11. fejezet

Esme szemszöge

Miután Carlisle elment, pár percig egyikőnk sem szólalt meg. Csak ott álltunk egymással szemben. Én az ajtót néztem, ahol szerelmem az előbb távozott, Alice pedig engem.
-Esme, én nagyon sajnálom, amiket mondtam – törte meg végül ő a csendet. – Én nem…
-Alice, megértelek. Én is Carlisle mellé álltam volna ilyen helyzetben, ahogy ő is mellém állt most – vágtam a szavába. – Nem haragszom rád – öleltem meg.
-Köszönöm – suttogta szipogva.
-Ne sírj, Alice! – simogattam a hátát.
-Mit szeretnél csinálni, amíg Carlisle vadászik? – kérdezte terelésként.
-Tudod, hallottam a veszekedéseteket, és lenne pár kérdésem.
-Kérdezz nyugodtan! Megígérem, hogy amire válaszolhatok, arra fogok is – húzott a kanapéra, majd mind a ketten leültünk.
-Az első az az lenne, hogy tényleg nem veszekedett még veletek Carlisle ezelőtt sohasem?
-Tényleg – bólintott. – Ezért ment el Jasper messzebbre körülnézni. Még sosem látta ilyennek Carlislet, és én sem.
-Értem – bólintottam. – És miből gondoltad azt, hogy Carlisle sem hisz nekem?
-Hát… - habozott. – Jasper mondta – nyögte ki végül. – De hisz neked, csak ő is úgy gondolja, lehet, hogy sok volt neked ez így egyszerre – tette hozzá gyorsan.
-Nem kell megmagyaráznod, Alice. Nem haragszom egyikkőtökre sem – nyugtattam meg. – Csak nem esett jól, hogy miattam veszekedtetek. Amúgy hogy értetted azt, hogy nem kell mindenből nagy ügyet csinálnia? – kérdeztem kíváncsian.
-Tudod, Carlisle nagyon aggódik érted. Főleg mióta Dominic elrabolt. Azóta minden egyes mozdulatodra odafigyel. És azért mondtam ezt, mert amint te valami furcsát észlelsz, még ha jók is a megérzéseid, ő rögtön ugrik. Aztán addig nem nyugszik, amíg meg nem találja a megoldást. Carlisle nagyon félt téged.
-Így már értem – ásítottam egyet. Alice elmosolyodott.
-Úgy látom, álmos vagy.
-Hát, nem sokat aludtam az éjjel – néztem rá jelentőségteljesen. Szomorúan lehajtotta a fejét. – Jaj, Alice, nem azért mondtam – simogattam meg az arcát. – Amúgy lehetne még egy utolsó kérdésem? – kérdeztem óvatosan.
-Ki vele – sóhajtott.
-Mi az a Volturi és ki az a Dimitri? – kérdeztem kíváncsian. Alice összeráncolt szemöldökkel, elgondolkozva nézett rám, majd pár perc csend után megszólalt.
-Szerintem jobb lenne, ha ezt Carlisle mondaná el majd neked. Ő többet tud róluk.
-De hát miért?
-Majd Carlisle mindent elmesél! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
-Rendben – sóhajtottam fel.
-Most már ideje lenne lefeküdnöd.
Csak bólintottam, majd fölfelé indultam a szobámba. Észrevettem, hogy Alice is követ, mire kérdőn néztem rá.
-Megígértem Carlislenak, hogy vigyázok rád – mentegetőzött. Fölsóhajtottam. Jól esik, hogy ennyire aggódik értem, de ez nem mehet így tovább. Beszélnem kell vele.
-Elmegyek a fürdőbe – jelentettem ki, majd összeszedtem a fürdéshez szükséges dolgokat és bementem a fürdőbe.
Megnyitottam a meleg vizet, majd míg vártam, hogy megteljen a kád, levettem a ruháimat és lemostam magamról a sminket, majd föltűztem a hajam, hogy ne legyen vizes. Mire végeztem megtelt a kád is, így elzártam a csapot és habfürdőt öntöttem a vízbe. Ezután beleültem a forró vízbe. Kellemes nyugalommal töltött el, mint mindig. Ha már semmi sem segített, egy jó forró fürdő mindig megnyugtatott. Kb. fél óráig áztathattam magam, mikor éreztem, hogy a víz hűlni kezdett, így lassan kiszálltam a kádból, majd alaposan megtörölköztem. Miután kész voltam, jutott eszembe, hogy nem hoztam be magammal semmilyen ruhát sem, így az ajtóhoz indultam. Mikor kinyitottam azt, meglepődve vettem észre, hogy Alice áll ott, ruhával a kezében, és mosolyog.
-Azt hittem nem látod a jövőmet – mosolyogtam rá. – Köszi – vettem el kezéből a ruhákat.
-Szívesen! És amúgy nem látom, csak észrevettem, hogy nem vittél be magaddal ruhát.
Visszacsuktam a fürdőajtót, majd fölvettem először a fehérneműt, viszont mikor megláttam, hogy milyen hálóinget adott Alice, szörnyülködve néztem végig a kezemben tartott ruhadarabon. Lila, pántos, épp hogy valamit takaró, elég mélyen dekoltált, pántos hálóing. Résnyire kinyitottam az ajtót és láttam, hogy Alice az ágyamon ül. Az ajtó nyitódására fölkapta a fejét.
-Alice, ugye ezt nem gondoltad komolyan? – mutattam föl a hálóinget.
-Miért, mi a bajod vele? – kérdezte csodálkozva.
-Csupán az, hogy nem a sarokra megyek! És nem akarok megfázni - mondtam gúnyosan. – Alice, én ilyet nem veszek föl csak úgy.
-Carlislenak sem? – kérdezte csalódottan.
-Alice! – szóltam rá.
-Kérlek! Majd fűtünk – nézett rám kiskutyaszemekkel. Ez így nem igazság. Nem teheti ezt velem.
-Rendben – adtam végül meg magam. Nem tudok ellenállni azoknak a kutyaszemeknek.
-Köszönöm – mosolyodott el szélesen. Én csak a fejemet ráztam, majd becsuktam az ajtót és fölvettem a hálóinget. Miután már rajtam volt, nehezen ugyan, de rávettem magam, hogy belenézzek a tükörbe. A látványtól viszont tátva maradt a szám. Ez a hálóing kifejezetten jól állt. Úristen! Mit fog gondolni rólam Carlisle, ha meglát ebben a hálóingben.
Kimentem a fürdőből a szobámba, ahol ismét Alice-szel találkoztam. Az ágy mellett ült egy széken. Bebújtam az ágyba, majd rá mosolyogtam. Ugyan már jócskán hajnalodott, de én már nagyon fáradt voltam.
-Jó „éjszakát”, Esme! Álmodj szépeket – mondta, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Köszi. Neked is – nevettem, mire ő is felkuncogott.
Megpróbáltam aludni, de nem nagyon akart sikerült. Hiányzott valami. Vagy inkább valaki. Az utóbbi 2 hétben megszoktam, hogy mindig Carlisle-lal alszom el és most, hogy nincs itt velem, nagyon hiányzik. Már bántam, hogy elküldtem vadászni, de mégsem lehet mindig mellettem. Ha én is vámpír lennék, nem kéne egy percet sem nélküle töltenem, ráadásul még vigyáznia sem kéne rám. De hát min gondolkozom? Hogy én vámpír? Mi lenne, ha nem tudnám megállni és megölnék valakit. Nem tudnék azzal a tudattal élni, hogy gyilkos vagyok, hogy ártatlan emberek vérével csillapítom a szomjamat. Nem szabad ilyeneken gondolkoznom! Azután elaludtam.

Körülöttem mindenhol fekete csuklyás alakok és számomra ismeretlen emberek, de holtan. Mellettem hatalmas tűzrakás ég, nem messze, pedig egy patak csordogál. Őrületesen kapar a torkom, amit nem értek, hogy mitől van. A következő pillanatban, pedig már talpon is voltam. Nagyon gyorsan mozogtam. Pont, mint egy… mint egy… vámpír. Azonnal a patakhoz rohantam és mikor megláttam a tükörképem, leesett az állam. Egy eltorzult arcú nővel néztem farkasszemet, akinek a szemei vörösen izzottak, bőre falfehér volt és csodálatosan nézett ki. Kellett pár perc, míg felfogtam, hogy ez a nő tényleg én vagyok. Úgy néztem ki, mint akit épp az előbb kínoztak meg. Vámpír vagyok! De hát ez nem lehet! Hogyan?
Ismét körülnéztem és jobban szemügyre vettem a halott embereket. Észrevettem, hogy mindnek a nyakán apró félhold alakú seb van. Tehát ezt én tettem. Én öltem meg őket. Ezeket az ártatlan embereket. Gyilkos vagyok. Térdre rogytam, és halk zokogásba kezdtem. Éreztem, hogy valaki megérinti az arcom. Fölnéztem és az ámulattól meg sem bírtam szólalni. Egy kisgyerek állt előttem, aki teljesen úgy nézett ki, mint Carlisle, csak gyerekként.
-Carlisle? – kérdeztem tétován. Ő csak a fejét rázva mosolygott. Hirtelen lépések zaja ütötte meg a fülemet. Elkaptam tekintetem a kisfiú gyönyörű arcáról és fölpillantottam.
Bár ne tettem volna. A csuklyások között megjelent két vörös köpenyes alak, akik egy férfit cipeltek. Ahogy közelebb értek, felismertem a férfit, akit hurcoltak. Carlisle volt az. Nem messze tőlünk megálltak, majd két másik csuklyás alak felénk közeledett. Automatikusan húztam magamhoz a kisfiút. Nem értettem a reakciómat. Csak annyit tudtam, hogy akár az életem árán is meg kell védenem őt. A két csuklyás közben elénk ért és a fiúért nyúltak, de én nem engedtem, hogy hozzá érjenek.
-Rendben, akkor a férfivel kezdjük – szólalt meg egy mély, rekedtes hang, mire a két vörös csuklyás elindult Carlisle-lel a tűz felé. Rögtön leesett, hogy mit fognak tenni. Nem hagyhatom, hogy megöljék.
-Szeretlek, Esme! – nézett még egyszer utoljára a szemembe.
-Neeeem! – ordítottam, mire minden szempár rám szegeződött, de a két alak nem állt meg. Hirtelen tépték darabokra testét, majd darabjait a tűzbe hajították. - Carlisle! – zokogtam.

-Ssh, Esme, semmi baj! Csak egy rossz álom - suttogta egy bársonyos hang. Rögtön felismertem, hogy ki az.
-Oh, Carlisle – borultam a nyakába és karjaimat szorosan nyaka köré fontam, majd csak sírtam. Próbált csitítani és megnyugtató szavakat mormolt a fülembe, de semmi nem hatott. Rémes álom volt és csak remélni mertem, hogy nem ugyanaz a képességem, mint Alicenek.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el azóta, de végre csitulni látszott a sírásom.
-Jobban vagy? – kérdezte Carlisle. Csak bólintottam. – Szeretnél róla beszélni? – kérdezte óvatosan. Észre sem vettem, hogy végig az ölében ültem, miközben ő a hátamat és hajamat simogatta. Bólintottam, majd nagy levegőt véve belekezdtem.
-Álmomban egy nagy réten voltam, ami mellett egy patak csordogált. A réten körbe fekete csuklyás alakok voltak, mellettem, pedig egy csomó halott ember – ennél a résznél lehajtottam a fejemet. Nem bírok a szemébe nézni, miközben elmondom neki, hogy megöltem jó néhány ártatlan embert. –, nyakukon félhold alakú seb. A torkom nagyon kapart. A patakhoz rohantam és mikor belenéztem, vámpírként láttam magam. És a szemem vörösen izzott – végigfolyt egy könnycsepp az arcomon, de most senki nem törölte le. Tehát bántja, hogy képes lennék embereket ölni. De ez nem igaz. – Térdre rogytam a földön, és sírni kezdtem. Egyszer csak éreztem, hogy valaki megérinti az arcomat, mire fölpillantottam. Egy kisfiú állt előttem, aki pont ugyan úgy nézett ki, mint te. Aztán lépések zaját hallottam, majd megjelent két vörös csuklyás alak, akik téged cipeltek és megálltak nem messze tőlünk. Ezután elindult felénk két fekete csuklyás, mire én akaratlanul is közelebb húztam a fiút magamhoz. Nem értettem, hogy miért, de akár az életem árán is megvédtem volna. Erre egy mély férfihang ezt mondta:
- Rendben, akkor a férfivel kezdjük – majd a két vörös csuklyás elindult veled a tűz felé.
-Szeretlek, Esme! – mondtad.
Fölordítottam, mikor rájöttem, hogy el akarnak égetni, mire mindenki rám nézett, de a csuklyások nem álltak meg. Hirtelen tépték darabokra a tested, majd a darabjaid a tűzbe dobták – hangom a mondta végére már alig volt hallható, könnyeim ismét folyni kezdtek. – Itt megint fölordítottam, majd fölébredtem.
Nem mertem a szemébe nézni. Nem bírtam volna elviselni megvető tekintetét. Már jó pár perce ültünk mozdulatlanul, mire végül megszólalt.

Carlisle szemszöge

-Megígérem, hogy vigyázni fogok rá és egy pillanatig sem tévesztem szem elől – ígérte Alice.
Bólintottam, majd adtam egy csókot Esmenek.
-Sietek vissza – mondtam, és már ott sem voltam.
Berohantam az erdőbe és mikor már elég messze voltam a háztól ahhoz, hogy ne érezzem illatát, beleszagoltam a levegőbe. Rögtön megéreztem két szarvas illatát. Azonnal utánuk vetettem magam, majd pár másodperc múlva már ott is voltam nem messze tőlük. Azonnal ráugrottam a közelebbire, majd mikor végeztem vele, a másikat is elkaptam. Még a második szarvas leterítése után sem voltam teljesen jól lakva, pedig általában elég szokott lenni ennyi. Valószínűleg azért, mert már két hete nem vadásztam és szinte végig Esme mellett voltam. Ismét a levegőbe szagoltam, mikor megéreztem Jasper illatát. Azonnal követni kezdtem és mikor megtaláltam, egy fa mellett ült, fejét térdeire hajtva, kezeivel, pedig lábait kulcsolta át. Odamentem és leültem mellé, mire fölnézett. Meglepettséget láttam a szemeiben, majd hirtelen lesütötte tekintetét.
-Carlisle, én… sajnálom. Nem kellett volna egyből letámadnom titeket, de már nagyon kiborítottak az érzelmek. A legerősebb ráadásul a te aggodalmad volt, így nagyon haragudtam rád akkor e miatt. De én nem így akartam.
-Semmi baj, Jasper. Esme sem haragszik – tettem még hozzá, mert láttam, hogy tiltakozni akar. Meglepetten nézett rám.
-Tényleg nem? – kérdezte csodálkozva.
-Tényleg – mondtam mosolyogva. – Jasper, kérlek, gyere haza. Nagyon hiányzol Alicenek.
-Szegény Alice – sóhajtott föl. – Csak is miattam mondta azt, hogy Esme csak képzelődik. Éreztem. Aztán még csak el sem köszöntem tőle.
-Találtál valamit? – kérdeztem kíváncsian.
-Igen… - habozott – két halott turistát. A nyakukon félhold alakú sebhely volt és testük tele volt zúzódásokkal.
-Akkor tehát tényleg járt erre valaki – állapítottam meg.
-Igen, viszont semmilyen szagot nem éreztem. Nagyon furcsa volt. Körbeszaglásztam a holttestek körül, de semmi.
-Szerintem menjünk haza. Már egész sötét van – eszembe jutott, megígértem Esmenek, hogy sietek. Fölálltam mellőle, ő viszont nem nagyon akart jönni.
-Biztos? – kérdezte bizonytalanul.
-Igen – mondtam határozottan. – Viszont előbb még vadászunk egy kicsit, mert igazából ezért jöttem el otthonról. Esme elküldött – fintorogtam, mire fölnevetett.
-Teljesen elvette az eszedet ez a nő – kuncogott.
-Lehet, de élvezem – mosolyogtam rá, majd ismét zsákmány után kezdtem kutatni. Újbóli két szarvas után visszaindultunk. Amíg én vadásztam, Jasper is elkapott egy medvét.
Mikor hazaértünk, rögtön Esme szobája felé vettem az irányt. Még visszafordultam a lépcsőtől Jezz-hez egy bíztató mosoly kíséretében, majd fölmentem az emeletre. Benyitottam a szobába. Alice rám nézett és elmosolyodott. Egy „köszönöm”-öt formált ajkaival, majd nyomott egy puszit az arcomra és kiment. Halkan odasétáltam Esmehez, majd megsimítottam arcát.
-Carlisle? – kérdezte. Azt hittem fölébredt, de a szemei csukva voltak. Biztos megint álmodik. Sokszor előfordult már, hogy éjszaka a nevemet suttogta álmában.
-Szeretlek, Esme! – suttogtam fülébe.
-Neeeem! – sikoltott föl. Nem értettem mi történik. Végigsimítottam az arcán, hátha fölébred, de nem. Óvatosan megráztam a vállát.
-Carlisle – zokogta, majd pár pillanat múlva kinyitotta gyönyörű szemeit.
-Ssh, Esme, semmi baj! Csak egy rossz álom - suttogtam.
-Oh, Carlisle – borult a nyakamba és karjait szorosan nyakam köré fonta, majd csak sírt. Próbáltam csitítani és megnyugtató szavakat mormoltam a fülébe, de semmi nem hatott.
Már jó ideje csak sírt, mire végre csitulni látszott a sírása.
-Jobban vagy? – kérdeztem. Csak bólintott. – Szeretnél róla beszélni? – kérdeztem óvatosan. Az ölemben ült, miközben a hátát és haját simogattam. Bólintott, majd nagy levegőt véve belekezdett.


Esme hálóingje

Lécci írjatok komikat!!! legalább annyit, h nagyon jó vagy h lehetne jobb vagy h neked nem tetszik ezért és ezért
Lécci írjatok!