39. fejezet

Sziasztok!
És itt a 39. fejezet:D most néhány könnyedebb fejezet lesz, mint ahogy ez is:D nem akarom elrontani a nászútjukat:D aztán majd megint jön valami (és valaki(k)) ami majd kicsit felbolygatja tökéletes életüket:P:D - ne aggódjatok... még koránt sincs vége az izgalmaknak:D de most egy ideig még nem kell aggódnotok:D;)
jó olvasást:)
puszi:CC&EC



„Csendes éjszakában elkerül az álom, minden porcikámmal te utánad vágyom. Suttog a némaság ábrándos meséket, azt súgja halkan, látni szeretnélek.”


Esme szemszöge

Szinte föl sem tűnt az idő múlása. Csak arra eszméltem föl, hogy még egy nap, és már Mrs. Cullen leszek. Milyen jó ebbe belegondolni. Carlisle felesége… Mrs. Esme Cullen… hm…
Alice gyönyörű ruhát „varázsolt” nekem. Az alakja nem különbözött egy átlagos menyasszonyi ruhától, de a kialakítása… Egyszerűen csodálatos volt az egész. Nagyon sok munkája volt vele neki és Rosenak is.
Egyetlen hátránya volt az esküvő közeledtének. Maximum napi egy órát tölthettem el kettesben szerelmemmel, és már talán ezzel is sokat mondok. Persze ebben benne volt a reggeli, az ebéd és a vacsora ideje. Az utóbbi két hétben alig láttam kedvesemet és már nagyon hiányzott. Még az éjszakákat sem mindig tölthettem vele.
-Alice, kérlek, hadd menjek le Carlislehoz – néztem rá könyörgőn.
-Mindjárt mehetsz, de ők is nemsoká indulnak a legénybúcsúztatóra.
-Már annyi az idő? – hüledeztem.
-Este 8 óra van, Esme – kuncogott.
Hát akkor most sem leszünk valami sokáig kettesben. De nem fogom megint felhúzni magam ezen. Holnap esküvő, aztán nászút. 2 teljes hét kettesben a szerelmemmel. Bár azt nem tudom, hogy hova megyünk, de ha Carlislelal lehetek, akkor mindegy is.
Kopogtatás zavarta meg a gondolataimat.
-Várj egy kicsit, még nem jöhetsz be – szólt ki Alice. – 5 perc. Emeld föl a karodat – utasított engem, majd szép lassan lehúzta rólam a ruhát. – Öltözz fel! – mondta mosolyogva. – Carlisle már nagyon türelmetlen.
Erre a mondatra azonnal felélénkültem és rögtön a szekrényemhez – bocsánat –, gardróbomhoz rohantam. Fölkaptam az első ruhákat, amik a kezembe kerültek, majd gyorsan felöltöztem.
-Köszönöm – nyomtam egy puszit Alice arcára, hogy elengedett, majd az ajtóhoz siettem és kinyitottam azt. Azonnal szerelmem nyakába ugrottam.
-Hm… hízelgő, hogy ennyire vágysz a társaságomra – súgta a fülembe. Hallottam a hangján, hogy mosolyog közben.
-Talán neked nem hiányoznak a kettesben töltött órák? – böktem vádlón mellkason.
-Dehogynem! De gondolj arra, hogy holnap estétől kezdve 2 héten keresztül csak egymással foglalkozhatunk majd – motyogta a számba. – Senki sem fog minket zavarni. És nem lesz ott Alice, hogy elvigyen tőlem vásárolni és ruhát próbálni – kuncogott.
-Szerencsére! Azt hiszem, egy időre most megutáltam a vásárlást – nevettem.
-Gyere – fogta meg a kezem. – Nemsokára indulunk a fiúkkal. Legalább ennyi időt hagynak nekünk – sóhajtott. Persze nagyon szerettük a gyerekeket és a Denali családot is, de azért szükségünk volt néha egy kis egyedüllétre.
Szerelmem szó nélkül feküdt el az ágyon, majd engem magával húzott. Szorosan hozzá bújtam. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudjuk, mit érez a másik. Csak feküdtünk egymás karjaiban, néha egy-egy csókot lopva a másiktól. Közben ő gyengéden simogatta a hátam.
-Elárulod, hogy hol lesz a nászutunk? – kérdeztem hirtelen. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy hova megyünk, de eddig ahányszor rákérdeztem, egyszer sem mondta el.
-Nem – ingatta a fejét mosolyogva. – És nem fogod kihúzni belőlem – tette hozzá, miután még közelebb bújtam hozzá és végigsimítottam a mellkasán. – Bármit is teszel, nem mondom el. Légy türelmes! – csókolt meg lágyan. – Kicsit több mint egy nap múlva már ott leszünk.
-Egy nap? – kérdeztem hitetlenkedve. – Hova megyünk, Ausztráliába? – nevettem.
-Hát nem egészen – kuncogott. – Annál kicsit közelebb van – ült föl az ágyban, hátát az ágytámlának döntve.
-Pontosan merre? – térdeltem két combja közé, ráülve a sarkamra. Kezemet combomra simítottam.
-Nem fogom elmondani – ingatta a fejét.
-Kérlek! – néztem rá a szempilláim alól.
-Csak annyit mondhatok, hogy Riotól nem messze van a hely, ahova megyünk – simított végig a karomon.
Szélesen elmosolyodtam. Ha ezt ki tudtam belőle húzni, akkor a pontos helyszínt is ki tudom.
-Arról ne is álmodj – nevetett. – Többet nem szedsz ki belőlem.
-Honnan...? – kezdtem bele.
-Ismerlek – mondta egyszerűen.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
-Mindjárt megyek! – szólt ki. – Sajnálom – rakta le lábait az ágyról, majd visszafordult, hogy magához húzzon. – Ne hagyd, hogy Aliceék felidegesítsenek reggelig – nevetett, majd hosszan megcsókolt. Bólintottam. Elsétált az ajtóig, de miután kinyitotta azt, megállt. – Az oltárnál találkozunk – mosolygott.
-Fehérben leszek – kuncogtam.
Nevetve tűnt el az ajtó mögött. Szinte még láttam az arcát, Alice máris a szobában termett, a lányokkal a sarkában.
-Akkor kezdődhet is a leánybúcsúztató – mondta vidáman, majd lerakott az ágyamra sorban három kis dobozt. Kinyitotta az elsőt, majd keresgélni kezdett benne. – Rose!
-Tied a forma, enyém a többi – nem nagyon értettem, miről beszélnek, de aztán megláttam Alice kezében egy körömreszelőt, és rögtön rájöttem, mit akarnak.
-És a többiek mit csinálnak? - kérdeztem Kateékre nézve, akik közben leültek a szőnyegre.
-Tökéletesítik a díszítést – válaszolt Alice. – Már készen van, csak gondoltam jobb, ha más véleményét is kikérem.

Az este további része nagyrészt eseménytelenül telt. Alice tökéletes formájúra reszelte a körmeimet, Rose pedig gyönyörű külsőt varázsolt nekik.
Nem engedték meg, hogy megnézzem a díszítés terveit. Pontosabban Alice nem engedte. Azt akarta, hogy meglepetés legyen, és akkor lássam először, mikor a szertartás kezdődik. Milyen butaság. Mióta kell rejtegetni a díszítést a menyasszony elől? Ehhez semmilyen babona sem fűződik. Azt még elfogadtam, hogy Carlisle nem láthat a menyasszonyi ruhámban, pedig én egyáltalán nem hiszek az ilyen babonákban. Mondjuk, a vámpírok létezését is csak babonának hittem sokáig, és lám… kiderült, hogy mégis léteznek.
-Most már aludnod kéne – törte meg Kate a hosszú csendet.
-Igen, nem lenne jó, ha holnap fáradt lennél – bólogatott helyeslően Alice is. – Fürödj le gyorsan, aztán bújj ágyba minél hamarabb – utasított, majd elkezdte összeszedni az eddig használt dolgokat az ágyról.
Én meg bementem a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Megnyitottam a csapot és vártam. Közben leültem a kád szélére, arcomat pedig tenyerembe hajtottam. Teljesen ki voltam merülve. Az előző esküvőm előtt nem volt ilyen nagy felhajtás. Bár azt nem Aliceék tervezték – fintorogtam magamban. – Nem fogok ezek miatt idegeskedni – döntöttem el. – A holnapi lesz életem legszebb napja, és ezt nem fogom elrontani.

-Esme, ideje felkelned! – jött be Alice a szobába, majd egy suhanás után vakító fény töltötte be a szobát. – Szörnyen nézel ki – ingatta rosszallóan a fejét.
-Nem bírtam aludni – nyújtózkodtam nagyot. – Túlságosan izgatott voltam.
-Remélem, Rosenak sikerül eltüntetnie a karikákat. Irány a fürdő, különben sohasem végzünk – rántotta le rólam a takarót, majd megfogta a kezemet, és a fürdő felé kezdett húzni. – Be a kádba – utasított, mire lekapkodtam magamról a ruháimat és beleültem a jó meleg vízbe. – Hol lehet? – nem nagyon értettem, hogy mit motyog, mert félig a szekrényben volt. – Á, megvan! Ezzel mosd meg a hajad, és tessék itt egy tusfürdő is – rakott le a kád szélére két flakont. – Siess! – azzal kirohant a fürdőből.
-Most nem jöhetsz be, Carlisle – hallottam meg ismét a hangját. – Éppen fürdik, és amúgy sem láthatod a szertartásig. Így is sietnünk kell, hogy el tudjunk készülni időben.
Mivel ezek után már egy szót sem hallottam, így folytattam a fürdést.
Mikor végeztem, kiszálltam a kádból, majd jó alaposan megtörölköztem. A törölközőt magam köré csavarva léptem ki a fürdőből. Rögtön megakadt a szemem az ágyon fekvő ruhadarabokra. Ruhadarab? Inkább csipkekollekció.
-Alice! – tudtam, hogy meghallaná akkor is, ha rendes hangerővel mondanám ki a nevét, mégsem így tettem.
-Igen? – jelent meg ártatlan képpel az ajtóban, pedig pontosan tudta, hogy mi a bajom.
-Én ezt nem veszem föl – emeltem magam elé a kikészített fehérneműt.
-Dehogynem! – termett előttem. – Mi a bajod vele? – kérdezte értetlenül.
-Szerinted? – ironizáltam.
-Szerintem Carlislenak tetszene – somolygott. – Csak nézd meg magadon is – unszolt.
Sóhajtottam, majd a fehérneművel a kezemben a fürdő felé indultam ismét. Nem akartam, hogy Alice lássa a reakciómat, ha netalántán mégis tetszene, amit látok. Fintorogva, de azért óvatosan vettem föl. Azért elszakítani nem akartam. Aztán elsétáltam az egész alakos tükörig. Csukott szemmel megálltam előtte, majd egy mély levegővétel után fölpillantottam. Elakadt a lélegzetem a látványtól.

Carlisle szemszöge

-Mehetünk? – fordult felém Eleazar.
Bólintottam.
-Remek! – csapta össze a tenyerét Jasper. – Akkor induljunk – nyitotta ki a bejárati ajtót.
Mind a hárman futásnak eredtünk az erdő felé.
-Merre megyünk? – futottam Jasper mellé. Ugyanis egymás mögött futottunk, hogy ne tudjak elmenekülni és visszamenni Esmehez. Így értelemszerűen Jasper előttem, Eleazar pedig mögöttem futott.
-A hegyekbe – válaszolta könnyedén. – Reggelre éppen visszaérünk, így még lesz jó pár órád elkészülni.
Egy órába telt csak, mire megérkeztünk a kiszemelt helyre.
-Mire vadásszunk? – szagolt bele a levegőbe Eleazar. – Ha jól érzem, van medve arra – mutatott kelet felé -, szarvas és puma, pedig arra – mutatott most északnak.
-A puma és a szarvas tökéletes lesz. Nektek megfelel? – kérdeztem, mire csak bólintottak, majd futásnak eredtünk.
Hamar végeztünk a vadászattal, pedig én többet ettem a szokásosnál. Nem akartam még a legkisebb gondot sem létezésem leggyönyörűbb napján… és éjszakáján.
Leültünk egy rétre beszélgetni. Egészen hajnalig kint voltunk, majd mikor elkezdett felkelni a nap… – itt elakadtam. – Felkel a nap? Ezek szerint ma szép idő lesz. Alice biztos látta és azért választotta ezt a napot. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon.
-Gyönyörű napunk lesz – mosolygott Eleazar is. – Jó időpontot választottatok.
-Igen, majd meg kell köszönnöm Alicenek. Mehetünk?
-Igen – mondták egyszerre.

Amint hazaértünk, én rögtön Esme szobája felé vettem az irányt. Mikor odaértem, bekopogtam.
-Most nem jöhetsz be, Carlisle – hallottam meg Alice hangját. – Éppen fürdik, és amúgy sem láthatod a szertartásig. Így is sietnünk kell, hogy el tudjunk készülni időben – magyarázta sietve.
Ha Alice nem engedi, akkor nem fogok bejutni, ez biztos. Nagyot sóhajtottam, majd elindultam Jasper szobája felé. Mivel a lányok elfoglalták a szobánkat, így én Jaspernél készülődtem. Először a fürdőbe mentem, hogy alaposan megmosakodjam. Hosszú ideig csak áztattam magam a kádban, és sorban szedegettem elő az emlékeimet a fejemből. Az első találkozásunk, mikor eltörött a lába és én láttam el a sérülését. Mikor először kimondta álmában, hogy szeret. Még most is hihetetlen ez a gondolat. Ha nem tudnám, hogy egy vámpírnál ez képtelenség, azt hinném, álmodok. Aztán ott van még az első csókunk. A kettesben töltött órák. Mikor megkértem a kezét és ő igent mondott.
Folyamatosan ezek a gondolatok keringtek a fejemben. Mikor az esküvőhöz értem, újra visszatértem az első találkozásunkra és ismét végigfuttattam fejemben azt a napot és az elmúlt majdnem három évet.
-Carlisle! – szakította meg gondolataimat Eleazar hangja. – Siess, ha nem akarsz elkésni.
Szentséges ég! Vajon mióta lehetek itt a fürdőben. Azonnal kiugrottam a kádból, majd villám gyorsan megtörölköztem. Derekam köré csavarva a törölközőt mentem át a szobába, majd fölvettem a kikészített öltönyt. Alaposan eligazítottam a nyakkendőt és a gallért, hogy tökéletesen nézzek ki. Gondosan megigazítottam a hajamat is. Közben ránéztem az órámra. Fél 12. Kicsit több mint fél óra múlva Esme már a feleségem lesz. Levakarhatatlan mosoly jelent meg erre a gondolatra az arcomon. Elindultam, hogy lemenjek a nappaliba, de a lépcső felénél megtorpantam. A földszint gyönyörűen volt kidíszítve. Szinte tátott szájjal folytattam az utamat és ültem le a kanapéra. Aztán már csak vártam. Vártam, hogy elteljen az a maradék kis idő, mikor végre újra megpillanthatom szerelmemet. A leendő Mrs. Cullent.

A menyasszonyi ruha