44. fejezet

Sziasztok!

Ugyan már tegnap föl akartam rakni a frisset, de nem volt net, igy csak ma reggel fejeztem be a végét is. Remélem tetszeni fog:) ahogy ígértem, a végén már lesz egy kis "gond" azért remélem nem nyírtok ki majd a tettemért úgy két fejin belül:$$
jó olvasást hozzá:)
utólag is BOLDOG KARÁCSONYT!!!:DD

puszi



Carlisle szemszöge

-Hunyd le a szemed – mondtam lágyan szerelmemnek, majd a karjaimba kaptam.
Azonnal teljesítette a kérésemet.
-Futni fogunk? – kérdezte érdeklődve.
-Igen – bólintottam nevetve. – Csak nem akarom, hogy idő előtt meglásd, hova viszlek.
Aztán futásnak eredtem. Közben sokszor rápillantottam szerelmem arcára, nehogy megint rosszul legyen futás közben, de semmi jelét nem adta annak, hogy hányingere lenne. Nyugodt, mosolygós arccal kapaszkodott a nyakamba.
Mikor a sziklához értem, fölugrott, egyenesen be a barlangba. Elindultam lassan, emberi tempóban a barlangi patak irányába.
-Most már kinyithatod a szemed – állítottam óvatosan a lábaira.
Lassan felnyitotta szemhéjait és álmélkodva nézett körbe. A patak, a barlang ezen részén kisebb tóvá duzzadt, aminek – bár ezt Esme nem tudta – a hőmérséklete hasonló volt az óceánéhoz.
-Újabb fürdőzés? – kuncogott.
-Igen és, ha van kedved hozzá, nézhetnénk este egy kicsit a csillagokat a barlang bejáratától. A naplementét, pedig már meg sem említem.
-Nagyszerű ötlet – mosolygott. – Akkor gyere fürdeni – fogott kézen, majd hátrálva a víz felé kezdett húzni.
Úgy kergettük egymást a vízben, mint két tizenéves tinédzser, olykor egy-egy szenvedélyes csókcsatát vívva egymással. Most nem mentünk tovább. Csak élveztük egymás közelségét egész délután.
Aztán, mikor a Nap lenyugodni készült, kiültünk egy pokrócra a barlang bejárata elé. Úgy vizesen, ahogy voltunk.
-Nézd, édesem! – mutattam a karjára, ami most a vízcseppek miatt úgy csillogott, mint az én bőröm.
Elképedve nézett végig magán. Csalódott arca azonban megijesztett.
-Mi a baj? – emeltem fel két ujjal lehajtott fejét. – Mi bánt?
-A nyomodba sem érek – sóhajtott halkan, végignézve közben a mellkasomon.
-Ne beszélj butaságokat! Gyönyörű vagy! – fordítottam magam felé az arcát, hogy a szemébe nézzek.
-De te olyan tökéletes vagy. A tested, az arcod, még a hajad is – nevetett keserűen. – Én nem vagyok semmi, egy ember. Semmi! – mondta alig hallhatóan.
-Ezt azonnal fejezd be, Esme! – csattantam fel. – Nekem te vagy a mindenem. Minden vagy! – fogtam két tenyerem közé az arcát. Egyáltalán nem látja tisztán magát.
Aztán megcsókoltam. Hosszan, gyengéden.
Mélyen beszívtam az illatát. Az édes aromával együtt azonban más illat is terjengett a levegőben. A közeledő vihar már érezhető volt.
-Azt hiszem, a ma esti csillagnézés elmarad – mondtam csalódottan, pár perc csönd után.
-Miért? – döbbent meg.
-Vihar közeleg – mondtam egyszerűen.
Majd felálltam mellőle és őt is felhúztam.
-Nem látok felhőket – nézett fel a még tiszta égboltra.
-Azt én sem, de már érezni lehet a levegőben az illatát.
Kinyújtottam felé a kezem, majd föllendítettem a hátamra.
-Majd még visszajövünk ide – ígértem neki mosolyogva.
Csak bólintott.

Hamar visszaértünk a házhoz. A szél út közben őrületesen fújni kezdett és az égen is gyülekeztek már a viharfelhők.
-Látod – mutattam a fejünk fölé. Szerelmem már láthatóan fázott.
Leraktam őt bent a nappaliban a heverőre, majd gyorsan elővettem egy plédet és köré csavartam. Aztán tüzet raktam a kandallóban. Végigjártam az egész házat, hogy ne maradjon nyitva egyetlen ablak se.
-Fázol még? – kérdeztem, mikor még mindig reszketett kicsit. Nem akartam leülni mellé, hogy ne fázzon még jobban.
-Kicsit. De te is tudod, hogy nem szeretem a nagy viharokat. Nyugtalan leszek tőle – húzta föl a térdeit maga elé, majd kezeivel átölelte azokat.
Leültem a heverő másik végébe. A lehető legtávolabb akartam tőle lenni, de nem akartam megbántani.
-Én azt hiszem, veszek egy forró fürdőt – állt föl tétován, majd lassú léptekkel elindult a hálószoba felé. – Nem tartasz velem? – kérdezte szégyenlősen.
Nemet intettem a fejemmel.
-Nem kell, hogy megfázz.
-Ugyan, csak egy fürdés – állt meg előttem, majd rövid gondolkodás után befészkelte magát az ölembe. Lágyan végigsimított a mellkasomon.
Tiltakozni akartam, de valahogy képtelen voltam kiejteni azokat a szavakat a számon. Persze nem lett volna ellenemre a közös fürdőzés, de nem akartam, hogy miattam megfázzon.
-Csak egy forró fürdő – nézett mélyen a szemembe. Ez a tekintet… Miért nem tudok neki ellenállni?
-Egy zuhany? – vontam fel a szemöldököm. Sokkal csábítóbb lehetőségnek ígérkezett.
Hatalmas mosoly jelent meg az arcán.
Szerelmemmel a karjaimban felálltam a kanapéról, majd elsétáltam a fürdőbe és a lábaira állítottam.
-Pedig azt ígérted, hogy elszakítod ma este a fürdőruhám – harapott bele szégyenlősen az alsó ajkába. Miért teszi ezt velem?
Közelebb lépett hozzám. Már éreztem a testéből áradó meleget. Lágyan simította tenyerét a mellkasomra. Lábujjhegyre emelkedett, majd finoman megcsókolt. Keze közben már a hasamon volt. Halk sóhaj tört fel a mellkasomból, ahogy a tenyerét arra a pontra tette, ahol a szívemnek kellett volna dobognia. Néha, mikor ránéztem, vagy ő megérintett engem, úgy éreztem, újra dobogni kezd. De ez csak a képzeletem szüleménye volt. A szívem soha többé nem fog már dobogni.
Lágyan, szenvedélyesen csókolt. Én pedig, kérésének eleget téve csúsztattam föl a hátán a kezem, majd egy könnyed mozdulattal kettéhasítottam a cseppnyi anyagot. Kedvesem egy elégedett nyögéssel reagált cselekedetemre.
-Nem is tudtam teljesen kiélvezni a látványt – mormoltam a nyakába.
-Majd legközelebb – túrt bele a hajamba, hogy még közelebb húzzon magához.
-Szavadon foglak – suttogtam a fülébe, majd megcsókoltam a mögötte levő kis gödröcskét.
Kezemet lecsúsztattam a bikini alsójához, majd egy újabb egyszerű mozdulattal kettészakítottam azt is.
Gyorsan megszabadítottam magam a fürdőnadrágomtól, majd megnyitottam a zuhanycsapot és Esme után beálltam alá.
Arcát rögtön a vízsugár felé fordította. Ujjaival többször végigszántotta a haját, hogy hamarabb átnedvesedjen. Élvezettel figyeltem a mozdulatait.
Aztán kinyitotta gyönyörű szemeit, és mélyen az enyémbe fúrta a tekintetét.
Szavak nélkül is megértettük egymást. Közelebb léptem hozzá, hátát a falnak döntve. Kissé összerezzent, mikor a hideg csempe a bőréhez ért. Abszurd, hogy az én érintéseimre nem reagál így, pedig az én bőröm hidegebb, mint a csempe.
Közelebb hajoltam hozzá, majd mélyen beszívtam édes illatát, amit a víz még inkább fölerősített, és ezt ő is pontosan tudta.
Egyik kezét a mellkasomra simította, a másikkal pedig a hajamba túrt.
Őrületesen kívántam őt. Legszívesebben már most a lényegre tértem volna, de visszafogtam magam. Nem akartam lerohanni őt.
Vágyamat csak még inkább erősítette a folyamatosan hozzám simuló bőre.
Szenvedélyesen megcsókoltam őt. Csak akkor váltam el édes ajkaitól, mikor már levegőre volt szüksége, de akkor sem hagytam abba selymes bőrének kényeztetését. Ott csókoltam, ahol csak tudtam. Már mindketten hangosan ziháltunk. Szerelmem szíve őrületesen dörömbölt a mellkasában, de úgy, hogy félő volt, kiugrik a helyéről. Élvezettel hallgattam a nekem szóló dallamot, miközben széles mosoly jelent meg az arcomon a tudatra, hogy ezt én váltom ki belőle.
Kezeimet a combjaira csúsztattam, hogy lábait a derekam köré csavarjam, és így még közelebb simulhassak hozzá. Egyik kezemmel a feneke alá nyúlva tartottam őt, a másikkal pedig ott simogattam, ahol csak értem.
Tudtam, hogy ez lehetetlen, de a bőröm mintha égett volna ott, ahol hozzám ért. Ezekben a pillanatokban úgy éreztem, mintha rég nem dobogó szívem újra eszeveszett vágtába kezdene. Bár nem volt szükségem levegőre, mégis úgy kapkodtam az oxigén után, mintha az életem múlna rajta. A sok mintha… amit Ő vált ki belőlem.
Képtelen voltam tovább várni. Már készültem véghez vinni a tervemet, de szerelmem megelőzött. Kissé megemelte a csípőjét, majd magához húzott.
Ahogy eggyé vált a testünk, rögtön megtalálta a közös ritmust. Lassan, lágyan mozgattam a csípőmet, de szerelmem gyorsabb ütemre késztetett. Odahajolt a nyakamhoz, majd finoman, de határozottan megharapott, ami elégedett morgást csalt elő a mellkasomból.
Egyre gyorsabb tempót diktáltam, amire Esme egyre hangosabb nyögésekkel és sóhajtásokkal reagált. Az én torkomból is hangosabb morgások törtek elő.
Ujjaival végigszántott a hátamon és mellkasomon – csodálom, hogy nem lett tőle baja, olyan erővel csinálta.
Már nagyon közel voltam a beteljesüléshez, és úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, de mindenképpen meg akartam várni szerelmemet. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen.
Nem is kellett sokáig várnom. Néhány mozdulattal később ujjai újra a hátamba markoltak, és egy hangos kiáltás után teste gyengén hullt a karjaimba. Két erőteljesebb lökés után, pedig az én testemet is jóleső remegés járta át, miközben a torkomból még az eddigieknél is hangosabb morgást tört elő. Ujjaimmal a csempét kezdtem markolászni, megfogható dolog után kutatva, ami nem Esme egyik testrésze. Mivel semmit nem találtam, öklömmel a falba ütöttem, amitől a csempék hosszú repedésekben hasadtak darabokra.
Esme talán észre sem vette, hogy mit csináltam. Zihálva kapkodta a levegőt a karjaimban és nem úgy tűnt, mint aki felfogta, hogy mi történt körülötte.
Szorosan magamhoz ölelve kedvesemet léptem ki a zuhanykabinból, majd elzártam a csapot. Körénk csavartam egy törölközőt, nehogy megfázzon, majd elindultam vele vissza a hálószobába. Ledőltem vele az ágyra, majd már nyúltam is a takaróért.
-Sajnálom – megállt a kezem a levegőben és meglepetten fordultam feleségem felé.
-De hát mit? – kérdeztem döbbenten.
A mellkasomra mutatott, mire én is lepillantottam. Négy hosszú, párhuzamos vörös csík díszelgett a bőrömön függőlegesen.
-Ugyan! – legyintettem. – Hamar elmúlik. Tíz perc múlva már csak alig fog látszódni. Megvannak még az ujjaid? – kezdtem aggódni.
-Tökéletesen jól vannak – simította tenyerét a mellkasomra, majd szorosan hozzám bújt.
Megfogtam a takarót, majd egy mozdulattal ránk terítettem. Karjaimat a dereka köré csavartam.
-Jó éjt, édesem! Álmodj szépeket! – suttogtam a fülébe, majd lágy csókot leheltem először az ajkaira, majd a homlokára. Halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Jó éjt, Carlisle! – suttogta immáron félálomban.

Esme szemszöge

Halk neszezésre és mozgolódásra ébredtem.
-Hova mész? – kérdeztem szerelmemet.
Éppen a karjaimat próbálta finoman lefejteni magáról.
-Ne haragudj, hogy fölébresztettelek. Csak vadászni megyek – magyarázta. – De te nem akartál elengedni – kuncogott halkan.
-Oh, persze – húztam vissza kezeimet. – Menjél csak.
-Nem leszek sokáig távol. Mire reggel fölébredsz, újra itt leszek – csókolt meg, majd lassan fölkelt mellőlem. Fölvett egy nadrágot, majd visszalépett mellém. – Sietek vissza, édesem – csókolt meg újra, majd a következő pillanatban el is tűnt.
Ugyan nem olyan nyugodtan, mint máskor, mikor itt van mellettem, aludtam el újra. Jelen pillanatban a fáradság erősebb volt a hiányánál, és úgyis tudtam, hogy nemsokára visszajön.

Legközelebb, mikor fölébredtem, borzasztó hányingerem volt és forgott velem a szoba. Gyorsan a számra tapasztottam a kezem, és amennyire a szédülés engedte, kisiettem a fürdőbe. Kisebb nagyobb botlásokkal, de végül épségben eljutottam a célomig. Azonnal lerogytam a földre és a vécé fölé hajoltam.
Teljesen gyengének éreztem magam. Lassan nekidőltem a falnak. A hányingerre és a szédülésre is jó hatással volt a hideg csempe. Térdeimet fölhúztam, majd átkaroltam azokat.
Nem tudom, meddig ülhettem ott a fürdőben, de azt hiszem, elaludhattam, mert a következő, amire emlékszem, hogy két jéghideg, erős kar lassan fölemel, majd elindul velem a szoba felé. Óvatosan lefektetett az ágyra, majd gondosan betakargatott. Éreztem, hogy ráz a hideg és a fejem is nagyon fájt. A szédülés még mindig nem maradt abba és egy kicsit hányingerem is volt.
Aztán másra nem emlékszem, mert a fájdalomtól elájultam.