6. fejezet

Bocsi, hogy csak most jött feji, de nem volt időm írni, és mikor volt, akkor sem jöttek a szavak:(



"Mondd meg neki hogy szereted, hiszen nincs mit veszítened, de mindig bánni fogod, ha nem teszed meg..."

Carlisle szemszöge

Esme már több mint 10 perce csak néz maga elé. Valószínűleg megijesztette, amit mondtam. De tudnia kellett. Nincs biztonságban, amíg Dominic életben van. Nem engedhetem, hogy valami baja essen. Abba belehalnék. Már a gondolattól is kiráz a hideg, hogy Esmehez akár csak egy ujjal is hozzáérjen az a… az a. Le kell nyugodnom! Senkinek sem használ az, ha kiakadok. Nyugalom Carlisle, nyugalom! Esme nem sejthet semmit sem az érzéseimből. Amint végeztünk Dominic-kal, folytatnia kell normálisan az életét. Nélkülünk!
-Esme, kérlek mondj már valamit – rántott vissza Alice hangja a jelenbe.
Esme homályos tekintettel nézett föl ránk.
-Nem akarom, hogy …hogy öljetek - mondta ki nagy nehezen. – Bárkivel is akartok végezni.
-Esme, én már öltem embert és vámpírt is. Nekem már úgyis mindegy – mondta bűnbánóan Jasper.
-De Alice és Carlisle tudtommal még nem! – fakadt ki. – Nem akarom, hogy miattam kelljen ölnötök – fakadt sírva.
-Esme, mi szeretünk téged! És mi megvédjük a szeretteinket! – jelentette ki Alice. Erre elbizonytalanodtam. Igen, szeretem, de nincs biztonságban mellettem sem.
-Köszönöm – szipogott Esme beletörődően. Tudta, hogy Alice-szel szemben nincs semmi értelme a tiltakozásának.
Alice elmosolyodott majd, Jaspert maga után húzva elindult fel az emeletre. Ránéztem Esmere akinek a szemeiben még mindig fájdalmat láttam.
-Carlisle – hallottam meg Jasper aggódó hangját. Mi történhetett? Azonnal elindultam a lépcső felé, és a látvány, ami fogadott, ledöbbentett. Alice eszméletlenül fekszik Jasper karjaiban, Jasper pedig aggódva nézi kedvesét.
-Mi történt? – kérdeztem.
-Nem tudom. Alice egyszer csak megtorpant előttem, és azt mondta, hogy szédül. Majd a következő pillanatban eszméletlenül dőlt hátra. Először azt hittem, hogy csak látomása van, de ez más – mesélte Jasper.
-Hozd be a nappaliba – mondtam Jaspernek. Mikor beértünk a helyiségbe észrevettem, hogy Esme nincs sehol.
-Esme! – kiáltottam. – Esme, hol vagy? – mondtam hangosabban. Kezdtem aggódni. Hová tűnhetett? Beleszagoltam a levegőbe és egy morgás hagyta el a számat. Dominic!
-Jasper – hallottuk meg Alice halk hangját. – Mi történt? – kérdezte egyre jobban magához térve – megnyugodtam, hogy magához tért, így futásnak eredtem.
Kirohantam az ajtón, egyenesen be az erdőbe, amerre a vámpír szagát érzetem. Már jó pár perce futottam, amikor megéreztem Aliceék illatát nem messze tőlem. Megálltam, hogy bevárjam őket. Nem sokkal később már oda is értek mellém.
-Jól vagy, Alice? – kérdeztem, de inkább érdekelt Esme hogyléte.
-Már jól – válaszolta. – De vigyáznunk kell ezzel a vámpírral – halkította le a hangját -, mert Jasper szerint van valamilyen képessége, amitől én is összeestem.
Csak bólintottam, majd újra futni kezdtünk. Egyszer csak elértünk egy folyóhoz. A szagnak nyoma veszett. Átugrottam a folyó túlpartjára és nyom után kezdtem szaglászni, de nem éreztem semmit sem. Visszaugrottam Aliceék mellé.
-Most mit csinálunk? – kérdeztem aggódva Jaspert, hisz ő a stratéga.
-Azt hiszem, ketté kell válnunk. De ez így sokkal veszélyesebb. Alice, te menj Carlisle-lal. Én mégis csak többet harcoltam, mint ti. A képességével valószínűleg csak egy valakire tud hatni, különben mind a hármunk egyszerre lett volna eszméletlen. Úgy is elrabolhatta volna Esmet. Ha megtaláljátok, akkor ne támadjatok rá rögtön – nézett rám -, csak ha tényleg muszáj. Várjátok ki a megfelelő pillanatot. Valószínűleg azért nem használta Carlisle-on ott az erdőben a képességét, mert hirtelen érte a támadás. Ha észrevétlenül közelítitek meg, és hirtelen ugrotok rá, akkor nagyobb az esély arra, hogy nem használja. Amilyen gyorsan csak tudtok, végezzetek vele. Ha elértek a folyó végéhez és még mindig nem éreztek semmilyen szagot, akkor forduljatok vissza és gyertek az én irányomba. Ugyan ezt teszem majd én is. Lehetőleg a folyó két partján fussatok, hogy megérezzétek a szagát, ha kijött volna a folyóból – ismertette a tervet Jasper. Alice odament hozzá és hosszasan megcsókolta. Miután elváltak Alice mellém futott és intett, hogy indulhatunk.
Futásnak eredtünk. Már jó ideje futottunk, de még mindig nem találtunk semmit se. Nem tehettünk mást, folytattuk az utunkat. Még futottunk egy kis ideig, mikor észrevettünk egy vízesést. Ránéztem Alicere, akinek valószínűleg ugyanaz az ötlet juthatott eszébe, mert felcsillant a szeme. Mikor elértünk a vízeséshez, magtorpantunk.
-Nézzünk körül, hogy van-e másik bejárat – mondta Alice. – Te menj jobbról, én megyek balról. Ha körülnéztünk, itt találkozunk.
Mindketten elindultunk a megadott irányba. Pár perc keresgélés után, megláttam egy üreget. Nem másztam be. Tudtam, hogyha meglátom Őt, nem tudom majd visszafogni magam. Tovább keresgéltem, de más bejáratot nem találtam. Visszamentem a vízesés elé. Nemsokára Alice is megjelent, de arcán csalódottságot láttam.
-Sajnálom. Nem találtam semmit – mondta szomorúan.
-Én találtam egy üreget. Gyere! – intettem neki. Azonnal az üreghez futottam. Alice szeme felcsillant.
-Menjünk – mondta. Be akart mászni, de én megakadályoztam. Csodálkozva nézett rám.
-Jasper letépné a fejemet, ha valami bajod esne. Én megyek előre.
Csak bólintott. Örültem, hogy most nem makacskodik. Bemásztam az üregbe, majd Alice is jött utánam. Még szerencse, hogy nincs szükségünk lámpára, mert a teljes sötétségben is kitűnően látunk.

Esme szemszöge

Sötétség. Mi történt? Nem tudom mozgatni a testrészeimet. Hirtelen valami az arcomra loccsant.
-Kelj fel! – hallottam meg a parancsot – Nem hallod? Azonnal nyisd ki a szemed!
Ez Dominic! Felismerem a hangját. Ekkor valami nedves dolog csapódott az arcomnak. Kinyitottam a szemeimet. Az első dolog, amit megláttam, az Dominic volt. Vörös helyett most fekete szemei voltak. Ez mit jelent? Éhes?
Ekkor jöttem rá, hogy miért nem tudtam megmozdítani semmimet sem. Kezeim és lábaim is gúzsba voltak kötve, számat pedig egy kendővel fogták be. Egyáltalán hogyan kapott el? Az utolsó, amire emlékszem az az, hogy Carlisle hirtelen felállt mellőlem, majd ütést éreztem a fejemen, és teljes sötétség. Remélem nem lett semmi bajuk. Dominic ekkor felém nyúlt. Én elhúzódtam, de ő csak közelített, majd egy határozott rántással megszabadított a számon lévő kendőtől. Hangosan felszisszentem, de ő csak nevetett. Most néztem csak jobban körül. Egy barlangban voltunk és hangos vízcsobogást hallottam.
-Hol vagyunk? – kérdeztem rekedten.
-Egy vízesés mögötti barlangban. De most nem ez a lényeg. Carlisle-ék úgysem találnak rád – vigyorgott. –, a szagunkat teljesen elnyomja a vízesés.
Ledöbbentem.
-Honnan tudod a nevét?
-Az utóbbi 2 napban sokat figyeltelek titeket. Szegény Carlisle teljesen össze fog törni, hogy elveszti a szerelmét – nevetett fel. Kikerekedtek a szemeim.
-Ezt meg hogy érted?
-Nem igaz, hogy nem vetted észre, hogy mennyire oda van érted. Ráadásul minden éjszaka ott ül az ágyad mellett és nézi, ahogy alszol. Szánalmas! – gúnyolódott. Nem tudtam mit mondani. Teljesen ledöbbentem. Eszembe se jutott, hogy esetleg Carlisle viszonozná az érzéseimet. – Még azt is hallotta, mikor álmodban azt mondtad, hogy szereted.
A döbbenettől még mindig nem jutottam szóhoz. Álmomban bevallottam volna Carlislenak, hogy szeretem?
-Látom, te ezekről nem tudtál, sajnálom – mondta minden megbánás nélkül.
-Hogyan sikerült elrabolnod? – tereltem. Tudtam, hogy már nem sokáig tudom visszatartani a könnyeimet. De legalább már meg tudtam szólalni.
-Eléggé egyszerű volt – vigyorgott. – Elég volt csak lebénítanom kicsit a lányt és Carlisle rögtön ugrott, hogy segítsen neki. Persze arra nem gondolt, hogy esetleg én teszem ezt.
-Ugye Alice-nek nem lett semmi baja? Miért jó ez neked? – kérdeztem és éreztem, hogy végigfolyik az első könnycsepp az arcomon.
-Csak szeretek játszani. És nyugodj meg, nincs semmi komoly baja. Maximum leesett a lépcsőn – mosolygott.
-De miért pont velem? – már megállíthatatlanuk folytak a könnyeim.
-Mert te elég érdekes játék vagy a számomra. Rád nem hat a képességem. Ráadásul gyönyörű vagy. Pont olyan nő vagy, mint amilyenre szükségem van – vigyorgott és leguggolt elém.
-Kérem, hagyjon békén – könyörögtem, miközben hátrébb próbáltam csúszni a földön.
-Minek kérsz rá? Most már az enyém vagy – majd kikötözte a lábamon és a kezemen a kötelet. Végre tudtam mozgatni a végtagjaimat. Amint szabad lett a kezem, hátralendítettem, majd teljes erőmből behúztam neki egyet. Hatalmas roppanást hallottam, majd éles, szúró fájdalmat éreztem a kezemben. Felszisszentem.
-Bennem te nem tudsz kárt tenni – nevetett. Az egész barlang visszhangzott. Felemelt a nyakamnál fogva és a falhoz szorított. – Inkább hagyd, hogy szeresselek. Úgysem tudsz semmit sem ellenem tenni. A „barátaid” nem találnak ránk – mondta, erősen megnyomva a barátaid szót.
Megszorította a nyakamat, majd a barlang másik felébe dobott. Ráestem a vállamra és hallottam egy hatalmas reccsenést. Azonnal ott termett mellettem.
-Remélem most már nem lesz több próbálkozásod a menekülésre – vicsorgott rám. A fájdalomtól nem tudtam megszólalni. Félő volt, hogyha kinyitom a szám, akkor ordítani fogok. Durván megcsókolt, a földre szorítva ezzel engem. Megpróbáltam eltolni magamtól, de megéreztem a szúrást a törött kezemben, és azonnal felhagytam a próbálkozással. Lehet, hogy igaza van. Ha nem maradt nyomunk, akkor nem találnak ránk. Sokkal jobban járok, ha nem ellenkezek, csak hagyom magam. Mégsem bírtam nyugton maradni. Inkább halljak meg, mint hogy ezé a szemété legyek testileg. Ép kezemmel belemarkoltam a hajába és megpróbáltam elhúzni a fejemtől az arcát. Kevés sikerrel. Hirtelen elszakadt tőlem, majd felkelt rólam és a hajamnál fogva felemelt a földről.
-Azt hittem, hogy felhagysz majd a gyenge kis próbálkozásaiddal. De úgy látszik tévedtem – mondta, majd a hajamnál fogva a falnak dobott. A fejem nekiütődött a falnak és én lerogytam a földre. Éreztem, hogy a fejemből folyik a vérem, végig a nyakamon, majd le a hátamon. Csak ekkor vettem észre, hogy nincs rajtam a ruhám nagy része. A szememet már nem bírtam kinyitni, testemet nem bírtam mozdítani. Hallottam egy hatalmas csattanást egy morgással vegyítve, majd egy hatalmas ordítást. Majd meghallottam Jasper hangját.
-Carlisle, te menj Esmehez – adta ki az utasítást -, mi majd elintézzük Alice-szel.
Tehát mind itt vannak. És most készülnek végezni Dominic-kal. Épp hogy végiggondoltam, megéreztem egy hideg kezet az arcomon. Végigsimított rajta, majd elfordította a fejemet. Gondolom megnézte a sérülésemet.
-Esme, kérlek, nyisd ki a szemed – kérte könyörögve. – Kérlek! Ne… ne tedd ezt... velem – mondta a végét suttogva. Eszembe jutott, hogy mit mondott Dominic. Azt mondta, Carlisle szeret engem. Éreztem, hogy Carlisle megfogja a kezem.
-Kérlek, Esme, nyisd ki a szemed – könyörgött. Tovább már nem hallottam, hogy mit mondott, mert elmémre sötét köd szállt és megszűnt a külvilág. Csak én voltam és a sötétség.
Mikor ismét tudatomnál voltam, nem akartam rögtön kinyitni a szemeimet. Végig kellet gondolnom nyugodtan az eddig történteket. Még csak pár napja ismerem Carlislet, de egyszerűen fáj távol maradnom tőle. Teljesen beleszerettem. Bár, ha úgy vesszük, már három éve ismerem őt. Rájöttem! Már ott a korházban beleszerettem Carlisleba. Hisz minden nap rá gondoltam és mikor kiderült, hogy férjhez kell mennem pár hónapon belül, nekem rögtön ő jutott az eszembe. Most már tudom, hogy miért. Soha senki iránt nem éreztem még úgy, mint iránta.
-Sajnálom Esme – mondta. Egy pillanatig azt hittem, hogy észrevette, hogy ébren vagyok, de folytatta. – Jobban kellett volna figyelnem. Sajnálom, hogy újra át kellett élned ezt az egészet. Ettől akartalak megóvni. De kudarcot vallottam. Remélem, megbocsátasz majd nekem, ha felébredsz – miféle hülyeség ez?! Mit kéne megbocsátanom? Azt, hogy megmentett? – Egy lelketlen szörnyeteg vagyok, mégis van olyan dolog, ami még nálam is veszélyesebb rád nézve. De nem óvhatlak majd meg örökké – Mi az, hogy ő egy lelketlen szörnyeteg? Soha nem találkoztam még tisztább lelkű emberrel, pontosabban vámpírral, mint ő. Miért hiszi azt, hogy szörnyeteg, hogy nincs lelke? – Nem tudom már tovább távol tartani magam tőled. Szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban. Már ott a korházban beléd szerettem, mikor először találkoztunk. Ha majd fölébredsz, remélem, megértesz majd, és nem távolodsz el tőlem. De azt is megérteném, ha igen, hisz vámpír vagyok, te pedig ember. Szeretlek – simított végig arcomon, majd egy csókot lehelt a homlokomra.
Ez az érzés… hihetetlen!
Nem hagyhattam, hogy tovább eméssze magát. Nem miatta raboltak el, és aki a legkevésbé tehet erről az egészről, az ő. Kinyitottam a szemeimet és egyenesen belenéztem az ő gyönyörű, aranybarna íriszébe. Szemeiben ismét láttam azt a különös csillogást, de most már tudtam, hogy mi az. Szerelem!
Látszott rajta, hogy megkönnyebbült.
-Ó, Esme, annyira aggódtam érted – mondta, miközben végigsimított az arcomon. Nem jutott el a tudatomig, hogy mit mondott, még mindig az az utolsó szó visszhangzott a fejemben. Szeretlek!
-Én… én is szeretlek, Carlisle – mondtam szinte suttogva. Elkaptam róla a tekintetem. Még soha nem vallottam meg senkinek sem az érzéseimet. Ő volt az első férfi az életemben, akit szerelemmel szerettem. Óvatosan az állam alá nyúlt, és maga felé fordította az arcom. Szemeiben örömöt láttam. Lassan közelíteni kezdett az arcával az enyémhez. Ahogy egyre közelebb került hozzá, úgy automatikusan hunytam le lassan a szemeimet. Ajka már csak pár centire volt az enyémtől…