
Esme szemszöge
Ma fog fölébredni Rosalie, ami azt jelenti, hogy nekem vásárolnom kell Aliceszel, amíg Carlisle beszélget Rosalieval. Már előre félek. Remélem, nem akarják sokáig elhúzni a beszélgetést.
-Esme, indulnunk kéne – jött be Alice a konyhába, ahol épp a reggelimet ettem.
-Mindjárt megy – válaszolt helyettem szerelmem. – Mikor ébred föl?
-Kb. 2 óra.
-Rendben, akkor még van egy óránk – mosolygott rám.
-De Carlisle… -kezdte Alice.
-Nincs semmi de! – mondta ellentmondást nem tűrően kedvesem.
-Rendben – adta meg magát Alice -, viszont pontosan egy óra múlva indulunk. Bármit is csinálsz éppen, nem fog érdekelni.
-Remek! Éhes vagy még? – kérdezte tőlem Carlisle.
-Nem, már nem.
-Akkor gyere! Szeretnék adni valamit – segített föl a székről, majd elindultunk föl az emeletre. A nappaliban láttam, hogy intett Jaspernek és Alicenek, hogy kövessenek minket. Kérdően néztem rá, de ő csak mosolygott. Az emeleten a dolgozószobájához kísért, majd mikor odaértünk kinyitotta előttem az ajtót és előre engedett. Aliceék is bejöttek utánunk, majd a végén Jasper becsukta az ajtót.
-Maradj itt – mondta nekem Carlisle, majd elengedte a derekamat és a szekrényéhez sétált. Keresgélt egy darabig, majd kivett belőle egy kis dobozkát, mire láttam, hogy Alice szemei felcsillannak. Kedvesem odajött hozzám.
-Ez a tiéd – nyújtotta felém a dobozt. Csodálkozva néztem rá. – Nyisd ki! – mosolygott, miután még mindig csak néztem a bársonyfedésű dobozt.
Azonnal teljesítettem kérését és felnyitottam a tetejét. A dobozban egy gyönyörű szép ezüst karkötő volt a Cullen címerrel díszítve.
-Úgy gondoltuk, ha velünk maradsz, akkor már hivatalosan is Cullen leszel – mosolygott rám ellenállhatatlanul.
-Carlisle, én nem is tudom, mit mondjak. Ez csodálatos – néztem a karkötőt megbabonázva, és közben éreztem, hogy szemeim megtelnek könnyekkel. Hálakönnyekkel.
-Elfogadod? – kérdezte reménykedve.
-Boldogan – ugrottam a nyakába és megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, majd kissé eltávolodott tőlem és új helyére helyezte az ékszert.
Boldog mosollyal az arcomon néztem a csuklómon lévő gyönyörű, ezüst karkötőt. Ahogy a fény megcsillant rajta, észrevettem, hogy van ráírva valami. Közelebb hajoltam és elolvastam a belegravírozott betűket: „Esme Cullen”.
-Köszönöm – ugrottam ismét a nyakába.
-Örülök, hogy tetszik – nyomott csókot a számra. Kibontakoztam öleléséből, majd Aliceék felé fordultam.
-Köszönöm – mondtam nekik is, majd megöleltem Alicet. Jaspernél egy kicsit haboztam, hogy megölelhetem-e, de végül segített megoldani ezt a problémát, mert bíztatóan rám mosolygott és kitárta karjait. Hosszasan megöleltem őt is.
-Én mondtam, hogy tetszeni fog neki az ötlet – szólalt meg Alice.
-Igen, igazad volt – forgatta a szemeit Carlisle.
-Azért szólhattál volna, hogy most készülsz odaadni neki – korholta le őt Alice.
-Nektek is meglepetésnek szántam – válaszolta, majd magához húzott és átkarolta a derekam. – Most pedig, ha megbocsátotok… - hagyta félbe a mondatot, de nem is kellett befejeznie, mert Aliceék így is értették.
-Menjetek, de már csak fél órátok van – figyelmeztetett minket Alice. Carlisle ismét a szemét forgatta.
Szerelmem a szobája felé húzott és én csak most döbbentem rá, hogy még sosem jártam ott, azon az egy eseten kívül, amikor Alice körbevezetett a házban.
-Mi a baj? – kérdezte gyengéden Carlisle.
-Semmi, csak… tudod én még csak egyszer voltam a szobádban – mondtam szégyenlősen. Carlisle minden este a szobámban volt velem, én pedig még csak egyszer jártam a szobájában.
Mosolygott, de nem válaszolt, csak tovább húzott a szoba felé. Mikor odaértünk az ajtója elé, illedelmesen előre engedett.
Beléptem a szobába, ami most szinte teljesen üres volt. A szekrények üresek voltak, ami a Cullen házban elég ritka eset. Erről Alice mindig gondoskodik.
Carlisle az ágy felé húzott, majd velem együtt ledőlt rá. Mellkasára húzott, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem rajta. Én mellkasát, ő pedig hátamat és hajamat simogatta, néha egy-egy puszit nyomott a hajamra. Most nem kellet más. Nem kellettek csókok, így is tökéletesen éreztetni tudtuk, hogy mennyire szeretjük egymást. Jó volt csöndben, egyetlen szó nélkül feküdni az ágyon.
Hirtelen sikítást hallottam…
Carlisle szemszöge
Már két nap telt el azóta, hogy Rosalie átváltozása elkezdődött. Szegény Esme, annyira szomorú. Magát hibáztatja a történtekért, pedig ő nem tehet semmiről sem. Ellenben velem. Jobban kellett volna rá vigyáznom. Ugyanakkor, Rosalie meghalt volna, ha Daniel nem rabolja el Esmet. Már ki tudja, hány napja ott volt szegény azzal a szadista vámpírral.
-Carlisle, hagyd már abba az önostorozást! – csattant föl hirtelen Jasper.
-Sajnálom – mondtam bűnbánóan.
-Inkább menj ki Esmehez a konyhába.
Így is tettem. Bementem a konyhába és csendben leültem az asztalhoz Esmevel szemben.
-Esme, indulnunk kéne – jött be Alice a konyhába.
-Mindjárt megy – válaszoltam szerelmem helyett. – Mikor ébred föl?
-Kb. 2 óra.
-Rendben, akkor még van egy óránk – mosolyogtam Esmere.
-De Carlisle… -kedte Alice.
-Nincs semmi de! – mondtam ellentmondást nem tűrően.
-Rendben – adta meg magát Alice -, viszont pontosan egy óra múlva indulunk. Bármit is csinálsz éppen, nem fog érdekelni – nézett fenyegetően Esmere. Azt hiszem, ideje lenne odaadni neki a karkötőt.
-Remek! Éhes vagy még? – kérdeztem tőle.
-Nem, már nem.
-Akkor gyere! Szeretnék adni valamit – segítettem föl a székről, majd elindultunk föl az emeletre. A nappaliban intettem Jaspernek és Alicenek, hogy kövessenek minket. Kérdően nézett rám, de én csak mosolyogtam. Az emeleten a dolgozószobámhoz kísértem, majd mikor odaértünk kinyitottam előtte az ajtót és előre engedtem őt. Aliceék is bejöttek utánunk, majd a végén Jasper becsukta az ajtót.
-Maradj itt – mondtam kedvesemnek, majd elengedtem a derekát és a szekrényemhez sétáltam. Keresgéltem egy darabig, mire megtaláltam a kis bársonydobozkát. Megfordultam és odasétáltam Esmehez.
-Ez a tiéd – nyújtottam át neki a dobozt. Csodálkozva nézett rám. – Nyisd ki! – mosolyogtam, miután még mindig csak nézte a bársonyfedésű dobozt.
Azonnal felnyitotta a tetejét. A dobozban egy ezüst karkötő volt a Cullen címerrel díszítve.
-Úgy gondoltuk, ha velünk maradsz, akkor már hivatalosan is Cullen leszel – mosolyogtam rá.
-Carlisle, én nem is tudom, mit mondjak. Ez csodálatos – nézte a karkötőt megbabonázva. Láttam, hogy szemei megtelnek könnyekkel. Hálakönnyekkel.
-Elfogadod? – kérdeztem reménykedve.
-Boldogan – ugrott a nyakamba és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, majd kissé eltávolodtam tőle, és új helyére helyeztem az ékszert.
Boldog mosollyal az arcán nézte a csuklóján lévő ezüst karkötőt. Mikor megcsillant az ékszeren a fény, közelebb hajolt. Gondolom, észrevette, hogy belegravíroztattam a nevét.
-Köszönöm – ugrotta ismét a nyakamba.
-Örülök, hogy tetszik – nyomtam csókot a szájára. Kibontakozott ölelésemből, majd Aliceék felé fordult.
-Köszönöm – mondta nekik is, majd megölelte Alicet. Jaspernél egy kicsit habozott, hogy megölelheti-e, de végül Jasper segített neki megoldani ezt a problémát, mert bíztatóan rá mosolygott Esmere és kitárta karjait. Hosszasan megölelte őt is.
-Én mondtam, hogy tetszeni fog neki az ötlet – szólalt meg Alice.
-Igen, igazad volt – forgattam a szemeimet.
-Azért szólhattál volna, hogy most készülsz odaadni neki – korholt le Alice.
-Nektek is meglepetésnek szántam – válaszoltam, majd magamhoz húztam szerelmemet és átkaroltam a derekát. – Most pedig, ha megbocsátotok… - hagytam félbe a mondatot, de nem is kellett befejeznem, mert Aliceék így is értették.
-Menjetek, de már csak fél órátok van – figyelmeztetett minket Alice. Ismét a szemeimet forgattam.
Esmet a szobám felé húztam. Furcsa, hogy még egyszer sem voltunk a szobámban. Mindig vele töltöttem az éjszakát, de az eszembe sem jutott, hogy itt is aludhatnánk. Pontosabban csak ő aludna, én pedig nézném.
-Mi a baj? – kérdeztem gyengéden, mert észrevettem, hogy megváltozott az arckifejezése.
-Semmi, csak… tudod én még csak egyszer voltam a szobádban – mondta szégyenlősen. Tehát ez a baj. Úgy látszik egyre gondoltunk. De ebben nincs semmi szégyellnivaló sem.
Mosolyogtam, de nem válaszoltam, csak tovább húztam a szoba felé. Mikor odaértünk az ajtó elé, illedelmesen előre engedtem.
Belépett a szobába, ami most szinte teljesen üres volt. A szekrények üresek voltak, ami a Cullen házban elég ritka eset. Erről Alice mindig gondoskodik. Magamban nevettem alice gyerekes viselkedésén. Képes volt hisztizni, ha nem mentünk el vele vásárolni. Jasper és én is nagyon jól tudtuk, hogy milyen Alice, ha durcás. Egyszer például egy egész napig nem szólt hozzánk, mert nem mentünk el vele vásárolni. Jaspernek végül sikerült kiengesztelnie. Ne kelljen részleteznem, hogy hogyan… Már előre sajnáltam Esmet. Szörnyű délelőttje lesz.
Az ágy felé húztam szerelmemet, majd vele együtt ledőltem rá. Mellkasomra húztam, ő pedig kényelmesen elhelyezkedett rajta. Ő mellkasomat, én pedig hátát és haját simogattam, néha egy-egy puszit nyomtam a hajára. Most nem kellet más. Nem kellettek csókok, így is tökéletesen éreztetni tudtuk, hogy mennyire szeretjük egymást. Jó volt csöndben, egyetlen szó nélkül feküdni az ágyon.
Hirtelen sikítást hallottam. Rosalie! Egyre közelebb kerül az átváltozás végéhez. Egyre nagyobb fájdalmai vannak. Eddig nem nagyon sikoltozott, csak egyszer-kétszer. Azt is az elején.
-Esme, mennünk kell – rontott be Alice az ajtón. Igazat mondott! Tényleg nem érdekelte, hogy éppen mit csinálunk, csak fölrántotta mellőlem kedvesemet, aki erre fájdalmasan felszisszent.
-Óvatosabban, Alice – morogtam rá. – Épségben akarom viszontlátni.
-Bocsáss meg, Esme – kért bocsánatot, engem, pedig figyelembe sem vett. – Hamarabb magához tér, mint ahogy láttam. Most rögtön indulnunk kell.
-Rendben, mindjárt megy – szedtem le Alice kezeit Esme törékeny csuklójáról.
-Carlisle, még ki kell szellőznie utána az egész háznak – akadékoskodott Alice.
Sóhajtva fölkaptam Esmet az ölembe, majd lementem vele, onnan, pedig ki a ház elé.
Mikor kiértünk, talpra állítottam őt.
-Vigyázz magadra! Ne menj el Alice közeléből, kérlek! – néztem mélyen a szemébe. – Kérlek, ígérd meg!
-Rendben, megígérem! – mosolygott, mire megkönnyebbülten fölsóhajtottam. Tudtam, hogy Alice vigyázni fog rá, de én mégis aggódtam érte. Jobban örültem volna, ha rögtön az új házunkba megy, és nem egy nagyváros utcáin sétálgat.
Végigsimítottam arcán és beletúrtam hajába. Közebb húztam magamhoz, másik kezemmel derekát öleltem. Egész teste nekem feszült és már éreztem bódító leheletét az arcomon. Lágyan megcsókoltam, majd mélyen a szemébe néztem. Így álltunk már jó ideje, mikor Alice és Jasper táskákkal a kezükben léptek ki a bejárati ajtón. Alice lerakta a csomagokat, majd a garázs felé indult. Egy perc múlva már a kocsiba pakoltuk be a táskákat.
-Szia Esme! – ölelte meg őt finoman Jasper. Ő először meglepett arcot vágott, aztán észbe kapott és viszonozta az ölelést.
-Szia Jasper! – mosolygott rá szerelmem.
Én kinyitottam Esmenek az anyósülés felöli ajtót, mire már szállt is volna be, de én visszarántottam derekánál fogva és szenvedélyesen megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, de készségesen viszonozta.
Elváltam tőle, majd ő beszállt a kocsiba.
-Vigyázz magadra – simítottam még egyszer végig arcán. Csak bólintott, én pedig becsuktam az ajtót. Alice is bepattant a kocsiba, majd már indította is azt. Elhajtottak a kocsival, én pedig csak néztem szerelmem után.

ez az autó, csak feketében:D
Lécci komikat vagy véleményeket! Úgy tervezem, hogy holnap rakok fel új részt az ünnep alkalmából, de ennek fejében reménykedem egy-két hozzászólásban:D Remélem tetszett a feji:P
Pusy: CC&EC
nagyon nagyon tetszett.:D
VálaszTörléspuszi.(LLL)
zsóffiii voltam(:
VálaszTörlésKöszi zsóffiii:)
VálaszTörlésörülök h van aki végre ír komit:)
köszönöm!!:D
szeri pusy <3
J