24. fejezet előzetese

Sziasztok!
ez csak egy rövid előzetes a 24. fejezetből. majd csak holnap rakom föl a teljeset mivel egy komit sem kaptam igy feltételezem h akik olvassák azok még nem jutottak el idáig igy nem ezen az egy napon fog múlni... persze ha kapok komit akk még ma fölrakom...
remélem felkelti az érdeklődéseteket:D
puszi:CC&EC

.
.
.
Mikor magamhoz tértem, éreztem, hogy vacogok. Lábaim teljesen elzsibbadtak. Alig bírtam megmozdítani őket. Szemeimet nem akartam kinyitni. Vissza akartam süllyedni az öntudatlanság kellemes semmijébe. Az azonban nem akart jönni. Lassan felnyitottam a szememet. Körülöttem mindenhol vakító fehérség. Nem tudom, meddig lehettem eszméletlen. Lassan fölültem a hóban, majd gondolkozni kezdtem.
.
.
.
Azt akarom, hogy örökké az emlékezetembe maradjon tökéletes alakja, izmos teste, napfényben szikrázó mellkasa, gyönyörű, topáz színű szemei, bódító illata, arcának tökéletes vonásai. Azt akarom, hogy mindig vissza tudjak emlékezni ölelő, jéghideg karjaira, mellkasa kőkemény tapintására, szenvedélyes és mégis gyengéd csókjaira. Nem akarom elfelejteni. ...
Miért kellett nekem olyan hamar elaludnom? Legszívesebben visszapörgetném az időt, és az egész éjszakát Vele tölteném a réten. Ölelő karjai között, a naplementében és Benne gyönyörködve. Ahogy a nap utolsó sugarai nyomán bőre ezer kis gyémántként csillog.
Csak ekkor tűnt fel, hogy könnyeim ismét folyni kezdtek. Azt hiszem, itt az ideje, hogy visszamenjek. Már ha visszatalálok egyáltalán.
Lassan fölkeltem a földről, majd körül néztem. Vajon merre lehet a ház? Végül elindultam abba az irányba, amerre eszem húzott.
.
.
.
Sikítozva, könnyek között tértem magamhoz. Már szinte korom sötét volt a házban. Az álom borzalmas volt. Hiába tiltakoztam ellene, az agyam felelevenítette a borzalmas álomképeket.

„-Esme, azt hitted, hogy majd pont egy olyan közönséges emberlány fog kelleni nekem, mint te? – kérdezte Ő szemrehányóan, majd hangosan felnevetett. – Mit hittél? Hogy majd együtt élünk az örökkévalóság végéig? – kérdezte még mindig nevetve. – Azt hitted, hogy szándékomban áll átváltoztatni téged? – röhögött. – A nyomába sem érhetsz, még egy átlagos vámpírnőnek sem!
-Kérlek, ne! – könyörögtem neki. – Ne mond ezt! – pont azokat mondta, amiktől féltem, hogy egyszer bekövetkeznek. Hogy én csak egy átlagos ember vagyok, és sohasem leszek elég jó neki. Hogy egy vámpírral szemben nincs semmi esélyem nála.”
.
.
.