, de miután kinyitotta azt, megállt. – Az oltárnál találkozunk – mosolygott.
-Fehérben leszek – kuncogtam.
Nevetve tűnt el az ajtó mögött. Szinte még láttam az arcát, Alice máris a szobában termett, a lányokkal a sarkában.
-Akkor kezdődhet is a leánybúcsúztató – mondta vidáman, majd lerakott az ágyamra sorban három kis dobozt. Kinyitotta az elsőt, majd keresgélni kezdett benne. – Rose!
-Tied a forma, enyém a többi – nem nagyon értettem, miről beszélnek, de aztán megláttam Alice kezében egy körömreszelőt, és rögtön rájöttem, mit akarnak.
-És a többiek mit csinálnak? - kérdeztem Kateékre nézve, akik közben leültek a szőnyegre.
-Tökéletesítik a díszítést – válaszolt Alice. – Már készen van, csak gondoltam jobb, ha más véleményét is kikérem.

Az este további része nagyrészt eseménytelenül telt. Alice tökéletes formájúra reszelte a körmeimet, Rose pedig gyönyörű külsőt varázsolt nekik.
Nem engedték meg, hogy megnézzem a díszítés terveit. Pontosabban Alice nem engedte. Azt akarta, hogy meglepetés legyen, és akkor lássam először, mikor a szertartás kezdődik. Milyen butaság. Mióta kell rejtegetni a díszítést a menyasszony elől? Ehhez semmilyen babona sem fűződik. Azt még elfogadtam, hogy Carlisle nem láthat a menyasszonyi ruhámban, pedig én egyáltalán nem hiszek az ilyen babonákban. Mondjuk, a vámpírok létezését is csak babonának hittem sokáig, és lám… kiderült, hogy mégis léteznek.
-Most már aludnod kéne – törte meg Kate a hosszú csendet.
-Igen, nem lenne jó, ha holnap fáradt lennél – bólogatott helyeslően Alice is. – Fürödj le gyorsan, aztán bújj ágyba minél hamarabb – utasított, majd elkezdte összeszedni az eddig használt dolgokat az ágyról.
Én meg bementem a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Megnyitottam a csapot és vártam. Közben leültem a kád szélére, arcomat pedig tenyerembe hajtottam. Teljesen ki voltam merülve. Az előző esküvőm előtt nem volt ilyen nagy felhajtás. Bár azt nem Aliceék tervezték – fintorogtam magamban. – Nem fogok ezek miatt idegeskedni – döntöttem el. – A holnapi lesz életem legszebb napja, és ezt nem fogom elrontani.

-Esme, ideje felkelned! – jött be Alice a szobába, majd egy suhanás után vakító fény töltötte be a szobát. – Szörnyen nézel ki – ingatta rosszallóan a fejét.
-Nem bírtam aludni – nyújtózkodtam nagyot. – Túlságosan izgatott voltam.
-Remélem, Rosenak sikerül eltüntetnie a karikákat. Irány a fürdő, különben sohasem végzünk – rántotta le rólam a takarót, majd megfogta a kezemet, és a fürdő felé kezdett húzni. – Be a kádba – utasított, mire lekapkodtam magamról a ruháimat és beleültem a jó meleg vízbe. – Hol lehet? – nem nagyon értettem, hogy mit motyog, mert félig a szekrényben volt. – Á, megvan! Ezzel mosd meg a hajad, és tessék itt egy tusfürdő is – rakott le a kád szélére két flakont. – Siess! – azzal kirohant a fürdőből.
-Most nem jöhetsz be, Carlisle – hallottam meg ismét a hangját. – Éppen fürdik, és amúgy sem láthatod a szertartásig. Így is sietnünk kell, hogy el tudjunk készülni időben.
Mivel ezek után már egy szót sem hallottam, így folytattam a fürdést.
Mikor végeztem, kiszálltam a kádból, majd jó alaposan megtörölköztem. A törölközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből. Rögtön megakadt a szemem az ágyon fekvő ruhadarabokra. Ruhadarab? Inkább csipkekollekció.
-Alice! – tudtam, hogy meghallaná akkor is, ha rendes hangerővel mondanám ki a nevét, mégsem így tettem.
-Igen? – jelent meg ártatlan képpel az ajtóban, pedig pontosan tudta, hogy mi a bajom.
-Én ezt nem veszem föl – emeltem magam elé a kikészített fehérneműt.
-Dehogynem! – termett előttem. – Mi a bajod vele? – kérdezte értetlenül.
-Szerinted? – ironizáltam.
-Szerintem Carlislenak tetszene – somolygott. – Csak nézd meg magadon is – unszolt.
Sóhajtottam, majd a fehérneművel a kezemben a fürdő felé indultam ismét. Nem akartam, hogy Alice lássa a reakciómat, ha netalántán mégis tetszene, amit látok. Fintorogva, de azért óvatosan vettem föl. Azért elszakítani nem akartam. Aztán elsétáltam az egész alakos tükörig. Csukott szemmel megálltam előtte, majd egy mély levegővétel után fölpillantottam. Elakadt a lélegzetem a látványtól.

Carlisle szemszöge

-Mehetünk? – fordult felém Eleazar.
Bólintottam.
-Remek! – csapta össze a tenyerét Jasper. – Akkor induljunk – nyitotta ki a bejárati ajtót.
Mind a hárman futásnak eredtünk az erdő felé.
-Merre megyünk? – futottam Jasper mellé. Ugyanis egymás mögött futottunk, hogy ne tudjak elmenekülni és visszamenni Esmehez. Így értelemszerűen Jasper előttem, Eleazar pedig mögöttem futott.
-A hegyekbe – válaszolta könnyedén. – Reggelre éppen visszaérünk, így még lesz jó pár órád elkészülni.
Egy órába telt csak, mire megérkeztünk a kiszemelt helyre.
-Mire vadásszunk? – szagolt bele a levegőbe Eleazar. – Ha jól érzem, van medve arra – mutatott kelet felé -, szarvas és puma, pedig arra – mutatott most északnak.
-A puma és a szarvas tökéletes lesz. Nektek megfelel? – kérdeztem, mire csak bólintottak, majd futásnak eredtünk.
Hamar végeztünk a vadászattal, pedig én többet ettem a szokásosnál. Nem akartam még a legkisebb gondot sem létezésem leggyönyörűbb napján… és éjszakáján.
Leültünk egy rétre beszélgetni. Egészen hajnalig kint voltunk, majd mikor elkezdett felkelni a nap… – itt elakadtam. – Felkel a nap? Ezek szerint ma szép idő lesz. Alice biztos látta és azért választotta ezt a napot. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.
-Gyönyörű napunk lesz – mosolygott Eleazar is. – Jó időpontot választottatok.
-Igen, majd meg kell köszönnöm Alicenek. Mehetünk?
-Igen – mondták egyszerre.

Amint hazaértünk, én rögtön Esme szobája felé vettem az irányt. Mikor odaértem, bekopogtam.
-Most nem jöhetsz be, Carlisle – hallottam meg Alice hangját. – Éppen fürdik, és amúgy sem láthatod a szertartásig. Így is sietnünk kell, hogy el tudjunk készülni időben – magyarázta sietve.
Ha Alice nem engedi, akkor nem fogok bejutni, ez biztos. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam Jasper szobája felé. Mivel a lányok elfoglalták a szobánkat, így én Jaspernél készülődtem. Először a fürdőbe mentem, hogy alaposan megmosakodjam. Hosszú ideig csak áztattam magam a kádban, és sorban szedegettem elő az emlékeimet a fejemből. Az első találkozásunk, mikor eltörött a lába és én láttam el a sérülését. Mikor először kimondta álmában, hogy szeret. Még most is hihetetlen ez a gondolat. Ha nem tudnám, hogy egy vámpírnál ez képtelenség, azt hinném, álmodok. Aztán ott van még az első csókunk. A kettesben töltött órák. Mikor megkértem a kezét és ő igent mondott.
Folyamatosan ezek a gondolatok keringtek a fejemben. Mikor az esküvőhöz értem, újra visszatértem az első találkozásunkra és ismét végigfuttattam fejemben azt a napot és az elmúlt majdnem három évet.
-Carlisle! – szakította meg gondolataimat Eleazar hangja. – Siess, ha nem akarsz elkésni.
Szentséges ég! Vajon mióta lehetek itt a fürdőben. Azonnal kiugrottam a kádból, majd villám gyorsan megtörölköztem. Derekam köré csavarva a törölközőt mentem át a szobába, majd fölvettem a kikészített öltönyt. Alaposan eligazítottam a nyakkendőt és a gallért, hogy tökéletesen nézzek ki. Gondosan megigazítottam a hajamat is. Közben ránéztem az órámra. Fél 12. Kicsit több mint fél óra múlva Esme már a feleségem lesz. Levakarhatatlan mosoly jelent meg erre a gondolatra az arcomon. Elindultam, hogy lemenjek a nappaliba, de a lépcső felénél megtorpantam. A földszint gyönyörűen volt kidíszítve. Szinte tátott szájjal folytattam az utamat és ültem le a kanapéra. Aztán már csak vártam. Vártam, hogy elteljen az a maradék kis idő, mikor végre újra megpillanthatom szerelmemet. A leendő Mrs. Cullent.

A menyasszonyi ruha

38. fejezet

Sziasztok!
Éééééés meghoztam a 38. fejezetet:D kicserélem a 37. és 36. (asszem) feji képét egy másikra:D szal akit érdekel az nézze meg:D
ez a feji most rövidebb lett:( csak 3 oldal meg még egy kisci:(( de azért remélem tetszeni fog:)
jó olvasást!:D
puszi:CC&EC



Esme szemszöge

Már lassan egy hete, hogy Carlisle megkérte a kezemet. Azóta egyetlen nyugodt percünk nem volt szerelmemmel, pedig már nagyon vágytam egy kis kettesben töltött időre. Alice erre csak annyit mondott, hogy a nászúton majd eleget leszünk együtt. Ez meg is ragadt bennem. A nászúton… Vajon a vámpíroknál a nászút és nászéjszaka ugyanazt jelenti, mint az embereknél? Azt hiszem jobb lesz, ha előbb beszélek Aliceszel.
-Alice… - szólítottam meg tétovázva. Éppen a ruhámat igazgatta rajtam. Nem mertem mozogni, mert a ruha tele volt gombostűkkel, így csak a fejemet fordítottam felé.
-Igen? – kérdezte mosolyogva.
-Öhm… -köszörültem meg a torkomat. - Lehetne egy kérdésem? – éreztem, hogy az arcom fokozatosan válik vörössé.
-Persze! Mondjad csak!
-Ugye a többiek nem hallanak most minket? – kérdeztem zavartan. Persze ez még nem a fő kérdés volt, de nem akartam, hogy valaki, főként Carlisle, meghallja, miről beszélünk.
-Nem – ingatta a fejét. – Carlisle a korházban van, Jasper és Rose, pedig vadásznak.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Esme, ne legyél zavarban – fordított maga felé, majd végigsimított vöröslő arcomon. – Mond el nyugodtan, hogy mi bánt.
-Csak az… az… az, hogy a vámpíroknál ugyanazt jelenti a nászút és nászéjszaka, mint az embereknél? – hadartam el gyorsan a kérdést, majd lesütöttem a tekintetem.
Nem néztem rá. Még akkor sem, mikor már percek óta nevetett.
-Ne nevess ki! – morogtam az orrom alatt.
-Bocsáss meg – szólalt meg végre. – Igen, ugyanazt jelenti – mondta mosolyogva. Fölpillantottam rá. Látszott rajta, hogy alig tudja visszatartani a nevetését.
Tovább tűzögette a ruhámat, így gondoltam, nem akar már mást hozzáfűzni.
-Nem lesz neki túl csábító a vérem? – böktem ki a számomra igen csak nehéz kérdést.
Fölnézett rám.
-Azt hittem, szeretnéd, ha átváltoztatna – nézett rám gondolkodón.
-Szeretném is, de előtte még át szeretnék élni vele… bizonyos… emberi érzéseket – sütöttem le ismét a szemeimet. – Carlisle azt mondta, hogy az első évben csak a vérre fogok vágyni. Mi van, ha már soha többé nem fogom annyira kívánni őt, mint most így emberként? Az az érzés már nem ugyanaz lesz.
-Esme – fordította maga felé az arcom, hogy a szemembe nézzen. – Eddigi létezésem során soha nem láttam még embert így szeretni, ahogy te tudsz. Lehetetlen, hogy csillapodjanak az érzéseid Carlisle iránt. Sőt még erősödni is fognak szerintem. Az első dolgot, pedig vele kell megbeszélned. Erre a kérdésre csak ő tud válaszolni neked.
-Köszönöm Alice – öleltem meg óvatosan, nehogy belém szúródjanak a tűk.
-Nincs mit – nyomott puszit az arcomra. – Szeretnél most beszélni vele? Mindjárt hazaér.
Rémülten pislogtam rá.
-Ugyan, ne félj. Nem harap – vigyorgott. – Jobb előbb túlesni a kínos beszélgetéseken. Bár emiatt nem kéne zavarban lenned.
-Igazad van – sóhajtottam. – Levennéd rólam a ruhámat?
-Igen, amúgy sem szeretném, ha Carlisle meglátná.
Lassú, emberi tempóban kezdte el lehámozni rólam a ruhát, majd kezembe nyomott egy kis kupacot.
-Gyorsan öltözz fel. Én addig elrakom a ruhát.
Azonnal öltözni kezdtem, majd miután végeztem, kisiettem a szobából. Végre kettesben lehetünk egy kicsit a szerelmemmel.
A folyosó végén elfordultam jobbra, mire beleütköztem egy kellemes, de kemény valakibe. Azonnal fölismertem az illatát. Karjai a derekam köré fonódtak, nehogy elessek a nagy lendülettől.
-Ennyire azért nem kell elém sietni – kuncogott, majd megcsókolt.
Dehogynem! – mosolyodtam el magamban.
-Hiányoztál – bújtam közelebb hozzá. – Az elmúlt héten olyan kevés időt töltöttünk kettesben – fintorodtam el.
-Alice csak azt akarja, hogy tökéletes legyen az esküvőnk – mosolyodott el lágyan.
-Tudom – sóhajtottam.
-Most viszont ketten vagyunk – mosolygott.
Döbbenten néztem föl rá.
-Miért, a többiek hol vannak?
-Elmentek a városba sétálni egyet, hogy Rose gyakoroljon kicsit – magyarázta.
-Akkor csak ketten vagyunk? – csillantak föl a szemeim.
-Igen – bólintott rá.
Rögtön eszembe jutott az előbbi problémám. Minél előbb beszélnem kellene Carlislelal.
-Meg kéne beszélnünk valamit – hajtottam le szégyenlősen a fejemet. – Pontosabban kérdezni szeretnék – javítottam ki magam.
-Rendben – komolyodott el az arca. Kézen fogott, majd bementünk a szobánkba. – Hallgatlak – ült le velem szemben az ágyra. – Miről szeretnél velem beszélni? – kérdezte kíváncsian.
-Hát… öhm… - zavartan pislogtam. Mindenhova néztem, de rá nem és ezt ő is észrevette.
-Esme, kicsim, nyugodtan mond el – emelte föl az államat.
-Csak ez annyira kínos – éreztem, ahogy elpirulok.
-Előttem nem kell zavarban lenned – mosolyodott el kissé megkönnyebbülten.
-Szóval… - haboztam. – Aliceszel beszélgettem ma erről.
-Miről? – kérdezett közbe.
-A nászútról – válaszoltam félénken. -, és a nászéjszakáról. Sokat gondolkodtam már ezen – nyeltem nagyot. – Tudod, nekem te vagy az első. Egy cseppnyi tapasztalatom sincs erről. Én még nem… - nem tudtam, hogyan fejezhetném be. Eddig sem beszéltem valami összefüggően. Csak reménykedtem benne, hogy ennyiből megérti.
-Ó… emiatt nem kell zavarban lenned – simogatta meg gyengéden az arcomat. – Bevallom, én is sokat gondolkodtam ezen. Hozzám képest te olyan törékeny vagy. Elég lenne egy rossz mozdulat, vagy erősebb szorítás és… - de nem fejezte be a mondatot. – Még mindig beleborzongok, ha belegondolok, hogy mennyi fájdalom ért már téged miattam.
-Ez nem igaz – hangom teljesen határozott volt. Miért hibáztatja mindenért magát?
-Úgy gondolod? Mikor elhagytalak egy félreértés miatt… mikor összevesztünk, és utána te két hónapig kómában voltál.
-Megmentettél Dominictől, majd Danieltől. Elköltöztél csak azért a családodtól, hogy engem megvédj. Elhagytál, mert „én” ezt kértem tőled. Aztán ismét megmentettél egy vámpírtól. Abban a veszekedésben mindketten hibásak voltunk.
Nem hagyhattam, hogy mindent magára vegyen.
Hosszú percekig csak némán néztünk egymás szemébe.
-Megkérted a kezem – szólaltam meg végül. – Igent mondtam. És most tökéletesen boldog vagyok. És remélem, hogy te is az vagy – sütöttem le a tekintetemet.
-Soha, egész létezésem során nem voltam még ennyire boldog, mint melletted – emelte föl a fejem, majd lágyan megcsókolt. – Évszázadokon keresztül azt hittem, hogy a vámpírok képtelenek olyan érzések produkálására, mint az emberek. De mikor megláttalak a korházban… – révedt el a tekintete. – Az az átható tekintet, a gyönyörű mosolyod… El sem tudod képzelni, mekkora örömet éreztem, mikor nem húzódtál el tőlem. Olyan hosszúra próbáltam nyújtani a vizsgálatot és a gipszkészítést, amennyire csak tudtam – mosolyodott el az emlék hatására. – És most csodálatos módon itt vagy velem – nézett rám csillogó szemekkel. – Nem tudom, minek köszönhetem ezt a szerencsét, de minden nap hálát adok érte – húzott magához, majd megcsókolt. Kényelmesen elhelyezkedtem az ölében, majd karjaimat a nyaka köré fontam. Csókunk befejeztével boldogan fölmosolyogtam rá.
-Jó, hogy sikerült mindent megbeszélnünk – simogatta a hátamat. Vállára döntöttem a fejemet, szemeimet pedig lehunytam.

-Carlisle! Ne! – sikítottam fel. A szívem őrült tempóban dobogott, a levegőt ész nélkül kapkodtam.
-Ssssh… szerelmem – éreztem meg egy hideg érintést az arcomon. – Csak egy rossz álom volt. Nyugodj meg – csitítgatott Carlisle. Szorosan hozzá bújtam. Szörnyű álom volt. Valahonnan ismerős volt az a tekintet, de nem tudom, hogy honnan. Akármennyire is próbáltam előidézni egy emlékképet ezzel kapcsolatban, nem sikerült. Sőt! Egyre kevésbé voltam biztos abban, hogy láttam már azokat a szemeket.
-Elmondod? – simogatta meg a hátamat.
-Nem szeretnék róla beszélni – motyogtam. Ez volt a második alkalom, hogy megálmodtam szerelmem halálát, csak két különböző módon.
-Pedig lehet, hogy segítene – győzködött.
-Nem hinném – ráztam meg a fejem. – Inkább aludnék – fordultam háttal neki. Nem akartam megbántani a viselkedésemmel, de azt sem akartam, hogy tovább faggasson az álmommal kapcsolatban.
Aztán megéreztem a karját a derekam köré fonódni, majd szorosan a mellkasához húzott.
-Jó éjt, édesem – puszilta meg a hajam, mire lehunytam a szemem. – Mi a baj? – kérdezte. Talán már órák is eltelhettek azóta, de én még mindig nem tudtam visszaaludni. – Miért nem tudsz aludni? – fordított maga felé.
-Nem tudom – ingattam a fejem. Persze nagyon is tudtam, hogy miért, de nem fogom megmondani neki, hogy az álom miatt, mert akkor addig fog kérdezgetni, amíg el nem mondok neki mindent. – Honnan tudtad, hogy nem alszok? – kérdeztem, elterelve a témát.
-A légzésedből. Egészen más, mikor alszol – simogatta meg az arcomat. – Hozzak valamit?
-Nem, nem kell semmi – ráztam meg a fejem. – Azt hiszem, most már nincs értelme visszaaludnom – sóhajtottam az ablak felé nézve. Már kezdett világosodni. – Inkább lemegyek reggelizni – ültem föl az ágyban, majd felálltam. Csak most vettem észre, hogy nem ugyanaz a ruha van rajtam, mint amibe elaludtam.
-Öhm… - éreztem, hogy arcomba zúdul a vérem. – Ki öltöztetett át? – ha Carlisle, akkor én itt helyben szívrohamot kapok.
-Alice – válaszolta úgy, mintha ez egyértelmű lenne. – Gondoltam, nem lehet valami kényelmes nappali ruhában aludni, így megkértem Alicet, hogy öltöztessen át.
-Ohh – könnyebbültem meg.
-Azt hitted, én voltam, igaz? – kérdezte vigyorogva.
-Hát… - hajtottam le a fejemet szégyenlősen.
-Öltözz fel – kelt föl ő is mosolyogva. – Addig én készítek neked reggelit – csókolt meg, majd kilépett az ajtón.
-Legalábbis megpróbálsz – motyogtam magam elé.
-Ezt hallottam – tájékoztatott nevetve.
Felöltöztem. Közben végig az álmomon járt az eszem. Valami jelentősége csak van ezeknek. Vagy csak szimplán aggódok érte? De hát most semmilyen veszély nem fenyeget minket.
Gondolataimba mélyedve indultam le a konyhába. A lépcsőnél nem vettem észre, hogy van még egy fok, így elvesztve az egyensúlyomat estem el. Tompa puffanás jelezte az érkezésemet. Hát, ez az én formám – bosszankodtam magamban.
-Úristen! Esme, jól vagy? – termett mellettem azonnal szerelmem.
-Igen, jól vagyok – nyugtattam meg. Derekamnál fogva fölhúzott.
-Mit csináltál? – kérdezte megkönnyebbülten, látva, hogy tényleg nincs semmi bajom.
-Csak nagyon elgondolkoztam és nem vettem észre az utolsó lépcsőfokot – magyaráztam kicsit zavarban. Nem szoktam ilyen ügyetlen lenni.
-Legközelebb nézz a lábad elé – fogta meg a kezem, apró mosollyal az ajkain, majd velem együtt elindult a konyha felé. – Nagyon rám ijesztettél.