2010. május 20., csütörtök

15. előzetese

Ez egy kis előzetes a 15. fejezetből. Még nem tudom, mikor tudom föl rakni az egészet, de ígérem, hogy sietni fogok vele.
Pusy: CC&EC

-De Carlisle… -kezdte Alice.
-Nincs semmi de! – mondta ellentmondást nem tűrően kedvesem.
-Rendben – adta meg magát Alice -, viszont pontosan egy óra múlva indulunk. Bármit is csinálsz éppen, nem fog érdekelni.
-Remek! Éhes vagy még? – kérdezte tőlem Carlisle.
-Nem, már nem.
-Akkor gyere! Szeretnék adni valamit – segített föl a székről, majd elindultunk föl az emeletre. A nappaliban láttam, hogy intett Jaspernek és Alicenek, hogy kövessenek minket. Kérdően néztem rá, de ő csak mosolygott. Az emeleten a dolgozószobájához kísért, majd mikor odaértünk kinyitotta előttem az ajtót és előre engedett. Aliceék is bejöttek utánunk, majd a végén Jasper becsukta az ajtót.
-Maradj itt – mondta nekem Carlisle, majd elengedte a derekamat és a szekrényéhez sétált. Keresgélt egy darabig, majd kivett belőle egy kis dobozkát, mire láttam, hogy Alice szemei felcsillannak. Kedvesem odajött hozzám...
.
.
.
-Boldogan – ugrottam a nyakába és megcsókoltam. Belemosolygott a csókba, majd kissé eltávolodott tőlem és új helyére helyezte az ékszert...

Remélem felkeltette az érdeklődéseteket:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése