42. fejezet

Sziasztok!
Meghoztam a 42. fejezetet:D ugyan kicsit későn, úgyh bocsi annak aki egész este várta:((
köszi a türelmet:)) jó olvasást:)
puszi



Carlisle szemszöge

Itt tartom karjaimban a világ leggyönyörűbb nőjét, de még mindig alig hiszem el, hogy az éjszaka megtörtént. Pedig szerelmem hozzám simuló meztelen teste is ezt bizonyítja. Talán már órák is elteltek azóta, mert kint már kezdett világosodni. Csodálattal néztem végig szerelmem testén újra meg újra. Hihetetlen, mennyire gyönyörű. Ez a nő, aki képes nekem adni mindenét az örökkévalóságra. Gyengéden végigsimítottam Esme karján, mire felsóhajtott és még közelebb bújt hozzám.
Újra végigpörögtek fejemben az este eseményei. A közös fürdés az óceánban, ahogy tökéletes, puha teste hozzám simult, az együttlétünk… Én is halkan felsóhajtottam. Aztán csak néztem tökéletes testét, amíg nem kezdte el álmosan nyitogatni gyönyörű, mogyoróbarna szemeit.
-Jó reggelt! – nézett föl rám mosolyogva.
-Jó reggelt, édesem! – simítottam végig arcán.
-Hogy aludtál? – kérdezte kuncogva.
-Nagyszerűen – nevettem, majd lágyan megcsókoltam.
Csókunkat Esme hasának hangos korgása szakította félbe.
-Úgy hallom, éhes vagy – nevettem, még jobban zavarba hozva ezzel őt. – Gyere, csinálok neked reggelit – pattantam ki az ágyból. – Csak előbb behozom a bőröndöket – néztem körül a szobában, majd kirohantam a csónakhoz. Felkaptam a csomagokat, majd egy másodperc múlva már ismét a szobában voltam.
Gondolkodva nézett a bőröndjére. Feltételezem, nem tudta, mit kéne felvennie.
-Mit szólnál, ha reggeli után megmutatnék néhány szép helyet a szigeten? – nem akartam, hogy szerelmem úgy hagyja majd el a szigetét a nászutunk végén, hogy a legszebb helyeket nem is látta rajta. Persze reményeim szerint nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy eljövünk a szigetre.
-Remek ötlet – lelkesült fel Esme.
-Akkor fürdőruhát vegyél – böktem fejemmel táskára.
Aztán kinyitottam a bőröndömet. Esme is hasonlóan cselekedett.
-Na ne! – nyögött fel kedvesem, mikor meglátta az elé tornyosuló ruhákat. Rögtön visszacsapta a bőröndjének a tetejét. Arca vörös színben pompázott.
-Én megfojtom Alicet – motyogta maga elé morcosan.
-Annyira nem lehet szörnyű – vigasztaltam, hiszen teljes mértékben biztos voltam benne, hogy milyen ruhákat csomagolhatott neki Alice. A fantáziám már most meglódult.
-Én ilyeneket nem veszek föl, Carlisle! – suttogta.
-Még az én kedvemért sem? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Kíváncsi voltam azokra a ruhákra. De persze nem csak ezért mondtam ezt. – Biztos nagyon jól állnak rajtad – léptem mellé, majd megcsókoltam. – Előttem ne legyél zavarban – húzódtam el tőle, majd felkaptam egy fürdőnadrágot. – A konyhában várlak – mosolyogtam rá, majd kirohantam a szobából. Kíváncsi voltam, milyen ruhát választ. Bár rajta minden jól áll. Még egy szemeteszsákban is gyönyörű lenne.
Kinyitottam a hűtőt. Hm… talán a rántotta most is jó lesz. Azt még nem sikerült elrontanom sohasem.
Mikor elkészültem az étellel, raktam belőle egy tányérra, majd letettem azt az asztalra. Már épp fordultam meg, hogy visszamenjek megnézni, mit csinál Esme ennyi ideig, mikor megláttam őt az ajtóban. Mosolyogva állt az ajtófélfának dőlve. Elégedetten néztem végig rajta. A fürdőruhájára egy nyakban megköthető, virágos, nyári ruhát vett fel, ami éppen csak a combja közepéig ért.
-Mióta vagy itt? – kérdeztem, elterelve a figyelmemet a gondolataimról és gyönyörű idomairól.
-Csak egy-két perce – lépett hozzám közelebb. – Szép hangod van – jegyezte meg. Értetlenül néztem rá. – Az előbb – magyarázta – dúdoltál.
-Tényleg? – néztem rá csodálkozva.
Bólintott.
-Észre sem vettem – gondolkodtam el. Persze, hisz közben az éjszaka eseményeit pörgettem le újra a fejemben.
-Mi lesz a reggeli? – kérdezte gyorsan, zavartan, elterelve a témát, amin jót mosolyogtam.
-Rántotta – húztam ki neki a széket.
Leült, én pedig a vele szemben lévő széket foglaltam el.
-Hm… ebben már profi vagy – vette kezébe a villát. – Bár te mindenben az vagy – tette hozzá halkan motyogva. Biztosan azt hitte, hogy nem hallottam. Nem akartam megint zavarba hozni, így inkább úgy tettem, mintha tényleg nem hallottam volna.
-Ez így van – jelentettem ki. Rábíztam, hogy melyikre érti reagálásnak.
-Nagyon finom – nézett föl rám, mikor már a fele elfogyott a reggelijének.
-Ennek örülök.
Azonnal ette tovább a rántottát. Már nagyon éhes lehetett. Bár nem evett valami sokat tegnap este a repülőn mert izgatott volt, így nem csoda, hogy most ennyit eszik.
-Kérsz még? Látom, éhes voltál – kuncogtam.
-Nem, köszönöm. De ne nevess! Nem csoda, mozgalmas éjszakám volt – sütötte le a szemét.
-Indulhatunk akkor? – tereltem el a figyelmét zavaráról.
-Igen – bólintott rá azonnal.
-Akkor gyere! – fogtam kézen, majd felhúztam a székről. – Mutatok egy gyönyörű helyet – indultam el kifelé a házból.

Esme szemszöge

Carlisle nem akarta elárulni, hogy hova visz. Csak csöndben, mosollyal az arcán lépdelt mellettem. Aztán egyszer csak megállt. Az erdő közepén voltunk. Nem értettem, mit akar itt mutatni.
-Hunyd le a szemed – fordult felém.
-Miért? – csodálkoztam.
-Ez is része a meglepetésnek – somolygott.
Eleget tettem a kérésének és becsuktam a szemem.
-Csak ne hagyj elesni – szorítottam meg a kezét.
-Ne aggódj – súgta a fülembe, amibe egész testem beleremegett. Hirtelen nem éreztem a lábaimat. Azt hittem, összeesek, de végül sikerült állva maradnom. – Vigyázok rád.
Elkezdett vezetni engem az erdőben. Nem féltem, hogy nekimegyek egy fának, vagy megbotlok egy kiálló gyökérben. Mellette nem.
Pár lépés után megéreztem a bőrömön a nap meleg sugarait. Eddig fel sem tűnt, hogy Carlisle bőre nem csillogott, mert a házból a hátsó ajtón kilépve, szinte rögtön az erdőben voltunk.
Aztán pár lépés után apró, puha valamik érintették lágyan a bokámat. Elmosolyodtam, ahogy egy mélyebb levegővétel után rájöttem, hova is hozott engem szerelmem.
Aztán megálltunk és ő elengedte a kezemet, de nem szólalt meg.
-Carlisle? – kérdeztem meglepetten.
Hátulról két erős kar fonódott a derekam köré.
-Most már kinyithatod a szemed – mormolta a fülembe. Hűvös lehelete csiklandozta a bőrömet.
Azonnal engedelmeskedtem. A látványtól elakadt a lélegzetem. Ez volt a leggyönyörűbb rét, amit életemben láttam.
-Ez gyönyörű – suttogtam álmélkodva.
A rét szinte szabályos kör alakú volt és színes virágok díszítették, amik közül néhány helyen egy-egy fűszál kandikált ki.
-Nálad semmi sem gyönyörűbb – csókolt bele a nyakamba lágyan.
Felkuncogtam.
-Köszönöm, hogy elhoztál ide – mondtam hálásan, majd megfordultam ölelésében.
-Nem hagyhatom, hogy úgy hagyd el a szigetedet, hogy nem láttad rajta a legszebb és legromantikusabb helyeket – nézett le rám lágyan.
-Akkor már duplán kár lett volna kihagyni ezt a rétet – vigyorogtam rá, majd lerántottam magammal a fűbe. Persze csak azért sikerült, mert hagyta magát. Nevetve húzott magához és csókolt meg. Mielőtt még elmélyülhetett volna a csók, elhúzódott tőlem. Arcán boldog mosoly játszott.
-Ezt inkább estére tartogassuk – súgta a fülembe.
Fejemet ragyogó mellkasára hajtottam, miközben szorosan hozzá bújtam. Ujjaimmal körkörös mintákat rajzoltam mellkasára és hasára. Ő a vállamat és hátamat simogatta, direkt elidőzve a gerincemen.
-Gonosz vagy – néztem föl rá morcosan, mikor az egyik ilyen simítása után megborzongtam.
-Miért is? – kérdezte felvont szemöldökkel.
-Azért, mert az előbb mondtad, hogy ezt estére tartogassuk, te mégis ezt csinálod – böktem vádlón mellkason.
-Szerinted nekem nem vágykeltő minden egyes érintésed? – hangja komoly volt. – Ahogy végigsimítasz a mellkasomon… - hunyta le pár másodpercre a szemét. – Néha még tudtodon kívül is olyan érzéseket váltasz ki belőlem…
-Hm… ez hízelgő – simítottam végig a hasán, egészen a nadrágja széléig.
Látszott, ahogy izmai megfeszülnek.
-Boszorkány – suttogta rekedten, majd egy hirtelen mozdulattal maga alá fordított. Szemei már koromfeketék voltak. Elvesztem abban a szenvedélyes pillantásban.
-Ejnye! – mosolyodtam el kacéran. – Emlékszel még, mit mondtál? – motyogtam ajkaiba.
-Ha ezt szeretnéd… - húzódott el tőlem vigyorogva. – Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek az öbölbe? Vannak ott delfinek is, meg mindenféle gyönyörű halak is – pattant fel, majd a kezét nyújtotta.
-Nem érted a lényeget – mormoltam magam elé bosszúsan, de azért megfogtam a kezét.
Hangosan felnevetett.
-Dehogynem! – húzott föl a virágok közül, majd a karjaiba kapott. – De nem irányíthatsz – azzal futásnak eredt.
A szél az arcomba fújta a hajam, de nem mertem elengedni szerelmem nyakát.
-Jól vagy? – hallottam meg Carlisle aggódó hangját. Észre sem vettem, milyen erősen szorítom magamhoz. Bár ő ezt nem nagyon érezhette, nekem már kezdett zsibbadni tőle a kezem.
-Igen, csak olyan hirtelen kaptál föl – néztem fel rá. – Aztán meg a szél az arcomba fújta a hajam – magyarázkodtam.
-Bocsáss meg, nem akartalak megijeszteni – állított talpra, ami nem volt túl jó ötlet, mert megszédültem. A talaj már közelített felém, de Carlisle még időben elkapott. – Biztos jól vagy? Olyan sápadt az arcod – húzta össze a szemöldökét.
-Jól vagyok – bólintottam azonnal. – Csak egy kis szédülés.
Komolyan bólintott.
-Azért pihenj egy kicsit, nehogy megint megszédülj – vett újra a karjaiba, de most lassan és óvatosan. Aztán emberi tempóban elindult velem a partra.
A szemeimet forgattam.
-Már jól vagyok – mondtam határozottan. És tényleg, már egyáltalán nem éreztem rosszul magam.
Óvatosan letett a homokba, majd mellém ült.
-Csak pár percet – nézett rám kérlelőn. – Nem kell, hogy belefulladj a vízbe.
-Rendben, de úgyis kimentenél – bújtam közelebb hozzá, mire ő körém fonta a karjait.
-Ez kétség kívül így van, de nem vízi mentősnek tanultam – szája sarkában mosoly bujkált.
-A szájon át lélegeztetés orvosi munka – mormoltam magam elé.
Felnevetett.
-Inkább menjünk fürdeni – húzódtam arrébb, majd elkezdtem levenni a ruhám. Megpróbáltam azt a bikinit megkeresni a ruhahalmokból, amelyik elfogadható nagyságú volt. Ugyanis Alice millió olyat csomagolt be nekem, amik 1-2 cm2 takartak csak, felül és alul összesen.
Férjem kézen fogott, majd együtt indultunk el a víz felé.
-Odanézz! – mutatott Carlisle a hátam mögé, mire megfordultam. Egy pillanatig nem értettem, mit akar mutatni és azt hittem, csak viccelődik, mikor felbukkant a víztükör alól egymás után két uszony. Szélesen elmosolyodtam.
-Odamegyünk? – fordultam vissza. Nem voltak olyan messze tőlünk. Szerelmem azonban már nem volt mögöttem. – Carlisle? – kérdeztem meglepetten.
Apró vízcseppek hullottak a vállamra.
-Igen? – jött a lágy hang egyenesen a fülem mellől. Ugrottam egyet ijedtemben.
-Ez nem volt szép – néztem rá sértődötten. Persze nem haragudtam rá.
-Ne haragudj – húzott magához. Elfordítottam a fejem, amivel pont az ellenkezőjét értem el annak, amit akartam. Ugyanis így a nyakamat vette célba a csókjaival. Tudta, mik a gyenge pontjaim, úgyhogy rögtön az ütőeremet célozta meg.
-Azt hiszem – ziháltam -, a halak és a delfinek holnapra maradnak – közben visszafordítva arcomat, végre megcsókoltam.
-Benne vagyok – motyogta ajkaimba két csók között. Közben lábaimat dereka köré kulcsolta, majd kicsit beljebb húzott a vízben.