54. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet:) Most nincs időm nagyon írni, hozzá, mert sietek:) Csak éppen annyi időm van, hogy még fölrakjam a kész fejezetet:) De amúgy sem nagyon lenne:) Remélem tetszeni fog:) és ne haragudjatok, hogy megint így fejeztem be:$ Egyszerűen csak így jött ki:$ Jó olvasást!:) És persze KOMIKAT kérek!!:D

Puszi



Carlisle szemszöge

Fölnéztem rá.
Egy fehér köntös volt rajta. Haja vizesen hullott vállaira és arca kicsit kipirult volt. Gondolom a meleg víztől. Viszont, ahogy így megállt, nem sokkal előttem, feltételezéseim szerint egy szál köpenyben, testemen jóleső borzongás futott végig, de fegyelmeztem magam.
-Valami gond van? – kérdeztem, miközben próbáltam szabályozni a hangomat.
Amíg Esme magába fordulva feküdt minden nap az ágyon, eszembe sem jutott ilyesmi, de most, hogy minden rendbe jött, újra feltört bennem az iránta érzett vágyam.
Válaszként megrázta a fejét.
Aztán tett egy tétova lépést felém, majd még egyet és még egyet… Végül elém ért.
Leraktam magam mellé az eddig olvasott könyvet, de nem vettem le róla a tekintetem. Képtelen voltam elszakadni látványától. Ahogy újra eszembe jutottak a nászutunk estéi… Az emlékek hatására újabb borzongás futott végig a testemen.
Fegyelmezd magad, Carlisle! – mondogattam magamban.
Szerelmem felemelte egyik kezét, majd lágyan végigsimított vele az arcomon. Automatikusan hunytam le a szemeimet az érintésére. Ujjaival végigsimogatta arcom minden egyes négyzetcentiméterét. Végül beletúrt a hajamba és megragadta a tincseimet. Homlokát az enyémnek döntötte.
Pár másodpercig így voltunk. Lassan felnyitottam a szemeimet, mire kedvesem izzó tekintetével találtam szemben magam. A szemei csillogtak a… vágytól és szinte magukba szippantották az enyémeket. Nem tudtam szabadulni tőle, de nem is akartam. Minél tovább élvezni a pillanatot, csak ez számított.
Két kezét lassan a vállaimra csúsztatta, majd gyengéden lenyomta a hátamat a kanapéra. Szerelmem hátra lépett egyet, majd kioldotta a köntösén a csomót, lecsúsztatta vállairól a könnyű anyagot, és egyszerűen a földre ejtette. Még sohasem viselkedett így, de nekem határozottan tetszett. Fölkönyököltem a fekvő helyzetből.
Ami elém tárult látvány, még jobban felerősítette bennem a vágyat. Kedvesemen egy sötétlila fehérnemű szett volt, ami tökéletesen állt rajta. A csipkés szegély a szélén még vadítóbbá tette.
Nagyot nyeltem.
Szerelmem visszalépett mellém, majd letérdelt a kanapé szélére, egyik lábát átvetette a derekamon és kényelmesen elhelyezkedett fölöttem, mire alig hallható morgás hagyta el a számat. Esme elmosolyodott.
A légzésem egyre szabálytalanabb lett. Ez a kínzó lassúság megőrjített. Legszívesebben most azonnal letepertem volna a feleségemet, de most hagytam, hogy ő irányítson.
Lentről felfelé végigsimított a mellkasomon, felhajtotta az inggalléromat és meglazította a nyakkendőmet. Ezután sorban kigombolgatta az ingemet, még jobban megőrjítve engem a lassúságával, és ezt ő is pontosan tudta.
Az elején felvetődött kérdés, hogy mi késztette most erre, eltűnt a fejemből és csakis rá koncentráltam.
Egy könnyed mozdulattal lecsúsztatta a vállamról az inget, mire én kissé megemelkedve gyorsan kibújtam belőle és a kanapé mellé ejtettem, de közben le nem vettem szemeimet csodálatos idomairól.
Tenyerét mellkasomra simította, majd közelebb hajolt hozzám, hogy végre megcsókoljon. Mohón kaptam ajkai után, mire halkan felkuncogott.
-Kis türelmetlen – suttogta a fülembe, majd finoman a fülcimpámba harapott. Aztán végigcsókolta az állam vonalát, áttért a nyakamra, és végül le a mellkasomra.
Nem tudtam megállni, hogy ne kényeztessem én is őt, ezért lágyan végigsimítottam selymes combjain, majd finoman megmarkoltam a csípőjét.
Beletúrtam nedves hajába, hogy visszahúzzam magamhoz az arcát, és még egyszer megcsókolhassam. Aztán egy szempillantás alatt fordítottam a helyzetünkön, hogy ő kerüljön alulra. Lábait automatikus csavarta a derekam köré.
Kezemmel megtámasztottam magamat mellette, hogy ne nehezedjek rá egész súlyommal.
Most én hintettem be csókokkal az ő arcát és haladtam egyre lejjebb. Végighaladtam a vállán, és hosszan elidőztem a kulcscsontján, elégedett sóhajokat kiváltva ezzel belőle. Kezem közben megtalálta a melltartójának a csatját. Lehelet finoman simítva végig vállán, szabadítottam meg őt a feleslegessé vált ruhadarabtól.
Megbabonázva néztem végig tökéletes testén. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Tekintetem hosszan elidőztettem szerelmem formás idomain.
Aztán egy meleg, apró kéz simult az arcomra és emelte föl a fejem. Mélyen az enyémbe fúrta mogyoróbarna tekintetét, ami örvényként szippantott be engem. Elmerültem vágytól izzó tekintetében.
-Annyira gyönyörű vagy – suttogtam egészen közel az arcához. Orrunk már majdnem összeért.
Halvány pír jelent meg az arcán, mire muszáj volt megcsókolnom őt. Annyira aranyos volt, mikor zavarba jött.
Újra megcsókoltam, majd egyre lejjebb haladtam testén, csókokkal beborítva immáron fedetlen mellkasát. Zihálva vette a levegőt, ahogyan én is, pedig nekem egyáltalán nem volt szükségem oxigénre. Ujjai végigszántottak a hajamban, erősen megmarkolva pár tincset, ahogy elértem keblének csúcsát. Halk sikoly szakadt fel a torkából és, ha ez lehetséges, még jobban zihálni kezdett.
Közben kezeim is felfedezőútra indultak testén, lágyan végigsimítva minden egyes négyzetcentiméterén, apró nyögéseket kiváltva ezzel belőle. Ő sem tétlenkedett. Tenyerével újra meg újra végigjárta a hátam minden pontját, többször végighúzva ujjait a gerincem mentén, amitől valahányszor jóleső borzongás járta át a testemet.
Egyre erősödő morgásaimat próbáltam szabályozni, de mikor szerelmem végigsimított az alsómon keresztül a már igencsak felkészült férfiasságomon, minden eddiginél hangosabb morgás tört fel mellkasomból. Esme azonban nem zavartatta magát. Két kezével megfogta az alsónadrágom szélét, hogy végre megszabadítson tőle. Én is ugyanígy akartam tenni az alsóneműjével, de egy kisebb mozdulat miatt felhasadt a vékony anyag. Most azonban ez sem érdekelt, ahogy láthatóan kedvesemet sem, pedig igencsak hangos volt a reccsenés, ami ez után következett.
Fészkelődött kicsit alattam és már nem is tudom, hogyan kerültem ismét én alulra. Esme ismét átvetette egyik lábát a derekamon, majd lovagló ülésben rám helyezkedett. Halk nyögés tört fel mindkettőnk mellkasából, majd Esme lágyan ringatni kezdte a csípőjét, én pedig igyekeztem minden egyes mozdulatát követni. Hihetetlen érzés volt újra így együtt lenni vele. Gátlások és egyéb zavaró tényezők nélkül.
Ott simogattam őt, ahol csak tudtam. Mozgása egyre hevesebb lett, és én éreztem, hogy nem sokáig bírom már. Kezemet elkaptam Esme csípőjéről - nehogy összezúzzam valamelyik csontját - és a kanapé támlájába markoltam.
Kedvesem felhúzott magához, majd szenvedélyesen megcsókolt.
Nem bírtam tovább türtőztetni magam és elégedett morgással kísérve testem megfeszült. A következő pillanatban szerelmem felsikoltott a gyönyörtől, és ernyedten hullott karjaimba.
Mikor magamhoz tértem a kábulatból, még mindig ziháltunk mindketten. Gyengéden végigsimítottam Esme hátát, majd magam mellé húztam. Mosolyogva hajtotta fejét a mellkasomra és nyomott lágy csókot a szabad „bőrfelületre”, amin nekem is mosolyognom kellett.
Felvettem a földről a köpenyét, majd ránk terítettem. Először nem tartottam jó ötletnek, de végül megfelelő megoldásnak bizonyult. Esme láthatóan nem fázott mellettem.
-Szeretlek! – pusziltam meg a haját, majd beletemettem vöröses tincseibe az arcomat.
-Én is szeretlek! – sóhajtotta halkan, majd ujjaival apró mintákat kezdett rajzolni a mellkasomra. – Ne haragudj, hogy csak így letámadtalak – motyogta nem sokkal később.
-Ugyan, ne butáskodj – fordítottam magam felé az arcát. – Nem haragszom. Sőt…
Halványan elmosolyodott.
-Akkor sem volt szép tőlem, hogy ennyi idő után csak úgy… - rázta meg a fejét zavartan.
-Örülök, hogy végre rendbe jöttél – simogattam meg az arcát. – Egyáltalán nem bánom, hogy így történt – hunytam le a szemeimet.
Az elmúlt órákon gondolkodtam. Először csak itthon ültem gyanútlanul, aztán egyszer csak megjelent előttem, Esme egy szál köpenyben.
Nagyot nyeltem, ahogy visszagondoltam az emlékre és éreztem, hogy a vágy ismét kezd felerősödni bennem, de elfojtottam ezt az érzést. Legalábbis minden erőmmel ezen voltam. Nagyon hiányzott már a feleségem ilyen nemű közelsége.

Esme szemszöge

Szerelmem mellkasán pihegtem, miközben az elmúlt órákra emlékeztem vissza. Nagyon hiányzott már a férjemmel való együttlét. De nem csak emiatt „tepertem” le így. Kissé bűnösnek is éreztem magam, amiért nem kérdeztem meg tőle, hogy ő is akarná-e. Hogy szeretné-e, ha újra megpróbálnánk. Féltem, hogy talán ő nem szeretné, ha újra teherbe esnék tőle. Hiszen akkor is nagyon megijedt, mikor jelentkeztek nálam az első tünetek. Ráadásul olyan gyorsan fejlődött a baba.
Fölnéztem rá, de nem bírtam megszólalni. Féltem a reakciójától. Kinyitottam a szám, hogy belekezdjek, de egy hang sem jött ki az ajkaimon.
Mélyet sóhajtottam. Láttam, hogy nagyon elgondolkodott. Talán nem kellene rögtön a közepébe belevágni.
-Min gondolkodsz?
-Csak az elmúlt egy-két órán – nézett le rám mosolyogva. – Valami baj van? – ráncolta össze a szemöldökét.
Miért kell ilyen jól átlátnia a helyzeteket? – bosszankodtam magamban.
-Csak… - motyogtam magam elé, de nem tudtam folytatni. Torkomon akadtak a szavak. Éreztem, hogy minden vérem az arcomba tódul és lassan teljesen elvörösödök.
-Mi a baj? – emelte föl az államat aggódva. – Esme kérlek, mond el! – könyörgött.
-Úgy érzem, hogy kihasználtalak – motyogtam halkan és ismét lesütöttem a tekintetem.
-Tessék? – kérdezte meglepetten.
-Téged is meg kellett volna kérdeznem a dologról, és nem egyedül dönteni – nyeltem nagyot. – Neked is meg kellett volna adnom a választás lehetőségét.
Hiszen, ha nem akarja, akkor én sem erőltetem a dolgot. Nekem csak az a lényeg, hogy vele legyek. Akkor most azonnal arra kértem volna, hogy változtasson át, és nem lett volna ezzel több problémánk.
-Esme… - simogatta meg az arcomat. – Elmondanád számomra is érthetően, hogy mi bánt? – mosolyodott el halványan, de ahogy visszanéztem rá és belenéztem örvénylő aranybarna tekintetébe, csupa aggódást láttam benne.
-Hosszú ideje most először gondoltam újra egy… egy kisbabára. A gyerekünk elvesztése miatt eddig nem jutott eszembe, de most… Én annyira sajnálom – éreztem, hogy lefolyik az első könnycsepp az arcomon. – Először téged is meg kellet volna kérdeznem – szipogtam.
Kissé eltolt magától, mire én görcsösen kaptam el a kezét és kapaszkodtam belé, de végül csak föltámaszkodott, hogy lássa az egész arcomat.
-Miért nem mondtad el? – hangja egyáltalán nem volt számon kérő, ami talán még jobban bántott, mint ha teljesen kikel magából. Szemei szomorúan csillantak meg.
-Attól féltem, hogy talán majd te nem akarod. Olyan gyorsan fejlődött előző alkalommal is a kicsi… - hajtottam le a fejem, de ő visszafordította maga felé az arcom. – Annyira aggódtál értem. De most olyan rosszul érzem magam emiatt – fogtam meg a kezét. – Kérlek, ne haragudj rám – kezdtem kétségbeesni, mert nem mondott semmit sem. Talán ez már nem olyan dolog, amit el tud nézni nekem.
Arcom már teljesen nedves volt a könnycseppektől. Eddig ahányszor sírtam, ő szinte azonnal letörölte arcomról a könnyeket és magához ölelt, vagy én bújtam oda hozzá. De most nem így történt. Csak hallgattam a légzését, de nem mertem megmozdulni. Lassan már belülről kezdtem remegni a félelemtől, amikor még hosszú percek után sem szólalt meg.
Nagyot nyeltem. Nem mertem felnézni rá. Nem akartam látni dühös, vádló tekintetét. Mert biztos voltam benne, hogy most az. Legbelül őrjöng. Már csak az a kérdés, hogy mikor fog kitörni.