43. fejezet

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt a 43. fejezet:D a következő rész végére már tervezek egy kis "izgalmat";):P sajnos nemsokára el kell hagyniuk esme szigetét:(( de úgy tervezem, h még foktok vele találkozni a történet során;):D
jó olvasást hozzá:)) a szavazatokat továbbra is várom:D ja és persze KOMIKAT!!:DD

puszi



Esme szemszöge

Sajnos nagyon gyorsan teltek a napok a szigeten. Az éjszakai „programjaink” miatt mindig átaludtam a délelőttöket. Carlisle szóvá is tette, hogy nagyon fáradt lehetek és, hogy többet kéne aludnom, de végül sikerült meggyőznöm. Emberi életem utolsó napjait nem fogom alvásra pazarolni, ha egyszer a férjemmel is lehetek. A nászút után nem sokkal át fog változtatni. A vámpír életem első évében, pedig csak a vér fog érdekelni és nem fogom Carlislet úgy kívánni, mint most. Ki akarom használni a kettesben töltött időt.
Ma lenn voltunk a parton szinte egész nap. Csak fürödtünk és néha kifeküdtünk a napra pihenni kicsit. A naplementét is megnéztük. Szebb volt, mint amit egész eddigi életem során láttam. Mikor a nap utolsó sugarai is eltűntek a horizonton, szerelmem felsóhajtott. Bőre már nem csillogott, de így is gyönyörű volt.
-Visszamegyünk? – nézett le rám mosolyogva.
-Itt is maradhatunk, nem? – néztem rá felvont szemöldökkel.
-Persze, ha szeretnéd – simogatta meg gyengéden az arcom.
-Hát… - haraptam bele az alsó ajkamba szégyenlősen. – Szívesen itt maradnék még – nyomtam le a hátát a homokba, majd lovagló ülésben elhelyezkedtem felette.
-Esme! – mondta döbbenten.
-Igen? – hajoltam le hozzá egy csókra.
-Ma este inkább aludnod kéne – tiltakozott nem nagy meggyőződéssel. – Alig alszol mostanában.
Szavai ellenére keze már a combomon volt.
-Egyáltalán nem vagyok fáradt – csókoltam meg újra, hogy meggyőzzem. Közben kissé megmozdítottam csípőmet férfiasságán, mire halkan felnyögött. Elégedetten mosolyodtam el. Már most éreztem, mennyire kíván engem. – Amúgy is – fintorogtam színpadiasan -, milyen házasok lennénk, ha nem használnánk ki a nászutat – borzadtam el, szintén a hatás kedvéért. – Ha hazamegyünk, akkor már szülőkként kell majd viselkednünk – csókoltam meg immáron harmadszorra.
-Engem nem kell győzködnöd az éjszakai programunkról – mondta halkan. – De te tényleg nagyon keveset alszol, amióta itt vagyunk – hangja komoly volt.
-Te is – nevettem el magam. Arcvonásai kicsit felengedtek.
-Ahogy akarod – fordított hirtelen a helyzeten, így én kerültem alulra. Szenvedélyesen csókolni kezdett. Mézédes ajkai mágnesként tapadtak az enyémekre, közben nyelvével az enyémet kutatta.
-Szeretlek – motyogta ajkaimba, majd csókjaival áttért a nyakamra. – Mindennél jobban – suttogta.
-Én is szeretlek – sóhajtottam fel, mikor nyelvével végigsimított az artériámon. – Rossz vagy – nyögtem, ahogy végigsimította egyik kezével a gerincem vonalát, egészen le a fenekemig.
-Ezt mondogatom neked már évek óta – kuncogott fel.
Kezei megállapodtak a bikini felsőm csatjánál, majd egy hirtelen mozdulattal letépte rólam a felsőm.
-Carlisle! – kiáltottam fel meglepetten. Nem szokott ilyen türelmetlen lenni.
-Nem tehetek róla édesem, teljesen megőrjítesz – motyogta a melleimbe. Az egyiket a kezébe vette, a másikat pedig a nyelvével kezdte kényeztetni. A másik keze közben a combomról egy még annál is érzékenyebb pontomra csúszott. Hangosan felnyögtem, ahogy megéreztem a hideg érintést a combjaim között.
Nem tudom, meddig vonaglottam az élvezettől szerelmem karjai között, de egyszer csak mintha megszűnt volna körülöttem a világ, és én hangosan felkiáltottam, miközben testem többször is ütemesen megrándult.
Talán még el is ájultam egy pillanatra, mert a következő, amire emlékszem, hogy Carlisle apró puszikkal borítja be az arcom.
Felnyitottam szemeimet és egy aggódó, de mégis boldog szempárral néztem farkasszemet.
-Jól vagy?
-Tökéletesen – fordítottam magam alá. – Akkor most te jössz – villantottam rá szemeimet, majd lecsaptam édes ajkaira.
Kezeimet lecsúsztattam a nadrágja széléig, majd elkezdtem lefelé tolni azt. Mikor végre sikerült megszabadítanom őt a fölösleges anyagtól, elégedetten néztem végig meztelen testén. Egy félistenre hasonlított. Nem létezhet ilyen tökéletes ember a világon. Na jó, ő vámpír, nem ember, de akkor sem értem, hogyan lehet ilyen tökéletes. Az én saját Adoniszom. Csak az enyém, senki másé. A világon egyedül nekem adatott meg, hogy végignézzek gyönyörű testén, megérintsem kőkemény, mégis selymes bőrét, megcsókolhassam mézédes ajkait, és én élvezettel használom ki a lehetőségeket.
Egyik kezével megragadta a derekamat és lerántott maga mellé a homokba. Egy mozdulattal kettéhasította a még közöttünk levő ruhadarabot, ami egy reccsenéssel adta meg magát. Abban a pillanatban nem érdekelt, hogy az volt már csak az egyetlen olyan bikinim, ami elfogadható volt. Csak is szerelmem érintéseire figyeltem, és teljesen átadtam magam az érzéseknek.

Carlisle szemszöge

Már egy hete itt vagyunk szerelmem szigetén. Remekül érezzük magunkat. Bár kicsit aggódok Esme miatt. Eleinte nagyon keveset aludt, most viszont egyre többet, mégis fáradtnak látszik. Ráadásul nagyon sokat is eszik. Persze sokszor kihagyja miattam a vacsorát, bármennyire is győzködöm őt. És sokszor megszédült mostanában. Félek, hogy elkapott valami trópusi betegséget. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Ráadásul pont a nászút alatt. Ha bármi új, erre utaló jelet észlelek, azonnal hazaviszem. Az itteni betegségekre nagyon ritkán van gyógymód.
Bár látszólag nem úgy néz ki, mintha beteg lenne. Ugyanolyan vidám egész nap. Lehet, hogy csak túlreagálom a dolgot és igazából nincs semmi baja. Csak annyira aggódok érte.
Itt fekszik a karjaimban, és annyira védtelennek tűnik. De az is. Védtelen. Elég lenne egy erősebb szorítás és… Még belegondolni is rossz. De nem fogom bántani… nem tudnám bántani. Egyszer már elveszítettem őt, ez nem történhet meg megint. Abba belehalnék.
-Carlisle – ahol meleg keze az arcomhoz ért, bőröm bizseregni kezdett. – Hallasz? – lassan gyönyörű arca is bekúszott a látóterembe.
Kissé megráztam a fejem, hogy felrázzam magam bódult állapotomból.
-Igen, ne haragudj – csókoltam meg finoman. – Csak elgondolkodtam. Mit is mondtál?
-Csak annyit, hogy jó reggelt – kuncogott.
-Neked is jó reggelt – pillantottam az óra felé. – Pontosabban jó délutánt – javítottam ki magam, mikor megláttam, hogy már délután fél 2 van. Jó sokat aludtál – mondtam elégedetten.
-Igen – bólintott rá. – Most már elégedett lehetsz – mormolta.
-Az is vagyok – vigyorogtam rá. – Na gyere enni – nevettem el magam, mikor megkordult a gyomra.
Azonnal talpon voltam, majd fölkaptam a nadrágomat. Mikor visszafordultam, szerencsére még időben utána kaptam, ugyanis a feje vészes gyorsasággal közeledett az éjjeliszekrény sarkához.
-Jól vagy? – szorítottam magamhoz ijedten.
-Igen – motyogta. – Csak kicsit megszédültem.
-Kicsit? – horkantottam mérgesen.
Meglepetten nézett föl rám. Tekintete eléggé kába volt.
-Ne haragudj, nem rád vagyok mérges – simogattam meg meglepett arcát. Hogy lehettem ekkora… Halkan sóhajtottam.
-Biztosan jól vagy? – ültettem vissza őt az ágyra.
Bólintott.
-Tényleg csak egy kis szédülés – nyomta meg a „kis” szót, miközben megfogta a kezem. – Az utóbbi pár napban megesett már párszor, hogy kicsit megszédültem. Biztos csak a kimerültség miatt – nyugtatgatott.
-Rendben – sóhajtottam. – Ugye szólnál, ha bármi baj lenne? – néztem mélyen a szemébe.
-Te lennél az első, akihez fordulnék – mosolyodott el.
Ott térdeltem előtte az ágy mellett. Egyik karomat kinyújtottam felé, majd lassan magamhoz húztam. Karcsú teste lágyan simult az ölelésembe. Arcomat mellkasára simítottam és úgy hallgattam egyenletes szívverését.
-Sajnálom, csak annyira féltelek – suttogtam a bőrébe, majd finoman megcsókoltam a kulcscsontját. Csak egy lepedő takarta el testét, most mégsem reagáltam rá úgy, mint ahogy normális esetben szoktam. Talán, mert ez nem normális eset volt. Hirtelen nem is tartottam olyan rossz ötletnek az átváltoztatását. Akkor ő is olyan sérthetetlen lenne, mint amilyen én is vagyok. De hogyan is gondolhatok ilyenre? Az én Esmem, az életem, ami mindennél fontosabb számomra, egy szörnyeteggé váljon? Nem értem, miért akarja ezt a borzalmas életet. Én gyűlölöm magam amiatt, ami lett belőlem, pedig én soha egyetlen embert sem gyilkoltam meg. De talán nem is emiatt… Ha én nem lennék vámpír, akkor Esme sem akarna az lenni. Viszont akkor Dominic végzett volna vele ott az erdőben. Vagy, ami még rosszabb, átváltoztatta volna. Akkor sohasem hall a vegetáriánus életmódról, vagy már túl késő lesz. De nem! Nem gondolhatok ilyenekre! Itt van velem és még ember. Ki kell használnom ezt a maradék kis időt. Valahogy meg kéne győznöm. De ez lehetetlen. Alice is az ő pártján áll. És ha már Alice, akkor Jasper is. Rose sem érti, miért választaná ezt az életet, de szívesen a családtagjává fogadná így is.
-Carlisle – fordította maga felé az arcom. – Tudom, hogy mit érzel. Akármit is hiszel, én tudom – tette mutatóujját a számra, mikor tiltakozni akartam. – Mikor Dominicot és Danielt üldöztétek… Mikor a vámpírnő ránk támadott… Veszélyben voltál, és én féltettelek. Tudom, mit érzel – ismételte meg.
-Szeretlek! Tudom, hogy ez nem mentség a tetteimre, de nagyon-nagyon szeretlek! – mosolyogtam rá halványan.
-Én is nagyon szeretlek! – jelent meg az ő arcán is egy mosoly. – Most viszont már tényleg ennem kéne – kuncogott, mikor a hasa hangos korgással adta tudtunkra kérését.
-Rendben – bólintottam rá. – Aztán pedig jön a napi túránk. Van egy meglepetésem nem messze innen.
-Oké – lelkesedett be szerelmem, majd ruhák után kezdett kutatni. Mivel az övéi tegnap este elszakadtak, így csak egy bugyit halászott elő a bőröndjéből, felülre pedig a földön heverő ingemet vette fel.
-Hm… jól áll neked az ingem – simítottam végig hátulról a fenekén.
-Köszönöm – motyogta elpirulva, mire felnevettem. – Ne nevess ki! – bökött morcosan mellkason, de a szája sarkában mosoly bujkált.
Visszavettem a nevetésből, de a mosolyt nem tudtam letörölni az arcomról.
-Na gyere – kaptam a karjaimba, majd elindultam vele a konyhába.
-Hé, tegyél le! – nevetett.
-Miért tennélek? – néztem rá felvont szemöldökkel. – A feleségem vagy – vigyorogtam elégedetten. – Az enyém vagy – adtam gyors csókot ajkaira.
Közben kiértem a konyhába, ahol leraktam őt egy székre.
-Mi lesz az ebéd? – kérdezte, átvéve a vigyorgásom. Na ezzel most megfogott.
Hát, mit szeretnél?- emlékszem, hogy valahol kell lennie egy szakácskönyvnek.
-Majd én megcsinálom – állt föl nevetve a székről. – Addig te helyezd magad kényelembe.

Hamar végzett az ebédje elkészítésével. Minden egyes mozdulatára odafigyeltem, hogy legközelebb már én is meg tudjam neki csinálni. Vicces, nem? Három éve egy házban élünk, és én még mindig nem tudok neki egyetlen ételt sem elkészíteni. A rántottán kívül persze. Én délután jövök csak haza a munkából, addigra Esme már megebédelt. Bár már nem sokáig lesz szüksége emberi ételre. Sajnos!
-Végeztél az evéssel? – kérdeztem, miután lenyelte az utolsó falat valamit is. Arra inkább nem kérdeztem rá, hogy mit evett, mert borzasztó szaga volt. Nem értem, hogyan tudják megenni ezt az emberek.
-Igen – bólintott rá. – Mit vegyek föl? Úgy értem, fürdőruhát, vagy…
-Fürdőruhát – vágtam rá azonnal. – De most én választok.
Ijedten nézett rám.
-Carlisle – nyögte szerelmem kétségbeesetten.
-Ugyan már, csak egy fürdőruha. Este úgyis elszakad – kuncogtam.
-Rendben – sóhajtott megadóan.
Visszamentünk a szobába. Leültem a bőröndje mellé törökülésben, majd elkezdtem válogatni a több tucat bikini között. Volt, amitől már most meglódult a fantáziám, de ezeket csak félreraktam. A legjobbat kerestem, és meg is találtam nem sokkal később.